Móricz Zsigmond: Árvácska
Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1978. ISBN: 963 15 1027 1
Magyar Elektronikus Könyvtár: http://mek.oszk.hu/00900/00981
A regény hatéves hõsnõje lelenc, akinek tisztességes neve nincs. Azonos a késõbb Csibének becézett Móricz Erzsikével, az író örökbefogadott lányával. Móricz 1936-ban, a Ferenc József-hídon talált a 16 éves, fejletlen lányra, aki öngyilkosságra készült, hogy elviselhetetlen, megalázó életének véget vessen. Csibe éveken át mesélte az írónak gyermekkora, a nevelõszülõknél átélt évek emlékeit, a legsötétebb szadizmussal elkövetett kínzásokat. A lelencet az állam parasztszülõkhöz adja: nyolc pengõt fizet érte és ruhát, cipõt ad. Aki elvállalja, keresni akar rajta: dolgoztatják és éheztetik, ruháját a gazda gyerekei rongyolják el, iskolába nem engedik, ütik-verik, parázzsal égetik, rúgják, kéjenc férfiak játszanak vele. Rosszabb sorban él, mint az állatok, s kiszolgáltatottsága egyre súlyosabb gonoszságra ingerli a nevelõszülõket.
A hiteles történetekbõl született Csibe-novellák után 1941-ben jelent meg könyvalakban a megindító regény. Szerkezetileg zsoltárokra oszlik: a gyermek szenvedéseinek, szeretetre áhítozásának és ki nem mondott könyörgéseinek egy-egy fejezetére. A sok borzalom mellett sem nyomasztó olvasmány: fájdalmas, szép és meseszerû.
Forrás: Legeza Ilona könyvismertetõi
http://legeza.oszk.hu
Veczkó József: Gyermek- és Ifjúságvédelem - Család- és Gyermekérdekek
APC-Stúdió, Gyula, 2002. ISBN: 963 9135 54 2
Veczkó József tanári pályájának 45 évébõl öt évet dolgozott gyermekotthonban nevelõtanárként. Ugyanezen idõben nevelési tanácsadóként mûködött egy Ideggondozó Lélektani Állomáson, ahol nehezen kezelhetõ gyerekek segítõ nevelésével foglalkozott. E két intézményben szerzett személyes tapasztalatait és elméleti ismereteit összegezte egyetemi doktori disszertációjában (A környezeti ártalmak és személyiségzavarok néhány pszichológiai problémája. 1965.) Dolgozata alapján készült Gyermek- és Ifjúságvédelem c. egységes egyetemi jegyzete, amelyet a Tankönyvkiadó jelentetett meg, és 11 kiadást ért meg. Egyetemi adjunktusként, késõbb docensként és fõiskolai tanárként a lélektannal párhuzamosan a hallgatók százaival ismertette meg a gyermekvédelem alapkérdéseit. A gyermekvédelem pszichológiai és pedagógiai alapjai címmel (Tankönyvkiadó, 1990.) összefoglaló könyve jelent meg. E munkássága elismeréseként a Magyar Tudományos Akadémia Minõsítõ Bizottságától kandidátusi fokozatot szerzett. Az APC-Stúdió 2000 évben jelentette meg A gyermek és ifjúságvédelem alapjai címû könyvét. Jelen könyvben a szerzõ a személyiségfejlõdés alapfeltételeinek bemutatása után megismerteti az olvasót a gyermekek szocializációját hátráltató és veszélyeztetõ tényezõkkel. Részletezi, hogy a pszichés traumákat átélt gyermekek milyen kataklizmán mennek keresztül. Amennyiben a bajba jutott családok és gyermekeik megfelelõ idõben nem kapnak segítséget (anyagi, szociális, lelki), akkor a legkülönbözõbb személyiségzavarokat kénytelenek elszenvedni. Végül az egyes alkalmazkodási nehézségekkel küszködõ gyermekek nevelési módszereit tárgyalja a szerzõ. A könyvet javasoljuk mindazoknak (pedagógusjelölteknek, pedagógusoknak, családsegítõknek, szociális munkásoknak, nevelõtanároknak, nevelõszülõknek, szülõknek, gyámügyi dolgozóknak), akik hátrányos helyzettel és viselkedészavarokkal küszködõ gyerekekkel foglalkoznak. Tanulsággal olvashatják azon anyák vagy apák, akik gyermekeikkel a legkülönbözõbb vészhelyzeteket élték át.
Nevelõszülõi Kézikönyv, Családpolitikai Füzetek
Népjóléti Minisztérium, 1994. ISBN: 963 7025 30 8
Az állami gondoskodásban élõ gyermekek családi nevelése sok szempontból más problémákat vet fel, mint a saját gyermeké. A Nevelõszülõi kézikönyv praktikus ismeretekkel és konkrét információkkal kíván segítséget nyújtani. Lépésrõl lépésre ismerteti a különbözõ életkorú gyerekek szükségleteit és azok legmegfelelõbb kielégítési módját. Ez azt jelenti, hogy a praktikus csecsemõápolási tudnivalóktól egészen a kamaszkor érzelmi viharáig hasznos tanácsokat kaphatunk a könyv forgatásakor.