|
|
|
Hadas1
Hadas2
Botos Réka: Mennyire tudja a modern férfi és nõ, hogy mit kell tennie a világban, mennyire "partnerek"?
Hadas Miklós: A könyvem (A modern férfi születése) nem a máról szól: a "hosszú" 19. században a férfi diszpozíciók átalakulnak, az egész írás mögött az a fõ szempont rejlik, hogy megpróbálja azt a -még a feminizmus 2. hullámában is differenciálatlan- képet kibontani, miszerint a férfi az elnyomó, a libidó dominandi képviselõje, a mester narratíva, a hegemón maszkulin társ megtestesítõje. A férfikutatások fõ hullámaihoz csatlakozva kíséreltem meg ezt a történetetileg rétegzett folyamatot felvázolni. A nemek a nyugati világban felismerik, hogy egymást kiegészítve kell létezniük, hogy a férfiuralom bizonyos formái már nem tarthatók, kölcsönösen ajánlatos olyan viselkedésformákra, pozíciókra törekedni, amelyek korábban a másik nemhez tapadtak.
B. R.:A nõk férfiasodnak, a férfiak nõiesednek, mennyire egyértelmûek számunkra ma Magyarországon a nemi szerepek? Tudjuk-e, hogy mit várnak el tõlünk?
H.M.:Magyarország ebbõl a szempontból is rétegzett. A feminizmushoz is többnyire negatív konnotációk tapadnak a populációban. A társadalom legtöbb dimenziójában fontos változásoknak lehetünk tanúi. Napjainkban kevesen merik kimondani, hogy a nõ nem ugyanolyan eszes lénye a természetnek, és nem alkalmas arra, hogy bizonyos stúdiumokat elvégezzen. Lehet, hogy még sokan így gondolják, de már nem merik kimondani, és ez a politikai korrektséget tekintve fontos változás. Természetesen nagy különbségek vannak városi Magyarország, falusi Magyarország, nemzeti-konzervatív- és liberális Magyarország, generációk között. Ha a szociológiai tényezõket érvényesítjük, azt mondhatjuk, hogy Magyarország 80-90%-a még ellenérzéssel tekint a nemek viselkedésében történõ változásokra, nem vesz, vagy nem akar tudomást venni arról, hogy férfiként nem tud úgy mûködni otthon, ahogy a nagyapja, édesapja, pedig lehet, hogy a férfi felmenõink bele is haltak ebbe az életmódba. A hegemón maszkulitásnak engedelmeskedõ viselkedésforma szerepet játszik abban, hogy a férfiak átlagosan jóval kevesebb ideig élnek, mint a nõk: állandó teljesítménykényszerben kell létezniük, versengenek, harcolnak, nem engedhetnek meg olyan kompromisszumos stratégiákat, mint a nõk. Ám összegezve, a nemek viselkedésében bekövetkezett változások -az élet bármilyen szféráját nézve- a kiegyenlítõdés felé mutatnak.
B. R.:Kitõl tanulom a mintát, ha a "felettem lévõ" generáció teljesen más világban élt?
H.M.:Van egy kedvenc kategóriám: a késõ modernitás relacionális valósága; az életvilág kitágul, azok a szocializációs mechanizmusok, melyek még a modernitásban természetesek voltak (család, iskola), egyre inkább érvénytelenednek. Egy tizenhat éves magyar gyerek bizonyos szempontból közelebb áll egy portugál, finn, amerikai tinédzserhez, mint a saját szüleihez; ugyanolyan játékokat játszik, ugyanolyan fogyasztási mintáknak engedelmeskedik, ugyanazokat a globális kondicionáltságú tömegkulturális termékeket fogyasztja.
B. R.:Az, hogy milyen egy nemzet sporthoz való hozzáállása, hogyan szurkol, mennyi mindent mutat meg a nemzetrõl?
H.M.:Kérdés, hogy amit mutat , vajon nemzeti egységként ragadható meg, vagy csoportsajátosságként, én az utóbbit tartom valószínûnek. A sport és a szurkolás rendkívül jó indikátorként mûködik a csoportsajátos diszpozíciók megragadásánál. Amikor A modern férfi születése c. könyvemet írtam, a sportokat, vagy a sport jellegû tevékenységeket, a vadászattól a lóversenyen át az evezésig olyan diszpozíciós indikátornak tekintettem, mely sok mindent el tud mondani a 19. századi polgárság, arisztokrácia, a zsidó középosztály versengésérõl. Norbert Elias, vagy Pierre Bourdieu, tanítómestereim a habitus transzfer fogalmával "legitimálják" ezt az elképzelésemet: a habitusunk, késztetéseink, viselkedési mintáink, a praxis különbözõ területein jelennek meg: a szimbolikus fogyasztásunktól kezdve a szexuális életünkig minden cselekvés a habitus által összehangolt módon jelenik meg. A sport révén megnyilvánuló cselekedetek alkalmasak társadalmi jelentéstartalmak megragadására, de attól óvnék mindenkit, hogy ez egy nemzetkarakteológia legyen. Például a "stadion strukturális kényszere" tipikusan szociológiai kategória: a stadionban összekerülnek társadalmi csoportok, az a strukturális helyzet, hogy egymással rivalizálni, konfrontálódni kell bizonyos társadalmilag kódolt konnotációk révén valósul meg: "én téged zsidónak nevezlek, te engem büdös cigánynak, vagy én sváb vagyok, te zsidó vagy, és mi asszimilációsan versenyt futunk (FTC, MTK relációban ez történik a 19. század során)". Ezek nagyon jól kódolható jelentéstartamak, miként az is, hogy a sportot övezõ gazdasági erõtér, a politikai szektor bizonyos aktorai hogyan próbálnak ebbe a térbe bekerülni. A sport ilyen szempontól ugyanúgy vizsgálható, mint a társadalmi mobilitás, vagy mint bármilyen társadalmi tevékenység nemileg is kódolt viszonyrendszere.