A nyári szünet még csak napok óta tartott. Az évzáróról beszélgettünk, és tervezgettük mennyi mindent csinálunk majd. A hőség tombolt. Az ágyon ugráltam, Noémi az asztalon ült, lábait lóbálva.

A fiúról meséltem, aki az évzárón a szigorú sorokban bohóckodott és tátogva akart valamit tudtomra hozni. Nevettem mert a heves artikuláció olyan vicces volt, hogy el is felejtettem a szoros egyenruhámat, és ki akart buggyani számon a kacagás. A fullaszó meleg átjárta a testemet. Az idegszálak remegtek a fülledtségtől, és arcunkon a bágyadt tekintetet próbálta legyőzni a közelgő szabdság gondolata.Alacsony volt, világos hajú. Sokszor néztük egymást egész tanévben. Egyszer majdnem egy órán keresztül, az U alakú épület ablakaiból.

Az évzáró sablonszövege befejeződött, a viháncoló tömeg oszlani kezdett. Rengeteg kaland várt ránk, így mindenkinek sietős volt. Felém tartott, az embereket félretolva. Gyöngyözött homolokán a korai nyár.

– Hol laksz? – én csak csodálkoztam, miért kérdi – Meg szeretnélek látogatni.
– És most meg akarod jegyezni a címem?
– Igen. El fogok menni hozzád.

Elárultam neki, és bár előtte sosem beszélgettünk, valami megmozdult a gyomrom tájékán. Az adreanlin hihetetlen dolgokat művel a testtel. Egész hazaúton rá gondoltam, de nem hittem, hogy eljön.

És most ott ugráltam az ágyon, nevettem, a vér cikázott az ereimben. Az ablakon beömlött a fény, a nyár hangjai, és most a nagymamám hangja is.   Kinéztem az ablakon és felfelé bámult rám az a szürke szempár, amiről nem hittem, hogy szeptember előtt látom még.

– Hát itt vagyok!- mondta a hatalmas szalmakalap alól. Akkor láttam, mezítláb van. A kezeiben hozta szandálját. A döbbenettől megnémultam , és hitetlenkedve néztem rá.

Amikor ketten maradtunk, a falnak dőlve ült mellettem az ágyon. A tenyerét a tenyeremhez szorította. Egyforma kezünk volt. Furcsa dolgokról beszélt, és furcsa dolgokat csinált. Rajzolt a nyakamra, és néha nagyokat nevetett. Egy olyan világ szele csapott meg, amiről nem tudtam, hogy létezik. A vibráló levegőtől, vagy az illattól szédültem? A repülésről beszélt és Pink Floydot hallgattunk. Azt mondta, szép vagyok, régóta figyelt. A varázslat nem akart elmúlni. Azon a délutánon életem legkülönösebb perceit éltem át. Az emlékeimben furcsa fények és illatok jutnak eszembe. A nyár sűrű illata, és a szikrázó levegő.

Sokáig ültünk így. Nagyrészt ő beszélt, én tágra nyílt szemekkel szívtam magamba a különlös délután minden percét. Az ajkamon egy vonatjeggyel játszott. Rettentő csiklandós volt, és ez nagyon tetszett neki.

Annyira belefeledkeztünk a sok újdonságba, hogy megriadtam, amikor hallottam, hogy valaki jön. A barátom volt. Ő a szerelmemnek hitte magát, de nem jelentett sokat. Sosem éreztem iránta többet, mint baráti szeretetet. Kirohantam elé, hogy ne bent érje meglepetés. Fel volt dúlva, bár kezet fogott a betolakodó idegennel.

Aztán a szürke szemű elment. Az utcára vele mentem. Ahogy állt, és nézett, megrohant az érzés, hogy nem akarom, hogy elmenjen! Nem akarok visszamenni abba a szűk szobába, ahhoz a kellemetlen emberhez! Azt kérte, holnap én látogassam meg. Megígértem.

A vádló szavak, a kiáltások leperegtek rólam. Nem zavart a bánata, nem zavart a szúrós tekintete, a zavara, és a fájdalma. El kellett folytanom a mosolyom. Alig vártam, hogy elmenjen. Örökre.

Amikor kilépett, hihetetlenül szabadnak érezetem magam. Ilyen boldogságot nem éreztem még, pedig már majdnem 16 voltam. Hogy legyőzzem a bennem háborgó tengert, biciklire ültem és a nyári estében erőn felüli gyorsasággal száguldottam, miközben közben teli torokból énekeltem.

Az ismeretlen boldogságba az ember talán bele is tud fulladni?

Az éjszaka denevérek szárnycsapásaitól volt zajos. Az ágy puhasága, a levegő illata, a falvédő az ágyamnál, mind-mind új életre keltek ezen a délutánon. Nem bírtam betellni a varázslattal. Százszor gondoltam végig azt a napot. A tárgyaknak megváltozott a felülete, az anyaga. Az érzékeim mintha új világba zuhantak volna. Végigtapogattam mindent, és nem tudtam betelni a tapintás gyönyörével.

Reggel arra ébredtem, nem emlékszem az arcára. Akárhogy erőlködtem, nem tudtam felidézni a szemét, a száját…Félelmetes volt.

A vonatnál már várt. Zavarban voltam, a gyomrom gombócban, a tenyerem izzadt. Vajon most kell puszit adni, vagy csak barátok vagyunk? Ő megpuszilta az arcomat. Akkor először. Aba, a kutya elénk szaladt. A konyhában hallgattam, vajon meddig ping-pongoznak a szomszédok?

Az emeletre mentünk a szobájába. A hajammal játszott, a nyakamba csókolt. Az illata olyan volt, amilyet még sosem éreztem. Eltelt vele a testem. Nem csak az orrom, a gyomrom, a bőröm, a lelkem. Azt hiszem még öreg koromban is emlékezni fogok arra az illatra.

Egy verset mutatott, zenét és egy regényt is. Nem tudtam hogy egy életre kapom mindezt. Nem tudtam, hogy az a vers, örökre az agyamba vésődik, az a könyv lesz, amit minden nehéz, és minden boldog pillanatomban kézbe veszek. A zene pedig éjszakákon át visszhangzik majd a fülemben. A kincseket marékszám szórta a lábaim elé, és én nem győztem felszedni őket. Akkor este olyan boldogan mentem haza, hogy csak otthon hasított belém a gondolat, ez nem lehet a valóság. Az álom és az ébrenlét határán lebegtem egy teljes hónapig. Elutazott, és ahogy a napok teltek egyre inkább úgy éreztem, érzékeim és a képzelet gonosz játéka volt minden. Nem emlékeztem az arcára, nem emlékeztem a zenére. De minden éjszaka, mikor az álom közelített, meghallottam a zenét, amit nappal már nem tudtam előhúzni agyam redőiből. A reggel volt a jéghideg eszmélés,az éjszaka a megváltás.Egy napon az asztalomon egy szál szárított rózsa várt. Nem hittem a szememnek. Hazajött, és első útja hozzám vezette. Akkor kezdődött, azon a nyárvégi napon életem legfelkavaróbb szerelme. A zsigerek táncot jártak, a józan ész tovatűnt. A három hónap, amit az élet minden különösebb indok nélkül ajndékként adott, egy életet határozott meg. A kínokat, amiket aztán átéltem azt hittem fizetségként kell kiállnom. Akkor már a bánattól fuldokoltam. A legszebb szenvedés volt, amit ember kiállhat. Mert ma már tudom, hogy amit kaptam sokkal több volt, mint amit visszafizettem.

Csak erre nehogy más is rájöjjön.