Jogász
A jogászról elsõre talán azt gondolnánk, hogy õ amolyan igazságkeresõ ember, aki közben azért pénzbõl is igen sokat keres - holott a kettõ némiképp talán ellentmond egymásnak. Tucatnyi filmet látni moziban, tévében, ahol zseniális képességû ügyvédek bravúros észjárásuk segítségével kényes és problémás ügyek tömkelegét nyerik meg. De ne gondoljuk, hogy minden jogászhallgatóból feltétlenül sztárügyvéd válik! Jogi diplomával a zsebében az ember igen sokféle beosztásban dolgozhat, járási ügyésztõl kezdve miniszterelnökön át akár a Hágai Nemzetközi Bíróság elnöki székéig.
És hát kétségtelenül igaz: alapvetõen valóban jól keresnek. Annál nehezebben jutnak be viszont az egyetemre. A jogi karok - és nem csak a fõvárosi egyetemeken - híresek a rettentõ szigorú felvételi követelményekrõl, a magyar és történelem felvételik már hetekkel a vizsgák elõtt is szorongással teli éjszakákat tudnak okozni a legfelkészültebb diákoknak is. Ami biztos, a bátor jelentkezõ részérõl alapvetõen szükséges egyfajta rátermettség, kitartás, kreativitás, fejlett problémamegoldó készség. Fontos, hogy az ember meg tudja értetni, és el tudja fogadtatni másokkal saját, illetve ügyfele álláspontját, ezen kívül elengedhetetlen a jó tárgyaló, beszéd– és fogalmazókészség. Annak, aki erre a pályára adja a fejét, nagyfokú munkabírást kell tanúsítania, mely legkevesebb kilenc–tízórányi munkavégzést jelent naponta.
Jogi szakok keresése a Pálya.hu Suliadatbázisában: http://www.palya.hu/felso/suliadatb/intlist.cfm
Jogi szakok keresése a Felvi.hu adatbázisában:
http://www.felvi.hu/ft5/szakkereso.ofi?mfa_id=3
Orvos
Viszonylagos biztonsággal kijelenthetjük, ha van szakma, amelyhez elengedhetetlenül fontos valami egészen mélyrõl jövõ, valódi elhivatottság, akkor az valószínûleg az orvosé. Kevés ennyire összetett foglalkozás létezik a világon, és szintén kevés van, melyet hazánkban annyi konfliktus övezne.
Azt szokták mondani, hogy életünk legmeghatározóbb pillanataiban (gondolunk itt elsõsorban a legelsõ és a legutolsó pillanatokra) orvosokkal vagyunk körülvéve, ennél fogva az õ hivatásuk évszázadok óta különleges megtiszteltetésnek örvend. Pontosabban kellene örvendenie, hiszen napjaink egészségügyi helyzete mellett ez a tisztelet távolról sem közelíti meg az egészségügyben dolgozók által elvártat.
Kiknek ajánljuk mégis az orvosi hivatást? Mindenekelõtt azoknak, akiket az átlagosnál jóval alaposabban, részletesebben érdekel az ember mint biológiai szervezet, és akik nem rettennek vissza adott esetben a vér látványától sem. Nem árt, sõt kifejezetten szükséges a latin nyelv bizonyos szintû elsajátítása is, ugyanis a legkülönbözõbb testrészeket (márpedig abból bizony van bõvel, legyen szó akár a több ezer izom valamelyikérõl) magyarul és latinul is meg kell tanulni. Elengedhetetlen a biológia és a kémia szeretete, a felvételi vizsgák is alapvetõen e tárgyak köré épülnek. Azt azonban teljes nyugalommal kijelenthetjük, hogy akik sikeresen túljutnak a vizsgákon, „jó kezekbe” kerülnek: a magyarországi orvostudományi egyetemeken és karokon valóban a szakma legnagyobb tekintélyei oktatják leendõ kollegáikat.
