November
A Távol-Kelet kultúrája - nyugati ember meg nem értheti
Beszélgetés Krasznahorkai Lászlóval
2004-04-01
Divatos dolog manapság a Távol-Kelet kultúrájával foglalkozni, arról beszélni, mennyire „merült el szépsé-geiben” valaki. Krasznahorkai László író utóbbi köteteit bárki elolvassa, láthatja, hogy a szerzõt nem a divat vezérelte, de õ is beleszeretett a távoli világ gondolkodásába, szépségeszményeibe. Az idén jelent meg Északról hegy, Délrõl tó, Nyugatról utak, Keletrõl folyók címû kötete, s nem ez az elsõ könyve, amelyben a keleti kultúra foglalkoztatja. Az Urgai fogoly is érintette már a témát. Mûvein érzõdik, hogy az alapkérdések foglalkoztatják. Hogyan találkozik, és mely területeken ütközik a keleti és a nyugati kultúra? Mennyiben más a két filozófiai gon-dolkodás mélyrétege? Feltettük hát neki az ide vonatkozó direkt kérdéseket.
Kitõl és mitõl kell megvédeni az irodalomtörténetet?
2004-04-01
Keserû szájízzel látok hozzá a Veres Andrással való vitához. Keserûségem abból származik, hogy nevezettet mint a hetvenes-nyolvanas évek áttörést jelentõ, korszakalkotó reformtankönyveinek egyik alkotóját és az akkori kezdeményezés motorját, illetve mint az irodalomtanítás iránt elkötelezett szerzõt (s mint irodalomtörténészt) nagyra becsülöm. Sõt, sok szempontból egyik mesteremnek tartom. Ugyanakkor jelenlegi írását gyakran fölényes, személyeskedõ és pontatlan munkának látom, ráadásul olyan dolgozatnak, amely ezúttal választott tárgyterületén, az irodalomtanítás körül folyó mai vitákban, illetve magában a tanítási gyakorlatban nem mutat kellõ tájékozottságot.
Nincs húsosfazék
Beszélgetés Babarczy Lászlóval
2004-04-01
Babarczy László harminc éve tagja és huszonöt esztendeje igazgatója a kaposvári Csiky Gergely Színháznak. Jövõre lejár a mandátuma. Azt mondja, az utódlás területén olyan nem nagyon történhet, amit nem akar, a kaposvári teátrum megõrzi folytonosságát. Beszél a sokak által emlegetett színházi maffiáról is. Feltételezett tagjait nem összeesküvõknek tartja, hanem kipróbált szakembereknek.
Schiff András a zenérõl, zeneszerzõkról, önmagáról
2004-04-01
Ferencsik Jánossal sokat játszottunk együtt. Pályakezdésem idején Magyarországon õ volt A karmester. A hozzá fûzõ-dõ legszebb élményem chicagói debütálásom, ami egyébként egy-ben az õ debütálása is volt. Emlékeim szerint ez 1978-ban tör-tént. A koncertet Schulhof Bella, a híres magyar impresszárió szervezte meg. Fontos hangverseny volt, igazi áttörés. A chi-cagói zenekar akkoriban Amerika legjobb zenekarának számított. Éppenséggel nem volt könnyû meghívást kapni tõlük. Solti pedig - ezt máskor is tapasztaltam még - kimondottan averzióval vi-seltetett a magyarokkal szemben, annak ellenére, hogy ekkorra esett elsõ pesti vendégszereplése a Bécsi Filharmonikusokkal, tehát az ellenérzései talán már enyhülni kezdtek...
KÉT PORTRÉ
SIR GEORG SOLTI [SOLTI GYÖRGY] (1912. október 21. - 1997. szeptember 5.)
2004-04-01
Örökké senki sem él, az õ halála mégis teljesen váratlanul ért, és hihetetlen volt. Fiatalos energiáját, könyörtelen fegyelmét és fizikai erejét számos, nála fiatalabb mûvész megirigyelhette, és biztosnak látszott, hogy még hosszú évekig folytathatja karmesteri tevékenységét. Egyike volt az utolsó nagy dirigenseknek, rendkívüli személyiség, karizmatikus és elragadó ember.
Holokauszt vagy soa?
Két monográfia Kertész Imrérõl
2004-04-01
Kertész Imre életmûve egy alapvetõ filozófiai kérdés, döntés jegyében áll. Minek lássuk emberi világunk történéseit? Metonimikus események abszurd sorának, véletlennek vagy metaforának, egy etikus üdvtörténet értelmezhetõ, racionalizálható láncának, történelemnek? Abszurditás vagy sors, - ez itt a kérdés, melyre Kertész egy személyes véletlen, a koncentrációs táborok tapasztalata nyomán keresi a választ. Holokauszt vagy soa? Égõ áldozat, melynek oka és legalább üdvtörténeti következménye van, metafizikai botrány, mely szembefordul az erkölcsi világrenddel, vagy csupán csak soa, egy a tömeggyilkosságok sorában, egy erkölcs nélküli világ, csak az élõlények természetes önzésével magyarázható, megszokott epizódja?
Háy János: Kotródom el
2004-04-01
Háy János tavaly megjelent könyve az 1998-tól született versek foglalata. Végre-végre a verseskönyv kemény kötésû, gyengítve a kortárs magyar verseskötetek borítását jellemzõ füzet-, irka-külcsín trendet! (A rossz és unott recenzens nyitja bölcsességei sorát a borító bemutatásával, ha már a tartalom úgysem érdekelte. Ellenvetés: fecseg a felszín, hallgat a mély - vagy valami hasonló.) Kerülendõ a zárójelben foglaltakat, a Háy-könyvek borítói a kötetek egészéhez mindig szervesen hozzátartoztak, hiszen a versek írója, a költõ egyben festõmûvész is. Az utóbbi években megjelent Háy-könyvek borítóján a költõ-író akvarelljei láthatók, amelyek hangulata már eleve különös, kicsit szomorkás érzésvilágot teremt. Hatalmas és tágas, többnyire a kék valamely árnyalatából születõ háttérszínben furcsa, manószerû, nem ép, de mégis teljes alakok lebegnek, buknak orra, vagy egyszerûen csak ott vannak, de úgy, hogy létezésük látszólag nem zavar senkit, mégis alapjaiban bontják a meg a fennálló viszonyrendszert, a harmóniát, akár egy mély karcolás a mahagóni bútoron.
Megjelenítve 1 - 7, összesen 9