|
|
|
Örkény1
Örkény2
Örkény Antal: A legfrissebb kutatásunk a nemzeti identitás változásának vizsgálata. 1995-ben egy nemzetközi vizsgálat keretében 23 országban empírikus szociológiai módszerekkel próbáltuk nézni, hogyan viszonyulnak az emberek a saját országukhoz, melyek azok a lélektani és szociálpszichológiai mechanizmusok, melyek a nacionalizmust, a patriotizmust, a nemzeti büszkeséget mûködtetik, miért gyûlölik az emberek az idegeneket, és ezek mennyiben különböznek országonként. Most 2003-ban egy OTKA vizsgálat keretében megismételtük a magyar vizsgálatot, illetve épp most kezdenek bejönni az új külföldi vizsgálatok eredményei, ami nagyon érdekes, mert meg tudjuk idõben és térben vizsgálni, hogyan változik a nemzeti identitás.
Botos Réka: Mennyiben különbözik az európai országok nemzeti identitása?
Örkény Antal: Figyelembe kell venni azt a tényt, ami empírikusan is bizonyítható, hogy a szocializmus összeomlásával a rendszerváltó országokban a nemzet fogalma, a nemzethez való tartozás egy fontos integratív erõ lett. A szocializmus nem volt képes egy olyan identitást létrehozni, ami az emberek belsõ meggyõzõdésébõl fakadt volna. Még a legbarátságosabb szocializmusban sem azonosultak az emberek a rendszerrel, legfeljebb elfogadták, másutt általában kifejezetten gyûlölték. A modernitásnak egyik fõ eleme az volt, hogy a nemzetállamiság mentén próbálta egybeforrasztani az államokat egy közös nemzeti cél érdekében. Aztán a világ változott, életünk globalizálódott miközben mobilakká váltunk, megszületett a nemzetközi turizmus, az emberek milliói utra keltek és kialakult a migráció, végül politikai értelemben is a nemzetállam eszméjét kikezdte korunk, hiszen az EU a nemzetek felettiséget deklarálja, vagy olyan új eszmék születtek mint a multikulturalizmus. Korszakunkban a kulturális pluralitás jellemzõ, az etnikai, társadalmi, kulturális különbözõségek mentén szubkultúrák jönnek létre. Diverzifikáció van Nyugat-Európában, és ezzel szemben egy erõteljes nacionalizmus Kelet-Európában, aminek szélsõséges példáját Jugoszlávia felbomlásakor nagyon véres háborúk jelezték. A 21. század fordulóján irracionálisnak tûnhet háborúzni és meghalni a nemzetért, és a világ értetlenül áll is elõtte, pedig minden bizonnyal identitáskeresés volt ennek a háttérben. Az EU-ban szerintem ez át fog alakulni. A világ globalizálódik, és nemcsak gazdaságilag vagy politikailag. Jellemzõ a média globalizációja: az MTV létrejötte után egy fiatal fantáziáját már nem kötik nemzetállami határok, hiszen attól kezdve egy holland tinédzser ugyanazt nézi, mint a magyar. A nagy szellemi és fizikai mobilitás - és nem csupán a hagyományos migrációra gondolok -, a természetes mozgások a hagyományos nacionalizmust rombolni fogják. A többségi tudat, a „mi vagyunk a legjobbak” attitûd általában megkülönbözteti a kisebbségeit, majd asszimilálni akarja. Magyarország részévé vált egy uniónak, ettõl kezdve maga is kisebbséggé vált, egy európai szervezõdésû többségnek a kisebbségévé, és én ettõl várom a legtöbbet: kialakulhat a többségi magyar tudatban egy kisebbségi mentalitás, és megtanuljuk, milyen kisebbségnek lenni, ami reális önértékelést, toleranciát és nyitottságot hozhat. Másfelõl meg kell tanulni, hogy mi a közös bennünk, akik mintegy 10 millióan ugyanott élünk, ugyanazt a nyelvet beszéljük, ugyanazokat a könyveket olvassuk, és újra kell értelmeznünk nemzeti identitásunkat, ami szerintem egy nagyon kreatív folyamat.
Botos Réka: A régi országhatárokon belüli kisebbségekre ez milyen hatással lesz?
