Március
Hogyan kezdi ki a demokrácia a demokráciát? Mibe kerül egy birodalaom összeomlása?
Az emigráció, Rushdie és a globális falu
2004-02-29
Hans Magnus Enzensberger néhány éve nagyon meggyõzõ cikkben fejtette ki: a politikusok (és a hatalom birtokosai általában) manapság arra ítéltettek, hogy ne értsék meg azokat, akiknek az életével foglalkozniuk kéne. Minél több a felelõsségük, minél nagyobb az ellenük (vagy legalábbis a magánéletük ellen) irányuló merényletek esélye, annál valószínûbb, hogy testõrök veszik körül, és golyóálló autóba, helikopterbe, magánrepülõbe tuszkolják õket, hogy erõdítményben laknak, és a nyílt tengerre járnak nyaralni. Minél nagyobb felelõsséggel viseltetik valaki a világ iránt, annál valószínûbb, hogy semmit sem tud róla.
A szent teheneket nem szabad fogdosni
Beszélgetés Cs. Gyimesi Éva irodalomtudóssal, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem professzorával
2004-02-29
A kilencvenes évek elején fiatal erdélyi magyar tollforgatók egy csoportja úgy vélte, hogy 1989 decemberével az erdélyi magyar irodalomban egy korszak lezárult. Megfogalmazták, hogy az erdélyi irodalmi életet meg kell tisztítani, tehát mindazok, akik "nem tiszták", zömében azok, akik 1989 elõtt különbözõ kompromisszumokat kötöttek a hatalommal, azok hallgassanak el, s jöjjön az új generáció, a "tiszták", akik semmilyen kompromisszumot 1989 elõtt nem kötöttek. Olyan vélemények láttak napvilágot, hogy itt korábban "udvari költészet" folyt, hogy az írók zöme behódolt a diktatúrának. Neveket is felsoroltak. Több ismert íróembert kérdeztem már meg arról, hogyan és mennyire kell az 1990 utáni erdélyi magyar irodalomnak szembenéznie korábbi önmagával. Vannak, akik azt mondják, persze voltak kompromisszumok, de ezek is különböztek, az írók nem voltak egyformák, olyan esetek is léteztek, amikor a kompromisszumok elõl nem lehetett kitérni, kényszerhelyzetekrõl, enyhítõ körülményekrõl beszélnek. Mások radikálisabban fogalmaznak. Mi a véleménye errõl a kérdésrõl az irodalomtudósnak, az irodalomkritikusnak?
Világirodalom és könyvkiadás a Kádár-korszakban 3.
Részlet a szerzõ Fordítás és politika címû mûvébõl
2004-02-29
Nemcsak a kultúrpolitika volt lényegileg folytonos az egész korszakban, de - talán következésképpen - a problémái is lényegileg azonosak voltak mindvégig. Már a könyvkiadásra vonatkozó legkorábbi párthatározatokban is felhangzik például a gazdasági kényszer és a kultúrpolitikai szándék közötti feloldhatatlannak bizonyuló ellentmondás soha el nem hallgató témája: "Az ellenforradalom a fejlõdést visszavetette, és különösen a szórakozás különbözõ formáiban újra elszaporodott a kulturális szemét. Mûvészeti intézményeink - »a dolgozók igényei kielégítésének«, »a kultúra demokratizálásának« jelszavai mögé húzódva - sokszor engedtek és engednek a kispolgári ízlés, az igénytelenség nyomásának ...Gyakran gazdasági, gazdaságossági szempontokkal igazolják ezt a politikájukat, és részben indokoltan, mert egyes, a kulturális területet érintõ gazdasági intézkedések valóban keresztezik a szocialista mûvelõdéspolitika helyes útjait" - olvasható már az 1958-as mûvelõdéspolitikai irányelvekben is.36
Eszenyi a babaházban
2004-02-29
Ibsen: Nóra
Babaház, mondja a plakát, hangsúlyozva az eredeti címet. A Víg elõadásán viszont azon csodálkozom, hogy nincs rajta por. Hogy, bár százhúsz éve íródott, nem kellett modernizálni: ma is ez van. Legfeljebb a gyerekeken folyik másképp az osztozkodás. (Illetve azok szenvedik meg a dolgot - de az már egy másik történet, a darabon túli konfliktus.) Marton Lászlónak igaza van, hogy elõvette, rendezése pedig végképp kortársivá tette a dolgot. Ugyan megleptek túl magas (keskeny) ajtók - a kandalló is ilyen - tán a gyerekszem számára látszik minden ennyire lentrõl, de Eszenyi Enikõ fél óra alatt elhessegette ilyen-olyan kételyeim. Ez a Nóra meggyõzött, mert amirõl szól, ma is hiánycikk, csak másképp: Ibsen nem is nagyon állít, jobbára kérdez és Eszenyi ezt a nyomot követi.
