Útdíj regisztráció a Hu-Go rendszerben

Magyarországon új, állami online rendszer kerül bevezetésre 2013. július 1-től a megtett utak díjfizetésére, illetve az érintettek regisztrálására, a HU-GO. A rendszer minden 3,5 tonna össztömegű tehergépjárművet érint, mivel számukra az eddigi autópálya és helyenként főutakra is kötelező matricás, időalapú útdíj rendszer megszűnik, helyette a megtett úttal arányos elektronikus útdíj kerül bevezetésre. A hazai tehergépjármű forgalom mellett az országon áthaladó tehergépjárműveket is érinti a változás, azonban számukra nem lesz kötelező a regisztráció.

A rendszer kiépítése és bevezetése már több évvel ezelőtt felmerült, mivel a mostani időalapú díjfizetéssel már nem lehetett tovább finanszírozni az utak felújítását és bővítését, vagyis a mostani egy jelentős díjemelést is hoz magával. A Hu-Go regisztráció azoknak elengedhetetlen az útdíjnál, akik az elektronikus útdíjat kényelmesen, bevallási közreműködő segítségével, elektronikus adatok továbbítására fedélzeti eszköz használatával teszik meg. A regisztráció során a vállalkozás és a gépjármű összes alapadatát meg kell adni, illetve magát a bevallási eszközt és bevallási közreműködőt is regisztrálni kell az ügyfélnek. Ezek után minden érintett regisztrált ügyfélnek a HU-GO-ban számlát nyitnak, amelyet előre utalással fel kell tölteni, mivel az útdíj megfizetése azonnal, erről a számláról kerül kiegyenlítésre. A rendszer lehetőséget biztosít az ügyfeleknek a számlaegyenleg folyamatos ellenőrzésére, de akár a korábban megtett utak megismerésére is, amelyet a fedélzeti eszköz, az On-Board-Unit segít elő. Az eszközben egy műholdas helymeghatározás és egy adattovábbítási egység van beépítve, amely alapján a tehergépjármű helyzetét és ezeknek az adatait folyamatosan továbbítják az útdíj bevallási közreműködőhöz, aki azt a HU-GO rendszerbe adja át online. Az így megadott adatok alapján a több mint 2200 fizetős útdíjszakasz (összesen 6513 km) megkezdésekor a rendszer azonnal levonja az adott útszakasz fizetendő díját. Az útdíjak megfizetése Hu-Go regisztráció nélkül, viszonylati jegy segítségével is megoldható. Ebben az esetben az országban mintegy 1700 értékesítési ponton lehet megváltani előre egy útszakaszra a viszonylati jegyet, amelyet azonnal ki kell fizetni. a jegy megváltásához az összes adatot minden alkalommal meg kell adni, így a tervezett útvonalat, az ehez kapcsolódó útvonal engedélyt, illetve a gépjármű adatait is.

A HU-GO regisztráció elsősorban online érhető el, de az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK Zrt, mint a rendszer fenntartója) ügyfélszolgálati irodáiban akár személyesen lehetséges majd. Az útdíj regisztrációnál érdemes figyelni a határidőre, mivel a díjfizetés július 1-től lép hatályba, ezek után jelentős bírságra számíthat az, aki nem fizeti vagy kevesebb díjat fizet meg. Az ellenőrzést megállítás nélkül, fixen telepített kapuk, gépjárművekbe telepített mobil egységek segítségével valósítják meg. A HU-GO rendszer állami költségvetésből, mintegy 42 milliárd forintból kerül kiépítésre, a kivitelezését a magán tulajdonú i-CELL Kft. végzi.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.