Fontos-e a fizikai vonzalom?

Bölcs emberek mindig is mondták: a türelem erény. Van némi igazság ebben a szerelem kapcsán is (bár sokan vannak az ellentáborban). Néha a vágy és a szeretet lassan, észrevétlenül tölti el az embert, és nem áramütésszerűen, első pillantásra. Vannak azonban, akik óvva intenek a kapcsolattól, ha az nem tartalmaz fizikai vonzalmat már a kezdeti percektől. Szerintük a vágy vagy azonnal fakad, zsigerből, vagy soha, és hamis ábrándokat kerget az, aki arra vár, hogy menetközben az is megoldódik.

A türelem rózsát terem nevű pártban többnyire nők vannak, akik tele vannak megértéssel, empátiával és lelki biztonság utáni vággyal, ezért hajlamosabbak több esélyt is adni egy kapcsolatnak, mintsem elmenekülni az első fizikai vonzalom nélküli találka után. Természetesen nemcsak nők, de férfi türelempártiak is vannak, most azonban egy nőtársunk személyes történetét idézzük.

‘Volt idő, amikor a ‘Ha nincs tűzijáték, nincs jövő sem!’ volt a csatakiáltásom. Ismerőseim ilyen sztorikat meséltek: ‘Miután évekig csak barátok voltunk, egyszer csak rájöttem, hogy igazán, őrülten szerelmes vagyok belé!’, vagy ‘Évekig egymás mellett dolgoztunk, aztán egyszer csak belém hasított a felismerés, hogy szerelmesek vagyunk.’. Amikor ilyen meséket hallottam, magamban azt gondoltam, ti csak mondogassátok magatoknak az ilyen önáltatós sztorikat, én azonban tudom, hogy nincs olyan mennyiségű csoda, ami egy langyos kapcsolatot vibráló szerelemmé tudna tenni. Még kacagtam is magamban a hiú reményekkel önmagukat áltató ismerőseimet. Megszállottja voltam a fizikai vonzalomnak.

Aztán, néhány éve dobott az a barátom, aki életem legnagyobb és leghangosabb tűzijátékát indította el szívemben, na és ágyékomban. Összetörtem, de egy idő után ismét elkezdtem találkákra járni. Hamarosan kialakult a minta: a férfiak, akik iránt erős fizikai vonzalmat éreztem, megközelíthetetlenek, szeszélyesek és hidegek voltak, vagyis olyanok, akik a nagy ex-hez hasonlítottak. Amikor azonban halvány nyoma volt csak a fizikai vonzalomnak, biztos, hogy a férfi kedves volt, beszédes, érdeklődő és odaadó, vagyis olyan, mint én. Ez elgondolkodtatott a fizikai vonzalom fontosságáról, arról, hogy az az erős mágneses vonzás, ami szinte beszippantja a testet és lelket a vágy kavargó tájfunjába, gyakran a veszélyérzetből és bizonytalanságból fakad. És hogy az erős fizikai vonzalom hiánya gyakran baráti, családias és bonyodalmak nélküli légkört jelent.

És ekkor találkoztam O-val. Barátaink hoztak össze, és amikor először találkoztunk, a testi vonzalom legkisebb szikrája sem pattant el. De úgy döntöttem, újra találkozni fogok vele, mert szimpatikus, kedves volt, okos és vicces. Második találkánkon még mindig semmi nyoma nem volt a fizikai vonzalomnak, de éjfélig beszélgettünk. És ez így ment egy jó darabig, majd mielőtt ráeszméltem volna, egyszerűen, csendesen beleszerettem.

Annyira különbözött a múltbéli love story-aimtól (semmi állati szenvedély, semmi lélegzetelállás, semmi tűzijáték), hogy majdnem nem ismertem fel az érzést. Nyolc hónap után azonban elmondhatom, hogy igaz szerelemmé fejlődött. Ez arra a következtetésre juttatott, hogy a fizikai vonzalom csupán a feszültség és nyugtalanság fedőneve. Néha ‘ki kell tanulnunk’ a belénk vésődött részrehajlásról a bennünk tűzijátékot robbantó emberek iránt. Mert néha, vagy talán gyakrabban az igaz szenvedély a lelkek találkozásából nő ki, és nem a idegvégződések szövevényéből. És néha időbe telik, amíg az a tűzijáték kirobban…’

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.