A magyar gyermekvédelmi törvény (1997. évi XXXI. törvény) - a nemzetközi egyezményekkel összhangban - kimondja, hogy minden gyermeknek joga van családban felnõni. Ez sajnos nem feltétlenül jelenti a vérszerinti családot, de mindenképp amellett foglal állást, hogy minden gyermek szükségleteit a család tudja a lehetõ legjobban kielégíteni.
Ez az elképzelés nem csak a köztudatban, hanem tudományos körökben is általánosan elfogadott nézet. Számos pszichológiai és szociológiai elmélet mondja ki, illetve bizonyítja be a család rendkívül fontos szerepét és pótolhatatlan voltát. Ezeket az elméleteket hosszú évtizedek kutatómunkája elõzte meg, mely egészen Sigmund Freud 1-ig nyúlik vissza, aki elsõként hívta fel a figyelmet a gyermekkori tapasztalatok, a gyermekkorban megélt traumák 2 jelentõségére. Szerinte a gyermekkor traumái egész életünkben kifejthetik hatásukat szinte észrevétlenül, mivel maga a trauma már kiszorult emlékezetünkbõl, de tudatalattinkból feltörve befolyásolja cselekedeteinket, gondolatainkat és nem utolsó sorban álmainkat.
Freudnak és követõinek köszönhetõen a XX. század elejétõl egyre nagyobb figyelmet szenteltek a gyermekkornak, a gyermeki szükségleteknek. A tudományos eredmények fokozatosan beszivárogtak hétköznapjainkba, átformálták a közgondolkodást, s megreformálták a gyermeknevelést. Egyre fontosabbá vált az anya-gyermek kapcsolat minõsége (különösen az elsõ három évben), a szeretetteljes viszony a szülõk és a gyermekek között. Hangsúlyossá vált a szülõk szerepe a nevelésben, s nem csak mint tanító-nevelõ, hanem mint mintaadó.
Úgy tûnt, hogy a pszichológiai elméleteket a világháborúk során elárvult gyermekekkel szerzett személyes tapasztalatok alátámasztják. A szülõ nélkül nevelkedett gyermekek fejlõdése - fizikai és szellemi téren egyaránt - lassabb volt, mint a hasonló korú családban nevelkedõ gyermekek átlagos fejlõdése. Számos esetben megfigyelték, hogy ezek a gyermekek nehezen mutatják ki érzelmeiket, nem tudnak mély érzelmi kapcsolatokat kialakítani sem kortársaikkal, sem felnõttekkel. Azt is megfigyelték, hogy ezek a gyermekek felnõttként nehezen boldogulnak az életben, sokszor nem tudnak családot alapítani, illetve nincsenek tisztában a szülõi feladatokkal, az alapvetõ nõi vagy férfi szerepekkel 3.
Hosszasan lehetne érvelni a család fontossága mellett, de talán az a legegyszerûbb, ha belegondolunk milyen volna/milyen lett volna család nélkül felnõni? Mi mindent veszítettünk volna el, mennyi élménnyel, tapasztalattal lennénk most szegényebbek?
A gyermekek többsége szerencsére nem kell, hogy megtapasztalja ezt, de sajnos sok gyermek kénytelen megválni vérszerinti családjától. Mik lehetnek ennek az okai?
Mindig voltak olyan gyerekek, akikrõl már születésükkor lemondtak. Ennek leggyakrabban az volt az oka, hogy házasságon kívül született gyermekekrõl volt szó, és csak a közelmúltban vált társadalmilag elfogadottá a lányanyaság. Vidéken elõfordult, hogy a megesett lány gyermekét a nagymama sajátjaként nevelte fel, de úri körökben ez elképzelhetetlen lett volna. Az úrilányok házasságon kívül született gyermekeit vagy az egyház fogadta be és nevelte fel, vagy egy szegény családnak adták, hogy némi pénzért neveljék fel. Néhány évtizeddel ezelõtt a megesett nõk gyermekeiket nem egy kórház elé helyezett inkubátorba tették, hanem a templom lépcsõjén hagyták egy mózeskosárban. A csecsemõgyilkosság sem volt ismeretlen jelenség, s nem csak a lányanyák esetében. Sokszor a szegénység vitte rá az anyákat erre a cselekedetre, mivel még etetni sem tudták volna gyermeküket. Arról nem is beszélve, hogy férj nélkül gyermeket világra hozni nagy szégyen volt.
