|
|
|
Dányi1
Dányi2
Botos Réka: Sokak szerint az internet a demokrácia csúcsa: az emberek hovatartozásuktól függetlenül juthatnak információkhoz és vehetnek részt a politikai döntéshozatalban. Azonban létezik egy ennek teljesen ellentmondó álláspont is, miszerint az internet csak növeli az esélyegyenlõtlenséget, hiszen sokaknak nincs hozzáférése, vagy ha van, "funkcionális analfabéta", és nem tud élni ezzel a lehetõségeivel.
Dányi Endre: Engem is pontosan ez kezdett el foglalkoztatni 3-4 évvel ezelõtt. Az internet teljesen más típusú médium, mint amihez eddig hozzá voltunk szokva. Decentralizált struktúra, multimediális környezet, digitális tartalom, stb... Mindenkinek beindult a fantáziája, elsõsorban persze Amerikában: hogy fog kinézni a demokrácia a jövõben? Mi van, ha megoldható, hogy az összes szavazópolgár egyszerre "legyen jelen" a fontos politikai döntések meghozatalakor? Mit jelent ilyen esetben a képviselet? Az internet boom kifejezés azt a néhány évet jelöli, amikor profitorientált cégek egyik napról a másikra gazdagodtak meg, csak azért, mert az üzleti tervükben sokszor szerepelt az „internet” szó. Mindenki azt látta, hogy a gazdaságra eddig érvényes szabályok egyik pillanatról a másikra megdõlnek. Innen már csak egy lépésre volt azt gondolni, hogy a politikában is minden gyökeresen meg fog változni. Két szélsõséges álláspont alakult ki: voltak, akik azt mondták, hogy minden nagyon nagyszerûen alakul, hiszen az új médiatérben olyan emberek is képviselni tudják majd az érdekeiket, akik eddig ezt nehezen tudták megtenni. És voltak olyanok, akik azt gondolták, hogy a dolgok borzalmas irányba haladnak, mert emberek olyan kérdésekben fognak döntéseket hozni, amelyekhez nem értenek; illetve az állami kontroll eddig soha nem tapasztalt formái valósulhatnak meg.
Ezután következett a kiábrándulás idõszaka. Nemcsak a gazdasági életben, a politikai életben is kipukkant a várakozásokkal teli internet lufi. Lassanként a legélénkebb fantáziával megáldott jövõkutatók is belátták, attól, hogy egy politikusnak van honlapja, nem változott meg a politizálás jellege: az emberek nem irogatnak tucatjával e-maileket politikusoknak, vagy ha igen, senki nem olvassa el õket... A legtöbb kutató ezt felismerve persze nem habozott kijelenteni: az internetnek az égvilágon semmi politikai jelentõsége nincs.
Én azt gondolom, a megalapozatlan elvárásokkal teli és a csalódottságról árulkodó érvelés egyaránt félrevezetõ. Ha nem azt a kérdést tesszük fel, hogyan változik meg az internet hatására a demokrácia, hanem azt próbáljuk megérteni, hogyan gondolkodunk a politika és technológia viszonyáról, teljesen új megvilágításban láthatjuk az egész problémakört. Az utóbbi években nagyon nagy hatással volt rám Bruno Latour, aki szerint a modern rendrõl alkotott elképzelésünk alapja, hogy úgy gondoljuk, az emberek képviselete a politikusok feladata, a természet, a „dolgok” képviselete pedig a tudósoké. Nem Newton hozza létre a gravitációt, de õ az, aki meg tudja mutatni, hogy létezik, õ képviseli. Latour azt állítja, hogy az „emberi” és „nem emberi” képviseletének szétválasztása sohasem valósult meg igazán. Pláne ma, amikor emberi klónozásról, vagy ökokatasztrófákról szólnak a hírek, végképp lehetetlen eldönteni, mindez a politikusokra vagy a tudósokra tartozik-e. Az internet politikai célokra való haszálata nagyszerû példa erre: egy vitafórum kódját egy programozó úgy is megírhatja, hogy egy gombnyomással kizárhasson valakit a beszélgetésbõl – ez elsõre technikai kérdésnek tûnik, de amikor egy politikai vitában mindezt meg is teszi, annak politikai következményei vannak.