Örkény Antal: A '95-ös vizsgálat azt mutatta, hogy a magyarok az idegenekkel szemben nagyon gyanakvóak, de ez nem feltétlen rasszizmusból fakad, hanem éppen a nemzeti identitás jellegzetessége, nevezetesen, hogy sziget-tudatot építünk fel, amiben az idegennek nincs helye. Az elmúlt 7-8 évben, az idegenellenesség, bár nem radikálisan, de csökkent, a bevándorlókkal (kínaiak, arabok) szemben erõsebben, a belsõ kisebbségeinkkel szemben kevésbé.
Botos Réka: Fontos, hogy a média hogyan kezeli a kisebbségi kérdést?
Örkény Antal: A társadalomban folyik egy permanens szocializációs folyamat, és ebben pontosan körülhatárolható szerepek és felelõsségek vannak. Én ebbõl a szempontból a médiát nem látom feltétlenül rossznak, más szempontból igen, de pont a politikai korrektség, nyelvi, kommunikációs szabályok, törvények mentén való beszédmód betartásában nem látok kivetni valót. Sokkal fontosabbnak látom a politikai elit szerepét. A gyûlöletbeszéd körüli politikai vihar és jogfilozófiai vagy alkotmányjogi diskurzus, amibe végül ez torkollott, ennek semmi köze a valósághoz, és összességében véleményem szerint abszurd. Mondhatja az alkotmánybíróság, hogy alkotmányellenes egy, a gyûlöletbeszédet erõsebben tiltó törvényjavaslat, ám akkor bizony felmerülhetne, hogy esetleg az alkotmányt kéne megváltoztatni, amihez persze nincs meg a 2/3-os akarat a politikai elitben, amely néha „játszani” akar a szélsõjobboldallal, egy cél elérése érdekében néha felhasználja az érvrendszerüket, és számít a szavazóikra. Mindez pedig szerintem nagyon veszélyes. A politikai elitnek deklarálnia kellene azt, hogy vannak olyan szavak, kifejezések, melyek elfogadhatatlanok. Ez történik pl. Franciaországban, ahol ugyancsak nem nagyon szereti egymást a jobb- és baloldal, de abban megállapodtak, hogy vannak az emberi méltóság tiszteletben tartásához tartozó értékek, amelyeket tényleg tiszteletben kell tartani, és a játék ezután kezdõdik. A magyar politikai elit ezt nem képes deklarálni, ami legalábbis politikai hiba, ha nem bûn.
A médiát vizsgálva kár keresni a direkt rasszista kijelentéseket. A médiumok nyílt beszédmódjában semmi kivetnivalót nem lehet találni, sokkal inkább a rejtett kommunikációban ragadható meg az elõítéletesség, sztereotipizáció, befolyásolás. Persze nem a média vállaltan (szélsõ)jobboldali ágenseirõl beszélek, ahol az ember megválaszthatja, hogy meghallgatja-e azt vagy sem, de tudja elõre, hogy mire számíthat.. A gyûlöletbeszédnél is akkor van probléma, amikor nincs meg ez a választás, amikor olyan nyilvános térben jelenik meg a kirekeszõ megnyilvánulás, mint például egy futballmeccs, ahol nem választhatom meg, hogy mellettem Auschwitzba kívánják-e a polgártársaimat vagy sem.
Botos Réka: Egy megfelelõ jogi szabályozás, vagy pl. az EU-s csatlakozás mennyire szocializálhatja az országot?
Örkény Antal: Láthatjuk, hogy Nyugat-Európában is Csipkerózsika álmából felébredt az antiszemitizmus, és ugyanúgy sújtja az elõítélet a bevándorlókat mint másutt. A paragrafusoktól mindent nem lehet várni, de különbséget tennék a jogi környezet és a végrehajtás között. Ha mûködik a végrehajtás, az ember biztonságban érzi magát, és ez lenne a legfontosabb. Nézzük meg Amerikát: az emberek elõítéletesek, sztereotipikusak, ám ez a magánember magánszférájában marad, és nem jut el a közszférába, mert a törvények és a végrehajtás, a politika nem hagy erre teret. Az állam nem szolgálja soha ezeket a célokat, és ami a legdöntõbb, az állam nem lehet elõítéletes. Ha a rendõr mint rendõr elõítéletes, az állam rögtön lecsap. Kelet-Európában ez nem alakult ki, megvannak a törvények, ezek nem rosszabbak, sõt, sok esetben szofisztikáltabbak a nyugat-európai törvényeknél, ám az igazságszolgáltatás nem mûködik, ami politikai felelõsség. Messze vagyunk még a civil biztonságtudattól.