A második ok amiért családon kívül nevelkednek gyermekek az árvaságra jutás, azaz a szülõk halála. Annak idején gyakori jelenség volt, hogy az anya belehalt a szülésbe vagy valamilyen járványos betegség (kolera, pestis stb.) okozta a szülõk halálát, illetve fiatalabban haltak meg az emberek, különösen vidéken az elégtelen orvosi ellátás és a rossz táplálkozás miatt. Manapság szerencsére az ilyesmi Magyarországon nagyon ritka 4. Bevett szokás volt, hogy az elárvult gyermekeket valamelyik rokon vette magához és nevelte fel. Amikor nem volt ilyen rokon, elsõsorban az egyház fogadta be a gyermeket, illetve léteztek államilag fenntartott és magánkézben lévõ árvaházak is. Árvaházat érdemes volt fenntartani magánembereknek is, mivel a gyerekek dolgoztatását sokáig nem tiltották törvények. Ezekben az árvaházakban nagyon sanyarú körülmények közt nevelkedtek az árván maradt gyermekek - ahogy arról sok szépirodalmi mû is számot ad 6.
Következõ ok lehet, hogy az állam beavatkozása következtében - valamilyen hivatalos eljárás során - a gyermeket elveszik a vérszerinti szülõktõl.
A XX. század elõtt lényegében a szülõk úgy nevelték gyermekeiket, ahogy akarták. A gyermekeket "kicsinyített felnõtteknek" 5 tekintették, és nem részesítették õket különleges bánásmódban. A már említett pszichológiai kutatások és elméletek nagy szerepet játszottak abban, hogy felismerték a gyermekek speciális szükségleteit, illetve rávilágítottak a verés és az elhanyagolás 7 okozta traumák hosszú távú következményeire. A XX. század eleje óta beszélhetünk gyermekvédelemrõl, ami nem más, mint a gyermek egészséges fejlõdésének elõsegítése, támogatása, illetve a család életébe való állami beavatkozás, ha a gyermek érdeke megkívánja azt.
A magyar gyermekvédelem immár 100 évre tekint vissza. Törvényi alapjait 1901-ben rakták le. Az akkori szabályozás értelmében a gyermekvédelem hét éves korig állami feladattá vált. Ebben az idõszakban számos egyesület és szervezet kezdett együttmûködni az állammal és az egyházakkal a gyermekek megsegítésére (Gyermekvédõ Liga, Stefánia Szövetség, Zöldkereszt Egyesület). Jellemzõen a szegénység okozta problémák sokasodása hívta életre ezeket a szervezeteket és motiválta akcióikat. Tevékenységük a ruhagyûjtéstõl az ingyenkonyhák létesítésén át egészen az egyszerû tanácsadásig terjedt, illetve egyre több csecsemõotthon, szülõotthon és bölcsõde, óvoda létesült.
A Tanácsköztársaság idején a gyermekvédelem elsõdleges színtere az iskola lett. Ekkoriban még ritka volt a családból való kiemelés 8, de többé már nem volt magánügy, hogy ki hogyan neveli a gyermekét.
Az 50-es évektõl nagy lendületet vett a gyermekvédelmi intézményrendszer kiépülése. Ekkor létesült a nagy - több száz férõhelyes - nevelõotthonok jelentõs része. A széleskörû intézményhálózat kiépítése azon a feltételezésen alapult, miszerint a szocialista rendszerben megszûnnek a szociális problémák, az egyedi eseteket pedig intézeti elhelyezéssel lehet megoldani. Ennek következtében a családok semmilyen segítséget nem kaptak problémáik megoldására, az állam csak akkor avatkozott be, ha a gyermek veszélyeztetett lett és ki kellett emelni a családból. Azért semmit sem tettek, hogy elõsegítsék a gyermek családban maradását vagy oda való visszakerülését.
