|
|
|
Gábor1
Gábor2
Botos Réka: Vannak-e olyan fõ tendenciák, melyek a világon élõ ifjúságra jellemzõk?
Gábor Kálmán: Az ifjúság a 80-as évek közepén ifjúsági korszakváltáson ment keresztül, melynek kezdetei az ’50-es 60-as évek fejlett világába, Nyugat-Európába és az Egyesült Államokba nyúlnak vissza. Ez a háború utáni békés fellendülés, a jóléti társadalmak kiépülésének idõszaka volt.
Ezt a korszakváltást 3 dimenzióban lehet vizsgálni: elsõ az idõ dimenziója, 13-14 éves korban kezdõdik, a végpont pedig kitolódik a 30-as évekig. Ez összefügg az oktatási expanzióval, a középfokú- és felsõfokú képzés terjedésével. Ez az idõdimenzió egyben egy új ifjúsági státusz, életforma kiépülését is jelenti.
A másik ilyen dimenzió, a tér dimenziója. A különbözõ, szociológiai értelemben vett intézményrendszerekhez való viszonya változik meg az ifjúságnak. Fellazul a család mint intézményes kontroll, és ugyanezzel egy idõben a szomszédsági viszonyok is megváltoznak. A munkások kikerülnek a hagyományos terepekrõl, ahol egy szoros szomszédsági viszony jellemezte õket (pl. Gyõr, Csepel), és az idõ tényezõjébõl fakadóan a munkahelyi kontroll is fellazul. Ez azt is jelenti, hogy a fiatalok kontrolljának ellenõrzése egy közvetett ellenõrzés alá kerül. A’60-as évektõl kezdõdõen a médiának növekszik a szerepe, megjelennek a rádiócsatornák, illetve egyre nagyobb teret hódít a fogyasztó- és a szórakoztatóipar. A közvetlen kontrollok fellazulnak, vagy megszûnnek, ugyanakkor új közvetett kontrollok születnek: média, fogyasztóipar.
A harmadik dimenzió, mely a fiatalok helyzetének változásában megragadható, a fiatalok kulturális autonómiája. A ’60-as évektõl alakul ki, és válik tendenciává az ifjúsági kultúra, válik meghatározóvá a kortárs csoportokhoz való kapcsolódás. A különbözõ minták és értékek az ifjúsági kultúrában öltenek testet. Ezek az értékek, normák átalakuláson mennek keresztül a ’60-as években, éppen a média világának segítségével: régi punk, új punk.
A korszakváltás új szakasza, Ny-Európában, Amerikában a ’60-as évek elején indul el, ehhez kapcsolódnak a diákmozgalmak, a változás a ’80-as évek végére fejezõdik be. Ez egy professzionális ifjúsági életmód, amibe be kell kapcsolódni, és a társadalomnak biztosítania kell az ehhez szükséges a feltételeket (pl. Diákhitel). Már a tizenéves kortól egy háromforrású társadalom határozza meg a fiatalok helyzetét: az állam, a család, és saját maga, aki megjelenik a munkaerõpiacon.
A professzionális ifjúsági státusz megjelenéséhez kapcsolódnak a közösségi cselekvési formák, és az ifjúság helyzetének megváltozása. A fiatalok már nemcsak átveszik a társadalom diktálta normákat, hanem mintaadókká is válnak. Megszûnnek a nagy tradicionális intézményekhez való kötõdések, és saját maguk civil szervezõdései jelennek meg, illetve ehhez kapcsolódóan a sajátos közéleti, politikai cselekvési formák: demonstrációk (’60-as évek), az ülõsztrájkoktól egészen a lakásfoglalásig.
Botos Réka: Mennyiben különbözik a magyar fiatalok életmódváltása az említett példáktól?
Gábor Kálmán: Ezek a folyamatok nálunk is jelen vannak a ’60-as évektõl, ám egyben azt is ki kell jelenteni, hogy ezek a változások, az átalakulás késleltetett volt, hiszen annak, hogy ez a korszakváltás bekövetkezzék, legalább két feltétele van: a piac és a demokrácia. Az ország társadalmi-gazdasági állapotához képest is lassan következett be ez a korszakváltás, ennek okai az oktatási expanzió késleltetése, a középfokú képzésben a szakmunkás-képzés elõtérbe helyezése az érettségit adó képzésekkel szemben, a numerus clausus beveztése a felsõfokú intézményekben. A munkaerõpiac világába hamarabb léptek a magyar fiatalok, ennek következtében csökkent annak az esélye, hogy diplomához jussanak. Ezzel összefüggésben a család, gyermekvállalás is korábbra helyezõdött, mert szinte feltétele volt a függetlenedésnek (különbözõ szociális támogatások csak így jártak).
Az ifjúsági kultúrák különbözõ mintáinak, a szabadidõiparnak, médiának megjelenése a kommunista berendezkedésû országokban az állam és a párt diktátorsága alatt elképzelhetetlen volt. Ebbõl adódóan különbözõ problémák jelentek meg, fõleg a ’90-es években: igen gyorsan zajlott le Magyarországon az ifjúsági korszakváltás, nagyon differenciált volt, a többséget inkább csak a fogyasztói társadalom, a kommersz világ érintette meg.
