IN MEMORIAM 9/11

Úgy tűnik 5 év elég volt ahhoz, hogy az U. S. A. kiheverje azt a sokkot, melyet a WTC-támadás okozott. Olyannyira, hogy már közvetlenül a merénylet utáni hónapokban megtalálta az üzleti lehetőséget a témával foglalkozó könyvekben, vagy a médiában, de akár említhetnénk Michael Moore kampányízű, ámde sikeres Fahrenheit 9/11 c. filmjét is. Mára azonban elérkezett az idő ahhoz, hogy nagyjátékfilmek formájában is a filmvászonra kerüljön. Azonban elérkezett az idő ahhoz, hogy nagyjátékfilmek formájában is a filmvászonra kerüljön.

A 2001. szeptember 11-e évezredünk fordulópontja volt nemcsak az amerikai-, de a világtörténelem viszonylatában is. Átalakulása annak a világnak, amelyben a gazdasági vezetés a nyugat kezében van. Egyúttal két háború: az afganisztáni és az iraki hadviselés következett a szeptemberi támadásból. George W. Bush, Amerika első számú tökfeje gőzerővel tolta be népét két olyan háborúba, amelynek előidézésében rendesen benne volt a keze (bár ezt a vizsgálóbizottsági jelentések eredményei cáfolják). Viszont, mint arról rengeteg orgánumból értesülhettünk: a háttérben olyan gazdasági- és politikai érdekek játszottak közre, amelyek bár dollár-milliárdokról szólnak, mégis eltörpülnek azon globális társadalmi problémák mellett, amelyek gyökerét képezik a gazdagok és szegények közti ellentétnek. Ez a növekvő feszültség a teljes 20. századon keresztül érezhető volt, míg úgy látszik a 21. század küszöbére egyre inkább elviselhetetlenné vált. A gyűlölet és az agresszió melegágya ugyanis a társadalom polarizáltsága, valamint az ezzel járó alacsony színvonalú iskolázottság. A világ különböző kultúrájú népcsoportjainak toleranciája egymással szemben a megfelelő oktatás hiányában és az említett különbségek miatt ugyanis lecsökken, és nincsenek tisztelettel az eltérő szellemi berendezkedésre. Tehát a vallási és kulturális ellentétek keveredtek a szociális polarizáltsággal és a gazdasági érdekekkel. Ennek elegye félelmetes eszközzel párosult a századvégre: a terrorizmussal.

Bármilyen szörnyű kimondani: tisztítótűzként, vagy riadóként is értékelhető volt a szeptember 11-i támadás! Az üzenete pedig valahogy így fogalmazható: “Ébredj, Amerika! Ébredj Világ! A világ nem biztonságos már! Nincs többé hely, ahol ne érne utol a szegénység kardja!”. Erre az U. S. A. természetesen szemet-szemért elvvel válaszolva rohanta le azokat az országokat, amelyeket – bizonyos érthető okok miatt – agresszornak neveztek meg az ügyben: Afganisztánt és Irakot olyan humanitárius katasztrófával sújtották a demokrácia nevében, mely napjainkig mind tovább gyűrűzött. Ezen kívül a legabszurdabb módon hirdettek újjáépítési tervet arra a területre, amelynek lerombolása – s egyúttal több ezer iraki élete – ráadásul a saját kezükhöz tapad. Mindezt természetesen az amerikai székhelyű multinacionális cégek fellendítéséért, a jóléti társadalom fenntartása érdekében.

E jólét fenntartása azonban áldozatokkal jár: emberáldozatokkal, amelyek ez esetben az U. S. A. és a világ vezetői szerint elhanyagolható jelentőségűek, hiszen az egyensúly fenntartása érdekében megannyi iraki, és jó pár szegényebb rétegből származó amerikai katona halála váltja meg az otthon maradottak biztonságát és jövedelmét. Miközben a nyugati világ polgárai 24 órában élvezhetik a “szabad élet” adta örömöket, addig a világ többi részén emberek milliói éheznek: a társadalmi olló szétnyílása – mely a nyugati és a keleti világ népei között keletkezett az előző század demográfiai robbanása során – egyre jobban arra kellene, hogy figyelmeztessen minket, hogy a jelenlegi állapot nem tartható fenn tovább. Változásokra van szükség, mely akár az egyensúly ideiglenes felborulásával is, de új rendszert teremtene a Föld lakóinak számára. Ez a változás viszont olyan vagyoni átrendeződéssel járna, mely ellen a gazdasági hatalom urai – önösen féltve egzisztenciájukat – hevesen ágálnak.

Így a George W. Bush vezette G8-ak az új problémára megszokott despotikus restrikciókkal éltek: okkupáció és egy pénz alapú hatalom megteremtése a születő demokrácia érdekében. Ez volt a casus belli olyan országokban, ahol sosem volt korábban demokrácia-bőrbe bújtatott kapitalizmus, mint ahogy több száz éve létezik a “szabadföldön” (“land of the free”). Az ellenállás komoly gerilla-harcokba ment át. Megspékelve néhány terrorcselekménnyel, amely már ezúttal Európa (spanyol vasút-robbantás, londoni metrómerénylet) területén, civil áldozatok életét követelve. Ártatlannak azonban minden tiszteletem ellenére sem nevezném az áldozatokat: közvetetten ők is, akárcsak én vagy az olvasó és a nyugati világ bármilyen állampolgára felelősek vagyunk a világpolitikai helyzet ilyen mértékű elfajulásáért. Sem a szerencsétlenül jártak, sem az átlagemberek nem tettek az ellen, hogy a dolgok ne így történjenek. Persze most könnyedén felelheti erre mindenki: na de én mit tehettem volna? Ahol demokrácia van, ott mindenki tehet az ellen, hogy a politikai helyzet úgy alakuljon, ahogyan ő szeretné. A közvetlen-demokráciában ez fokozottabban érzékelhető, mint a közvetettben, de érvényes mindkettőre. Ha pedig a nép látja, hogy a dolgok állása nem igazságos sem számára, sem pedig a tőle távolabb eső részein a világnak, konstruktívan kellene cselekvésre bírnia önmagát és társait. Rezignációval ugyanis még senki sem változtatott meg semmit a világ folyamán.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.