A rendszerváltás óta ez teljesen megváltozott. Mint már említettük, az új gyermekvédelmi törvény célja, hogy lehetõleg minden gyermek családban nevelkedjen. Széleskörû intézményhálózat épült ki a családok támogatására, hogy elkerülhetõvé váljon a családból való kiemelés. Alapelvvé vált, hogy anyagi okokból nem lehet gyermeket a családjától elszakítani. A gyermekvédelmi rendszer a pénzbeni támogatásokon túlmenõen, egyrészt a gyermekjóléti alapellátásokon 9 keresztül a gyermekek családban nevelkedését segíti elõ - mely feladat elsõsorban a települési önkormányzatok kötelezettsége -, másrészt a gyermekvédelmi szakellátás 10 útján a családjukban nem nevelhetõ gyermekek számára nyújt olyan családpótló vagy családi modellhez közelítõ ellátást, amely a gyermeki jogok tiszteletben tartásával látja el a gyermeket életkorának és szükségleteinek megfelelõen. A gyermekvédelmi szakellátást a megyei önkormányzat koordinálja, de a települési önkormányzat is építhet ki nevelõszülõi hálózatot és tarthat fenn olyan intézményeket, amelyek otthont nyújtó ellátást biztosítanak. A gyermekvédelmi törvény a fentiek érvényesülése érdekében következetesen szétválasztja a szolgáltató és a hatósági tevékenységet. A hatósági feladatokat megosztja a települési önkormányzat jegyzõje és a gyámhivatal között.
1997 óta jelentõs változások zajlottak le a gyermekvédelmi rendszerben. Az azóta eltelt években fokozatosan kiépült a nevelõszülõi hálózat. Egyre több család vállalja a nevelõszülõi feladatok ellátását.
Azok a családjukból kikerült gyermekek, akiket nem tudnak saját rokonaiknál vagy nevelõszülõknél elhelyezni, gyermekotthonokba kerülnek. Az új gyermekvédelmi törvény célja ezeknek a több száz fõs nevelõotthonoknak a lecserélése kisebb, családiasabb gyermekotthonokra, illetve lakásotthonokra. Ez a folyamat napjainkban is zajlik és bízunk benne, hogy idõvel minden gyermek, aki a családjától távol kell, hogy töltse gyermekéveit, jobb körülmények közé fog kerülni.
Jegyzetek:
1. Osztrák pszichológus, az ún. analitikus pszichológia atyja.
Életrajza megtekinthetõ itt
2. A pszichés trauma fogalma a pszichiátria és pszichoanalízis gondolatkörébõl keletkezett. A trauma eredetileg sebzést jelent, fõként külsõ behatás nyomán keletkezõ szöveti szétválást. A sebzés után heg, tehát következmény marad. Freud kezdetben a traumát külsõ hatásnak tulajdonította, a neurotikusok analízisében elõforduló szexuális traumákat valóságos szülõi csábításnak tartotta. Késõbb kiderült, hogy legtöbbször gyermeki fantáziákról van szó, melyekhez elfojtott indulatok, érzelmek fûzõdnek. Külsõ és belsõ ingerek, élmények tehát egyaránt traumatikusak lehetnek. Minden attól függ, hogy az egyén hogyan értékeli, éli át a vele történteket.
3. Szexualitás
4. Viszont egyre több például az autóbaleset és a háztartási baleset.
5. Szépirodalmi mellékletünkben olvasható Charles Dickens Twist Olivér címû regényébõl egy részlet.
Elolvasható itt!
6. A kora középkori gyermek-ábrázolásokon például a felnõttek és gyerekek közötti különbség pusztán az alakok méretében nyílvánul meg.
7. Törõdés, illetve szeretet hiánya a nevelésben, esetleg a nevelés teljes vagy részleges hiánya.
8. Hatósági intézkedés, melynek lényege, hogy a gyermeket ideiglenesen kiemelik a családjából és rokonoknál, nevelõszülõknél, illetve nevelõotthonban helyezik el. Az intézkedés kiváltó oka az, hogy a családi környezet bizonyos okoknál fogva gátolja, illetve negatívan befolyásolja a gyermek fejlõdését. Az intézkedés célja, hogy amíg a család helyzete rendezõdik, a gyermek számára megfelelõ környezetben élhessen.
