Segélyek, Támogatások
Segélyek, Támogatások. E két – a köznyelvben is használatos - szó központi szerepet kap a szociálpolitika fogalomtárában. Az alábbiakban tekintsük át, mit is jelent tulajdonképpen e két szó, és milyen kérdések merülnek fel velük kapcsolatban.



Az ember társas lény. Sokkal többre képes, ha erõit egyesíti, mint ha egyedül fog hozzá valamihez. Mióta ember él a Földön, csoportban él, nevezzük azt hordának, törzsnek, polisznak, királyságnak vagy köztársaságnak. Ezen együttélési formák közül egyik sem lett volna életképes, ha a nehéz élethelyzetekben nem biztosította volna tagjai számára a többiek segítségét.

Ennek a segítségnyújtásnak a történelem során a legkülönfélébb formái alakultak ki, de alapvetõen három típusról beszélhetünk: kezdetben a személyes, késõbb természetbeni, majd végül pénzbeli juttatásokról van szó.

E három ellátási forma mindegyike ma is megtalálható a minket körülvevõ "szociális biztonsági rendszerben".
A modern államok kialakulásával ezt a segítségnyújtást az állam is felvállalja 2 . Ma is muködnek a segítségnyújtás hagyományos színterei: a család, az ismerõsök, és egyéb szervezetek (például az egyház). Ezek is legalább annyira fontosak, mint az állam.

A szociális ellátások szabályozása Magyarországon a rendszerváltással vált aktuális, megoldandó feladattá. Az 1990–es évek során számos, jóléti ellátást érintõ jogszabály született, azonban ezek rendszere szétaprózódott és nehezen átlátható. A rendszerváltást megélõ magyar társadalomnak óriási nehézségekkel kellett szembenéznie, melyre nem tudott megfelelõen reagálni (nem születtek a helyzetet könnyítõ törvények, stb.). Így, ha ma azt a kérdést tesszük fel, mely jogszabályokat szükséges átfogóan ismerni ahhoz, hogy a szociális ellátások rendszerét átlássuk, számos törvény és rendelet szövegét kell megemlítenünk.
A köztudatban általában a segélyek és támogatások összefonódnak a gonddal, bajjal. A "segélybõl élõket" sokszor ingyenélõknek tekintik. Aki így érez, legtöbbször nem gondol bele abba, hogy ha õ kerülne "ugyanabba" az élethelyzetbe, akkor vajon képes lenne–e azon saját erejébõl változtatni. A válasz valószínûleg az, hogy nem.

Ma Magyarországon csak segélyekbõl nemigen lehet emberhez méltó életet élni. (Interjú X. település szociális munkásával) A segélyezési–támogatási rendszer a minimális biztonságot biztosítja minden állampolgár számára. Ebben nem különbözünk a többi országtól: általában sehol sem teszik azt lehetõvé, hogy valaki úgy éljen, hogy semmit se dolgozik. Ez még a legfejlettebb jóléti államokban 3 sem lehetséges.



1. Egy bizonyos megközelítés szerint a szociálpolitikához tartozik az egészségügy, az iskolaügy, a különbözõ jövedelemprogramok, a lakásügy, valamint a szociális szolgáltatások területe. Ezeknek az ágaknak az a közös jellemzõje, hogy a szükséglet kielégítése - tehát például, hogy valahol laknunk kell - nem teljesen piaci jellegû. Más megközelítésben a szociálpolitika olyan tudományág, mely azt vizsgálja, hol kell beavatkozni a társadalom életébe, annak zavartalan mûködése érdekében.
Ferge Zsuzsa szerint a szociálpolitika történelmileg kialakult intézményrendszer, mely kielégít bizonyos - a piaci kapcsolatok révén nem megfelelõen kielégíthetõ - szükségleteket. A szociálpolitika Ferge meghatározása szerint túlnyomórészt az állami elosztás, illetve újraelosztás eszközeivel mûködik, viszonylag önálló, elkülönült rendszer.
A szociálpolitika nemcsak tudomány, a szociológia vizsgálódásán túl beavatkozik a társadalom mûködésébe. Alapvetõen a fogyasztás és az elosztás területén mûködik. Az állam lehetõség szerint igyekszik a szociálpolitika tevékenységét e területekre korlátozni, s csak jelentõs társadalmi nyomás esetén avatkozik bele a termelés viszonyaiba. (In.: Minden másképp van Társadalomismereti tankönyv. Szerk.: Csáki Anikó-Ligeti György Új Mandátum Kiadó, Budapest, 2000).
2. Régen ez csak a család, vagy az egyház feladata volt.
3. Például a skandináv országok (Norvégia, Svédország, Dánia, Finnország).

A Tesco és a Sanofi az idei Good CSR díjazottak

Budapest, 2011. december 8. Átadták a Good...

Átadták a CSR Hungary Díjakat

Átadták az idei CSR Hungary díjakat: 2011....