The Corporation

A lázító hangvételű THE CORPORATION visszhangja meg sem közelítette a korábban hasonló attitűddel rendelkező Fahrenheit 911 hatását. Sőt bemutatását megelőzően sem történt semmilyen forgalmazói botrány, ami felhívhatta volna a közönség figyelmét, mint ahogy az annak idején Michael Moore ominózus alkotásával történt. Egy kitaposott nyomvonalon került a publikum elé, ásítván az átlagnéző felé: ismét egy újabb amcsi rendszerellenes film. A társadalmunk valóságának megismerésén fáradozó közönségnek viszont egy újabb ösvényt kínál a felfedezéshez.

Először moziban láttam a film előzetesét, és döbbenten szegeztem tekintetem a vászonra, miközben földbe gyökerezett a lábam. A téma rögtön megigézett, nem beszélve a szereplőkről: Noam Chomsky, Samuel Epstein – akik a világ egyik legnagyobb gondolkodói – mellett szerepet kap Michael Moore is, akit bemutatni sem kell ahhoz, hogy elképzeljük, mit is várhatunk attól az alkotástól, amelyben ők együtt szerepelnek. A rövid szpotot követően egyfolytában azon agyaltam: hogyan lehetséges az, hogy ezek az emberek bemutatják, mitől szenved az emberiség, mégsem történik semmi annak érdekében, hogy változtassanak rajta?! Ugyanez a rezignáció volt érzékelhető a Fahrenheit 911 sikere után is: Busht ismét megválasztották, ezzel bizalmat szavaztak egy olyan embernek, aki már egyszer belekergette az amerikaiakat egy olyan háborúba, mely nem népe, hanem saját érdekeit szolgálta. Demokráciába vetett hittel viszont azt mondhatjuk: az az ország, ahol az állampolgárok ilyen elnököt választanak, meg is érdemli az ilyen vezetőt. E szavazás azonban már nemcsak az USA létét és sorsát, de világunk alakulását is nagyban befolyásolja, tekintettel az Egyesült Államok világhatalmi szerepére.

Az alkotás egyébként követi a megelőző “sikerdokuk” képi világát: archívumokból bevágott képsorok tarkítják az interjúkat, és a témához kapcsolódó bejátszások menetét. Ezek elsősorban propaganda filmekből táplálkoznak, de feltűnnek mozifilmek, híradó-vágóképek, tv-sorozatok és reklámok is. Sötét háttér előtt a kamerába beszélő interjúalanyok, lágyan duruzsoló női narrátor, és epizódokra szabdaló vörös inzertek határozzák meg a film élményét. Élvezhető, ám a bársonyos hangú elbeszélő miatt, kissé émelyítő mozit láthatunk Joel Bakan azonos című könyve nyomán.

A cégek globális világának bemutatását tűzte ki céljául e film, amely leginkább egy a világ körül mindent behálózó, megannyi csáppal szorító “Polip”-hoz hasonlatos. A film készítői azonban egy tengerentúli szlenggel élve “bad apple”–ként, azaz rossz almaként aposztrofálják. Ezt eredetileg csak azon cégekre értették a politikusok, melyekről kiderült a rendszeresen törvényekbe ütköző magatartásuk. A kör viszont exponenciálisan bővült, mígnem az alkotók kiterjesztik a megnevezést a világ összes cégére. Robert Keyes – aki korántsem kevésbé ismert közgazdasági szakember, mint amennyire nagy gondolkodó Chomsky vagy Epstein – viszont azt vallja, hogy a cég (azaz a corporation szó) nem a legmegfelelőbb szó erre a jelenségre, sokkal inkább lefedi a valódi jelentését a “társasági napirend (agenda)” vagy az “üzlet (business)” kifejezés. A történeti áttekintésben kiderül, hogy nem volt ez mindig így: a cégeknek nem volt mindig ekkora hatalmuk. Valójában a népért jöttek létre, törvényileg erősen szabályozott keretek között, a közösség gazdagítására, annak munkája által. Ez az erős szabályozás akkor foszlott szerte, mikor az egyre nagyobb befolyást szerző csoportok kiharcolták a jogi személyiséget, és az alkotmányból vezették le annak személyiségi jogait. E mondvacsinált indok teremtette meg azt a szörnyet, mely képes saját érdekében az emberi jogok sárba tiprására, és rendelkezik azokkal a beteg tünetekkel, melyekkel egy mentálisan egészséges ember nem.

A cégek emberiség ellen elkövetett bűncselekményeiről, a cégvilág sötét arcáról szól a film, megvakarva azt a mázat, melyet a PR és a marketingkommunikáció csorgat rá. A vállalatok valódi arcát felvillantva, mely a profit javára cselekedve nem ismer sem Istent, sem embert. Porig alázva a pénz érdekében mindent, amiért a humanista tőről fakadó gondolatok küzdenek. De vajon kinek állhat érdekében, hogy mi mindezt megtudjuk? Milyen csoport lehet e mögött a szerveződés mögött, amelyik leleplezheti a kormány szintű összeesküvéseket (Fahrenheit 911), amelyik bemutathatja a kapitalizmus bástyáinak tekintett, mára multinacionális méreteket öltő vállalatok jogsértő magatartását? Valóban objektíven kapunk ezekkel a filmekkel rálátást a tényekre, vagy megint egy átverés áldozatai vagyunk? Láthatjuk-e egyszerre az érem két oldalát, vagy csak ismét a valóság egy szegmensét kapjuk? Ezeket a kérdéseket elkerülhetetlenül fel kell tennünk magunknak, hiszen egy “doku” legfőbb ismérve az objektivitás szem előtt tartása és a pártatlanság megőrzése. Itt rejtezik a határ a propaganda és a dokumentum műfaja között.
Az utóbbi idők nagysikerű, amerikai dokumentarista alkotásai (pl.: Fahrenheit 911, Supersize me) viszont megkérdőjelezik a magasztos arany középút használatába vetett hitet. Michael Moore előbb említett filmjét többen – talán jogosan (?) – demokrata kampányfilmnek tekintették. A Supersize me -t pedig – korántsem alaptalanul – megvádolhatjuk azzal, hogy kipécézve egy adott gyorsétterem kínálatát ellenreklámként készített (fordított pszichológiai fogással) annak valódi reklámot a brand szerepeltetésével. Hiszen miért nem étkezett a főszereplő más gyorséttermekben? Azok talán egészségesebbek – az egyébként ebben a cikkben szándékosan meg nem nevezett – étteremláncénál? Ugyan!

A The Corporation-nél nem egyszerű feltenni a qui prodest kérdést, hiszen vajmi kevés rálátásunk lehet azokra a háttérben történő machinációkra, melyek mentén el lehetne indulni e gordiuszi csomó kibogozására. Egy azonban biztos: sose gondoljuk naívan azt, hogy képes lesz egyetlen film is hirtelen mozdulattal lerántani a leplet arról a gépezetről, minek átláthatatlanságán olyan érdekcsoportok fáradoznak, amelyek nem sajnálnak dollár-milliárdokat belefektetni abba, hogy az istenadta nép előtt homályban maradjon üzelmük. Ezért az igazság gondolkodó keresőinek, forradalmároknak, rendszerellenes aktivistáknak kötelezően ajánlott nézni, és olvasni való.

Eredeti cím: The Corporation
Rendező: Jennifer Abbott, Mark Achbar
Forgatókönyvíró: Joel Bakan, Harold Crooks
Főbb szerepekben: Jane Akre, Ray Anderson, Noam Chomsky, Samuel Epstein, Michael Moore, Vandana Shiva

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.