9. Gyermekjóléti szolgáltatás, gyermekek napközbeni ellátása.
10. Otthont nyújtó ellátás, nevelõszülõ
Ez az elképzelés nem csak a köztudatban, hanem tudományos körökben is általánosan elfogadott nézet. Számos pszichológiai és szociológiai elmélet mondja ki, illetve bizonyítja be a család rendkívül fontos szerepét és pótolhatatlan voltát. Ezeket az elméleteket hosszú évtizedek kutatómunkája elõzte meg, mely egészen Sigmund Freud 1-ig nyúlik vissza, aki elsõként hívta fel a figyelmet a gyermekkori tapasztalatok, a gyermekkorban megélt traumák 2 jelentõségére. Szerinte a gyermekkor traumái egész életünkben kifejthetik hatásukat szinte észrevétlenül, mivel maga a trauma már kiszorult emlékezetünkbõl, de tudatalattinkból feltörve befolyásolja cselekedeteinket, gondolatainkat és nem utolsó sorban álmainkat.
Freudnak és követõinek köszönhetõen a XX. század elejétõl egyre nagyobb figyelmet szenteltek a gyermekkornak, a gyermeki szükségleteknek. A tudományos eredmények fokozatosan beszivárogtak hétköznapjainkba, átformálták a közgondolkodást, s megreformálták a gyermeknevelést. Egyre fontosabbá vált az anya-gyermek kapcsolat minõsége (különösen az elsõ három évben), a szeretetteljes viszony a szülõk és a gyermekek között. Hangsúlyossá vált a szülõk szerepe a nevelésben, s nem csak mint tanító-nevelõ, hanem mint mintaadó.
Úgy tûnt, hogy a pszichológiai elméleteket a világháborúk során elárvult gyermekekkel szerzett személyes tapasztalatok alátámasztják. A szülõ nélkül nevelkedett gyermekek fejlõdése - fizikai és szellemi téren egyaránt - lassabb volt, mint a hasonló korú családban nevelkedõ gyermekek átlagos fejlõdése. Számos esetben megfigyelték, hogy ezek a gyermekek nehezen mutatják ki érzelmeiket, nem tudnak mély érzelmi kapcsolatokat kialakítani sem kortársaikkal, sem felnõttekkel. Azt is megfigyelték, hogy ezek a gyermekek felnõttként nehezen boldogulnak az életben, sokszor nem tudnak családot alapítani, illetve nincsenek tisztában a szülõi feladatokkal, az alapvetõ nõi vagy férfi szerepekkel 3.
Hosszasan lehetne érvelni a család fontossága mellett, de talán az a legegyszerûbb, ha belegondolunk milyen volna/milyen lett volna család nélkül felnõni? Mi mindent veszítettünk volna el, mennyi élménnyel, tapasztalattal lennénk most szegényebbek?
A gyermekek többsége szerencsére nem kell, hogy megtapasztalja ezt, de sajnos sok gyermek kénytelen megválni vérszerinti családjától. Mik lehetnek ennek az okai?
Mindig voltak olyan gyerekek, akikrõl már születésükkor lemondtak. Ennek leggyakrabban az volt az oka, hogy házasságon kívül született gyermekekrõl volt szó, és csak a közelmúltban vált társadalmilag elfogadottá a lányanyaság. Vidéken elõfordult, hogy a megesett lány gyermekét a nagymama sajátjaként nevelte fel, de úri körökben ez elképzelhetetlen lett volna. Az úrilányok házasságon kívül született gyermekeit vagy az egyház fogadta be és nevelte fel, vagy egy szegény családnak adták, hogy némi pénzért neveljék fel. Néhány évtizeddel ezelõtt a megesett nõk gyermekeiket nem egy kórház elé helyezett inkubátorba tették, hanem a templom lépcsõjén hagyták egy mózeskosárban. A csecsemõgyilkosság sem volt ismeretlen jelenség, s nem csak a lányanyák esetében. Sokszor a szegénység vitte rá az anyákat erre a cselekedetre, mivel még etetni sem tudták volna gyermeküket. Arról nem is beszélve, hogy férj nélkül gyermeket világra hozni nagy szégyen volt.