Újra el kell gondolkodni azon, mi a technológia és a politika viszonya. Langdon Winner technológiafilozófus arról ír, vajon van-e a tárgyaknak, a technológiáknak politikájuk. Szerinte kétségtelenül van, hiszen amikor megtervezünk egy tárgyat, valamennyire behatároljuk lehetséges használati módjait, kizárunk bizonyos embereket annak használatából, és ez már nyilvánvalóan politika. De én ennél tovább mennék: egy adott politikai szituáció, attól függõen, hogyan interpretáljuk, már használatban levõ technológiákhoz kapcsolódó új használati módokat, új jelentéseket is létrehozhat. A 2004 március 11-i madridi terrortámadás megszervezésében nagy szerepe volt a mobiltelefonnak – amelyet egyébként a robbanószerkezethez is felhasználták -, ebben a keretben "a mobiltelefon fegyver". Ugyanakkor a támadás túlélõi rögtön elkezdtek egymással, illetve hozzátartozóikkal sms-ezni, így ugyanennek az eszköznek "érzelmi megerõsítõ" funkciója is lett. Ebbõl a példából is látható, hogy egy technológiának egyszerre több jelentése is létezik. Semmi értelme ezek közül egyet kiválasztani, és azt érvényesnek kikiáltani. El kell fogadni, hogy a különféle interpretációk egyszerre érvényesek. (Ez persze nem jelenti azt, hogy bárminek bármilyen jelentése lehet.) Vagyis, hogy az eredeti kérdésre válaszoljak, az internet bizonyos kontextusban lehet nagyon demokratikus eszköz, egy másikban épp az ellenkezõje.
B. R.: Ezeknek a médiumoknak köszönhetõen mindenki „íróvá válik”. Az olvasók mennyire kódolják valóságként az internetes, sms-információkat (politikai üzenetek)?
D. E.: Nagyon érdekes, hogy mi alapján gondolunk valamit a valóságról. Megvannak a kialakult csatornáink az információszerzésre: beszélünk barátokkal, rokonokkal, megnézzük este a híradót, stb. Vannak olyan helyzetek, amikor egy közösségen belül egyszerre többeknek az a benyomása alakul ki, hogy az információszerzés hagyományos módjai nem mûködnek megfelelõen, információhiány van, esetleg a meglévõ forrásoknak érdekükben áll információkat visszatartani. Mindegy, hogy igazuk van-e, vagy sem, de kialakulhat egy ilyen érzés. Ekkor az emberek érthetõ módon elkezdenek alternatív információforrások után kutatni. Például, amikor kitört a SARS-botrány Kínában, az internet és a mobiltelefon vált hiteles hírforrássá, hiszen nyilvánvaló volt, hogy a hivatalos kínai tájékoztatás torzít. Ám az is veszélyes lehet, ha valaki csak alternatív forrásból szerzi értesüléseit. Amerikában néhány hónappal ezelõtt egy kísérlet során valaki heteken keresztül csak blogokból (internetes napló) tájékozódott, így csak egyféle interpretációt kapott, és ennek megfelelõen rendkívül torz képe alakult ki a világban zajló dolgokról.
Az sms, az e-mail, ha tudod, kitõl kaptad, általában hitelesebbnek tûnik, mint amit "fent" mondanak. Biztosan van olyan társadalom, ahol nem ennyire gyanakvóak az emberek, és nehezen indulhat politikai rémhírterjesztés sms-ben. De nálunk ez is posztkommunista örökség része: akkor is a sorok között akarunk olvasni, amikor egyszerûen már csak a sorokra kéne koncentrálni.