Orvosi szakok keresése a Pálya.hu Suliadatbázisában: http://www.palya.hu/felso/suliadatb/intlist.cfm
Orvosi szakok keresése a Felvi.hu adatbázisában: http://www.felvi.hu/ft5/szakkereso.ofi?mfa_id=3
Rendõrtiszti Fõiskola
Bármilyen meglepõnek is hangzik, a rend, a törvényesség, az igazság szolgálata még napjainkban is népszerû feladat a fiatalok körében - nyilatkozta az Országos Felsõoktatási Felvételi Iroda interjújában Dr. Dercze László, a Rendõrtiszti Fõiskola tanulmányi igazgatója. Ezt mutatja legalábbis a tény, hogy évrõl évre igen sokan adják be jelentkezési lapjukat az intézmény valamelyik szakára - a jelentkezõknek átlagosan 10–11–szeres túljelentkezéssel kell számolniuk.
Mitõl olyan népszerû a Rendõrtiszti Fõiskola a továbbtanulók körében? Talán mert a jelentkezõvel szemben itt nem támasztanak teljesíthetetlenül magas követelményeket, és mert a felvételt nyert hallgatók lemorzsolódása sem nagy - átlagosan 2–3 százalék. A felvételi tantárgyak közül matematikából és magyarból viszonylag könnyû átjutni a szûrõn, a mindig neuralgikus pontnak számító történelem felvételi anyagából pedig kihagyták az õskor és az ókor témakörét. Az elméletivel szemben azonban sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a gyakorlati vizsgákra - a jelentkezõknek elõször igen részletes és alapos orvosi–, pszichológiai– és fizikai alkalmassági vizsgákon kell túljutniuk, a jelentkezõk túlnyomó többsége ez utóbbin szokott elvérezni - persze csak képletesen.
Átlagos tempót diktálva hat félév alatt elvégezhetõ a Rendõrtiszti Fõiskola, melynek szakjai közül a legtöbben a vámigazgatás, az igazgatásrendészet és a bûnügyi szakokra szoktak jelentkezni. Ami biztos, aki anyagi okokból választaná ezt a pályát, feltehetõen rossz úton jár. Dr. Dercze László szavait idézve, aki ide jelentkezik, az „tekintse hivatásnak szakmáját, rendelkezzen a lemondás képességével, bírja a gyûrõdést”.
Talán némiképp kompenzálja az elhangzottakat, hogy az összes fõvárosi felsõoktatási intézmény közül a Rendõrtiszti Fõiskola fekszik a legkellemesebb környezetben, távol a belváros zajától, a Széchenyi–hegy legtetején.
Rendõrtiszti szakok keresése a Pálya.hu Suliadatbázisában: http://www.palya.hu/felso/suliadatb/intlist.cfm
Rendõrtiszti szakok keresése a Felvi.hu adatbázisában: http://www.felvi.hu/ft5/szakkereso.ofi?mfa_id=3
Pedagógus pálya
Az óvodapedagógus (köznapi nevén: óvónõ), a tanár, illetve a tanító szakmák Magyarországon nem a legelismertebb foglalkozások jelenleg. Ezt részben a nehéz munkakörülmények, az alacsony fizetés és a látványos sikerek hiánya indokolja. Aki tanárszakon tanul tovább valamelyik fõiskolán vagy egyetemen, az „legyen felkészülve rá, hogy társainak jelentõs része (talán többsége) igazából valamelyik bölcsész vagy természettudományi karra akart volna menni, de hát idekerült. És ugyanez fordítva azt jelenti, hogy az eredetileg bölcsész/természet aspiráns–hallgatók számítsanak egy csomó pedagógiai jellegû tárgyra, nem nagyon lesz rájuk tekintettel a rendszer.” - írja Bors Máté s www.palya.hu weboldalon.
A nappali tagozaton csak szakpárokra lehet jelentkezni (kivéve nyelvtanári, illetve a szociálpedagógus szakok), viszont nem kell mindkét tárgyból vizsgázni, ha az egyik jól pótolható az adott tantárgy középiskolai jegyeivel (utolsó két év végi osztályzattal).
Aki óvodapedagógus kíván lenni, az elsõsorban valamelyik tanítóképzõ fõiskola óvóképzõ szakára adja be a jelentkezését. A közismereti tantárgyak mellett a felvételin lehet számítani a gyakorlati pedagógiai készségek felmérésére, valamint ének–zene és testnevelés feladatokra. A mai óvóképzés igen fejlett, a hagyományos pedagógiák mellett sok helyen figyelembe veszik az úgynevezett alternatív pedagógiai módszereket. Fel kell hívnunk a figyelmet a Soros Alapítvány által kiadott Süss fel nap címû kiadványra, mely számos, a hagyományostól eltérõ óvodai kezdeményezést mutat be.