A második ok amiért családon kívül nevelkednek gyermekek az árvaságra jutás, azaz a szülõk halála. Annak idején gyakori jelenség volt, hogy az anya belehalt a szülésbe vagy valamilyen járványos betegség (kolera, pestis stb.) okozta a szülõk halálát, illetve fiatalabban haltak meg az emberek, különösen vidéken az elégtelen orvosi ellátás és a rossz táplálkozás miatt. Manapság szerencsére az ilyesmi Magyarországon nagyon ritka 4. Bevett szokás volt, hogy az elárvult gyermekeket valamelyik rokon vette magához és nevelte fel. Amikor nem volt ilyen rokon, elsõsorban az egyház fogadta be a gyermeket, illetve léteztek államilag fenntartott és magánkézben lévõ árvaházak is. Árvaházat érdemes volt fenntartani magánembereknek is, mivel a gyerekek dolgoztatását sokáig nem tiltották törvények. Ezekben az árvaházakban nagyon sanyarú körülmények közt nevelkedtek az árván maradt gyermekek - ahogy arról sok szépirodalmi mû is számot ad 6.
Következõ ok lehet, hogy az állam beavatkozása következtében - valamilyen hivatalos eljárás során - a gyermeket elveszik a vérszerinti szülõktõl.
A XX. század elõtt lényegében a szülõk úgy nevelték gyermekeiket, ahogy akarták. A gyermekeket "kicsinyített felnõtteknek" 5 tekintették, és nem részesítették õket különleges bánásmódban. A már említett pszichológiai kutatások és elméletek nagy szerepet játszottak abban, hogy felismerték a gyermekek speciális szükségleteit, illetve rávilágítottak a verés és az elhanyagolás 7 okozta traumák hosszú távú következményeire. A XX. század eleje óta beszélhetünk gyermekvédelemrõl, ami nem más, mint a gyermek egészséges fejlõdésének elõsegítése, támogatása, illetve a család életébe való állami beavatkozás, ha a gyermek érdeke megkívánja azt.
A magyar gyermekvédelem immár 100 évre tekint vissza. Törvényi alapjait 1901-ben rakták le. Az akkori szabályozás értelmében a gyermekvédelem hét éves korig állami feladattá vált. Ebben az idõszakban számos egyesület és szervezet kezdett együttmûködni az állammal és az egyházakkal a gyermekek megsegítésére (Gyermekvédõ Liga, Stefánia Szövetség, Zöldkereszt Egyesület). Jellemzõen a szegénység okozta problémák sokasodása hívta életre ezeket a szervezeteket és motiválta akcióikat. Tevékenységük a ruhagyûjtéstõl az ingyenkonyhák létesítésén át egészen az egyszerû tanácsadásig terjedt, illetve egyre több csecsemõotthon, szülõotthon és bölcsõde, óvoda létesült.
A Tanácsköztársaság idején a gyermekvédelem elsõdleges színtere az iskola lett. Ekkoriban még ritka volt a családból való kiemelés 8, de többé már nem volt magánügy, hogy ki hogyan neveli a gyermekét.
Az 50-es évektõl nagy lendületet vett a gyermekvédelmi intézményrendszer kiépülése. Ekkor létesült a nagy - több száz férõhelyes - nevelõotthonok jelentõs része. A széleskörû intézményhálózat kiépítése azon a feltételezésen alapult, miszerint a szocialista rendszerben megszûnnek a szociális problémák, az egyedi eseteket pedig intézeti elhelyezéssel lehet megoldani. Ennek következtében a családok semmilyen segítséget nem kaptak problémáik megoldására, az állam csak akkor avatkozott be, ha a gyermek veszélyeztetett lett és ki kellett emelni a családból. Azért semmit sem tettek, hogy elõsegítsék a gyermek családban maradását vagy oda való visszakerülését.