Drámai volt az átmenet, az idõbeli kitolódás ugyanis két dolgot jelentett: az iskolában az esélyek növekedését, ám a munkastátusz, karrier világában a hagyományos biztonságos világ megszûnését. Tehát az esélyek növekednek, ám a kockázat jóval nagyobb lesz. Az életforma-váltás is drámaian érintette a magyar társadalmat: a házasodás, gyermekvállalás kitolódása, és mindez egy olyan feltételrendszerben, amely több ponton különbözött azoktól a jóléti társadalmaktól, ahol ezek a változások már a ’60-as években létrejöttek. Nálunk a jóléti társadalom válságjegyei, a globalizáció hatása, az állami támogatások csökkenése jellemezték ezt a folyamatot.
A korszakváltás lényege: szélesebb esélyt kapnak a fiatalok, ugyanakkor a saját egyéni erõfeszítésük és a társadalom erõfeszítése fokozódik. Az individuumnak nemcsak a jóléti világ köszönt be, hanem a kihívások, kockázatok, terhek is megnövekszenek.
Botos Réka: Nagyon magas a felsõfokú képzésben résztvevõk száma, ez mennyire jár életmódváltással?
Gábor Kálmán: Az ifjúsági korszakváltás beágyazódik egy társadalmi korszakváltásba is, amit globalizációnak hívunk. Az ifjúsági kultúra megjelenése fordulópontot jelentett a kultúrához való viszony megváltozásában is. A háború utáni idõszakban a magaskultúra egy önálló szuverén világ volt, melynek megvoltak a szertartásai: színház, mozi ... Beavatottak élvezték, ide tartozott egy korlátozott számú egyetemista réteg.
Késõbb pont az ifjúsági kultúra, az underground oldaláról kérdõjelezõdik meg a magaskultúra, melynek lényeges vonatkozása az a pillanat volt, amikor a Vígszínházban megrendezték Déry Popfesztiválát. Ez „esemény” volt: a téma szempontjából, a hétköznapi kultúra beemelésének szempontjából is, és mintát mutatott az életmód kitágulására. Korábban a mûvészet világa szûkebb volt, most kiszélesedett. A konfliktusos kultúra az élmény kultúrájává alakul. A magaskultúra és a hétköznapi kultúra ötvözeteként létrejön a fesztiválok világa. Ez az új befogadói viszony nem képzelhetõ el az oktatás expanziója nélkül, hiszen egyre szélesebb kör kerül kapcsolatba a kultúrával. Ez az életforma-váltás azt jelenti, hogy a fiatalok szabadidõ-felhasználásnak módja is kiszélesedik, létrejön a szabadidõipar.
Szokták a váltást a „végként” is értelmezni: minden popularizálódik, elsüllyedünk az amerikai kultúra mocsarában… Én azt gondolom, hogy változik a kultúra világához való viszonyunk, és ezt tudomásul kellene vennünk. Ebben az értelemben a Sziget Fesztivál vagy Kapolcs is egy példaértékû jelenség, az itt résztvevõ fiatalok nagy része érettségizett, egyetemista, és minden 3. fiatal valamilyen szempontból kapcsolódik a mûvészet világához (zenél, verset ír). A ’60-as, ’80-as években a magaskultúra és annak underground volta az elit csoportokhoz jutott el (egyetemisták), ez összekapcsolódott zenei kultúrával is (URH, Európai Kiadó). Ha tömeg jelenik meg a felsõoktató intézményekben, akkor egyszerre válik mindez a kulturális forma elérhetõvé nagyobb rétegek számára, ám egy igen széles réteg jelenik meg, melynek nincsenek otthoni tradíciói a magaskultúra befogadásában. Így nem lehet azon csodálkozni, hogy a kultúrát csak populárisabb módon elehet eljuttatni a fiatalokhoz, ugyanakkor soha nem látott széles rétegnek válik esélye a kultúra elsajátítására.
Szabadidõm a bolyongás, a nézelõdés, rá tudok csodálkozni a világra. A szabadidõmben is jobban szeretek a szakmámmal foglalkozni. Budapestre való költözésemnek is van egy ilyen oka, tudom, hogy manapság nem nagyon divatos, de én a nagyvárosban érzem jól magam, Pesten lakom, jobban is szeretem, mint Budát. A külföldi útjaimon nagyon szívesen elbóklászom a városokban.
A nagyvárosban, ha találomra felülök egy villamosra, különbözõ állomásokon más emberekkel, más problémákkal, más közeggel találkozom. Nagyon szívesen barangolok a nagyvárosban. Ha nagyon fáradt vagyok, elmegyek egy kicsit Vas megyébe, de 2-3 napnál tovább nem bírom.
A Sziget Fesztivál egyszerre megtestesít mindent számomra, amit a szociológus szakma jelent. Nem kell semmit se csinálnom, csak oda kell mennem, és nézelõdni, és ezt nagyon szeretem. Mûvészetben is mindig az alternatív, avantgarde mûvészeteket kedveltem.
Az irodalomból is szeretek ötleteket meríteni (pl.: Günter Grass). Sokszor egy mûvészeti alkotás többet jelent számomra egy probléma felvetésénél, mint egy szakmai tanulmány. Nagyon szeretek tanítani, a tanításban az a mûvészet, hogy minden emberben megtaláljam a mást, a tehetséget. Szerintem egy tanárnak az a feladata, hogy ezt megtalálja, sajnos nem mindig sikerül. Amíg a 20. század a tömegek társadalma volt, addig a 21. század mindenféle problémák ellenére a visszatalálás az egyénhez. Egyre szélesebb rétegek tudnak filozofálni, nemcsak pár ember, mint a görögöknél. Az individualizálódás a társadalmasodás egyik oldala, hogy találjunk valami olyasmit másban, ami érdekes, és megoldást adhat. Az elmagányosodó világot szerintem felváltja majd ez a társkeresõ-kommunikáló világ.