Aki a tanítóképzésben tanul, az az általános iskola elsõ évfolyamától a negyedik évfolyamig taníthat gyerekeket, aki pedig fõiskolai tanárképzésben vesz részt, felsõ tagozatosokat. A jövõ gimnazistáinak oktatói az egyetemi tanárképzõ szakokról kerülnek ki.
Pedagógia szakok keresése a Pálya.hu Suliadatbázisában: http://www.palya.hu/felso/suliadatb/intlist.cfm
Pedagógia szakok keresése a Felvi.hu adatbázisában: http://www.felvi.hu/ft5/szakkereso.ofi?mfa_id=3
Pszichológus
Mások bánatát, feszültségeit, szorongásait oldani, szakszerûen, a modern, professzionális lélektan segítségével enyhíteni - ez sokak számára rendkívül hálás és szép feladat. Ráadásul a téma az elmúlt évek - amerikai - filmjeinek hatására egyre nagyobb népszerûségre is kezd szert tenni (Lásd: Csak egy kis pánik, Egy csodálatos elme, Good Will Hunting, K-Pax a belsõ bolygó, stb).
Kérdés, kikbõl válhatnak igazán jó pszichológusok? B. Gáspár Judit pszichoanalitikus egy interjúban ezzel kapcsolatban a következõket mondta: „Azok a gyerekek, akiknek szülei vagy más családtagjuk vagy sérült, vagy súlyosan bántalmazták, azok gyerekkorukban rákényszerülnek arra, hogy szüleik, családtagjuk „pszichiáterévé” váljanak. Sokszor olyan habitusú emberek választják ezt a pályát, akik ezen az ún. erõltetett vagy provokált progresszión mentek át, akik gyerekkorukban úgy érezték, hogy nekik kell rendbe hozniuk a felnõttek konfliktusait. Általában elmondható, hogy az együttérzés betegei vagyunk, akik önmagunkat is gyógyítjuk azzal, hogy ezt szakmánkká tesszük. Ám épp ezért nagyon kemény önismereti folyamaton kell keresztülmennünk ahhoz, hogy én–határaink megerõsödjenek és saját érzéseinket meg tudjuk különböztetni másokétól.”
A pszichológia szakokra jelentkezõk dolgát jelentõsen nehezíti, hogy igen sokat kell készülni a felvételi vizsgákra. A felvételi tananyaga ugyanis gyakorlatilag semmiben nem egyezik meg a középiskolai tananyaggal. Érdemes tehát a szakma iránt érdeklõdõknek a vizsgák évében egy elõkészítõ tanfolyamot is elvégezni, ahol a felkészítõ tanárok segíthetnek a tananyag elsajátításában és a szakirodalom megismerésében.
Könnyebbséget jelenthet ugyanakkor, hogy pszichológiát ma már gyakorlatilag bármelyik nagyobb magyarországi egyetem bölcsészettudományi karán lehet tanulni.
Pszichológia szakok keresése a Pálya.hu Suliadatbázisában: http://www.palya.hu/felso/suliadatb/intlist.cfm
Pszichológia szakok keresése a Felvi.hu adatbázisában: http://www.felvi.hu/ft5/szakkereso.ofi?mfa_id=3
Szociálpolitikus
A szociálpolitikus a társadalom legkiszolgáltatottabb, legelesettebb tagjain segít, akár a szociális munkás. Átfogó tudással rendelkezik korunk társadalmi jelenségeirõl, és szociálpolitikai rendszerérõl. Egyaránt járatos szociológia, jogi, pszichológiai és közgazdasági kérdésekben. Képes áttekinteni egy ország, egy megye, egy város, vagy egy szûkebb közösség igényeit, szükségleteit, és megtalálni azokat az eszközöket, melyek e közösségek jóléti szintjének emelkedését szolgálják. Az elnevezés megtévesztõ lehet: a szociálpolitikus nem feltétlenül van kapcsolatban a napi pártpolitikával. Ez esetben a politika nem erre utal.
Szociálpolitika szakok keresése a Pálya.hu Suliadatbázisában: http://www.palya.hu/felso/suliadatb/intlist.cfm
Szociálpolitika szakok keresése a Felvi.hu adatbázisában: http://www.felvi.hu/ft5/szakkereso.ofi?mfa_id=3