A rendszerváltás óta ez teljesen megváltozott. Mint már említettük, az új gyermekvédelmi törvény célja, hogy lehetõleg minden gyermek családban nevelkedjen. Széleskörû intézményhálózat épült ki a családok támogatására, hogy elkerülhetõvé váljon a családból való kiemelés. Alapelvvé vált, hogy anyagi okokból nem lehet gyermeket a családjától elszakítani. A gyermekvédelmi rendszer a pénzbeni támogatásokon túlmenõen, egyrészt a gyermekjóléti alapellátásokon 9 keresztül a gyermekek családban nevelkedését segíti elõ - mely feladat elsõsorban a települési önkormányzatok kötelezettsége -, másrészt a gyermekvédelmi szakellátás 10 útján a családjukban nem nevelhetõ gyermekek számára nyújt olyan családpótló vagy családi modellhez közelítõ ellátást, amely a gyermeki jogok tiszteletben tartásával látja el a gyermeket életkorának és szükségleteinek megfelelõen. A gyermekvédelmi szakellátást a megyei önkormányzat koordinálja, de a települési önkormányzat is építhet ki nevelõszülõi hálózatot és tarthat fenn olyan intézményeket, amelyek otthont nyújtó ellátást biztosítanak. A gyermekvédelmi törvény a fentiek érvényesülése érdekében következetesen szétválasztja a szolgáltató és a hatósági tevékenységet. A hatósági feladatokat megosztja a települési önkormányzat jegyzõje és a gyámhivatal között.
1997 óta jelentõs változások zajlottak le a gyermekvédelmi rendszerben. Az azóta eltelt években fokozatosan kiépült a nevelõszülõi hálózat. Egyre több család vállalja a nevelõszülõi feladatok ellátását.
Azok a családjukból kikerült gyermekek, akiket nem tudnak saját rokonaiknál vagy nevelõszülõknél elhelyezni, gyermekotthonokba kerülnek. Az új gyermekvédelmi törvény célja ezeknek a több száz fõs nevelõotthonoknak a lecserélése kisebb, családiasabb gyermekotthonokra, illetve lakásotthonokra. Ez a folyamat napjainkban is zajlik és bízunk benne, hogy idõvel minden gyermek, aki a családjától távol kell, hogy töltse gyermekéveit, jobb körülmények közé fog kerülni.
Jegyzetek:
1. Osztrák pszichológus, az ún. analitikus pszichológia atyja.
Életrajza megtekinthetõ itt
2. A pszichés trauma fogalma a pszichiátria és pszichoanalízis gondolatkörébõl keletkezett. A trauma eredetileg sebzést jelent, fõként külsõ behatás nyomán keletkezõ szöveti szétválást. A sebzés után heg, tehát következmény marad. Freud kezdetben a traumát külsõ hatásnak tulajdonította, a neurotikusok analízisében elõforduló szexuális traumákat valóságos szülõi csábításnak tartotta. Késõbb kiderült, hogy legtöbbször gyermeki fantáziákról van szó, melyekhez elfojtott indulatok, érzelmek fûzõdnek. Külsõ és belsõ ingerek, élmények tehát egyaránt traumatikusak lehetnek. Minden attól függ, hogy az egyén hogyan értékeli, éli át a vele történteket.
3. Szexualitás
4. Viszont egyre több például az autóbaleset és a háztartási baleset.
5. Szépirodalmi mellékletünkben olvasható Charles Dickens Twist Olivér címû regényébõl egy részlet.
Elolvasható itt!
6. A kora középkori gyermek-ábrázolásokon például a felnõttek és gyerekek közötti különbség pusztán az alakok méretében nyílvánul meg.
7. Törõdés, illetve szeretet hiánya a nevelésben, esetleg a nevelés teljes vagy részleges hiánya.
8. Hatósági intézkedés, melynek lényege, hogy a gyermeket ideiglenesen kiemelik a családjából és rokonoknál, nevelõszülõknél, illetve nevelõotthonban helyezik el. Az intézkedés kiváltó oka az, hogy a családi környezet bizonyos okoknál fogva gátolja, illetve negatívan befolyásolja a gyermek fejlõdését. Az intézkedés célja, hogy amíg a család helyzete rendezõdik, a gyermek számára megfelelõ környezetben élhessen.
9. Gyermekjóléti szolgáltatás, gyermekek napközbeni ellátása.
10. Otthont nyújtó ellátás, nevelõszülõ