Polgárság és értelmiség
2004-02-29
Bibó István munkássága és megállapításai (a magyar és a kelet-közép-európai társadalomfejlõdésrõl, a régió történelmi zsákutcáiról, a magyar politikai kultúra belsõ konfliktusairól és így tovább) természetesen ma is érvényesek, azt azonban nem szabad számításon kívül hagyni, hogy az õ politológusi tevékenysége a jelenlegitõl egészen különbözõ társadalmi és politikai környezetben alakult ki, következésképp neki egészen más kérdésekre kellett válaszolnia 1945 és 1948 között, mint azoknak, akik a jelen társadalmi és politikai kérdéseire keresnek feleletet. A mai magyar társadalom egyik igen nagy kihívása például a polgárosodás ügye, annál is inkább, hogy a "polgár" és a "polgári" kifejezés a pártretorikák napi piacára került, és mint szinte minden erõszakosan képviselt politikai retorika, jóformán elveszítette eredeti jelentését. Bibó 1945 és 1948 között szinte alig beszélt a polgárosodásról, érthetõen, minthogy akkor nem ez a kérdés, hanem például a demokrácia ügye, a korábbi politikai kurzus meghaladásának kérdése, a békeszerzõdés vagy a kelet-közép-európai társadalomfejlõdés aktuális következményeinek vizsgálata volt idõszerû.
Van-e a civil társdalomnak kulturális emlékezete?
2004-02-29
A kollektív emlékezet kérdését Halbwachs vetette föl, de a kulturális emlékezet csak nemrégiben, fõként Nora, Yerushalmi és az Assmanok munkája nyomán került az érdeklõdés egyik központjába. E dolgozatban az õ fogalmi eszközeiket alkalmazom. Amikor kulturális emlékezetrõl beszélek, nem a múlt nyomaira gondolok, amelyek a felidézésre készen, valamiféle kollektív tudatban raktározódnak, vagy a kollektív tudattalanban a feledés romjai alá vannak temetve, s amelyeket – ha egyáltalán lehetséges – csak szisztematikus munkával lehet feleleveníteni. A kulturális emlékezet inkább olyan objektivációkban jut kifejezésre, amelyek koncentráltan tárolják a jelentést, a közös jelentéstartalmakat. Lehetnek ezek szövegek, mint például a szent szövegek, a krónikák vagy versek. Lehetnek emlékmûvek, mint például épületek vagy szobrok, bármilyen tárgyi jelek vagy memorábiliák, amelyek emlékeztetõként állnak.
Változások és várakozások
2004-02-29
Amióta négyéves választási ciklusok szerint rendezõdik a hazai politikai élet, azóta tulajdonítunk kitüntetett fontosságot a félidei mérlegkészítésnek. A felezõ idõ jó alkalom arra, hogy megállapítsuk a választásokon gyõztesek teljesítményének alakulását. De - amint az az elmúlt két parlamenti ciklus idején is történt - ilyentájt erõs a késztetés a kirajzolódni látszó politikai jövõ prognosztizálására is. S miután a következõ választásokra sejteni vélt alternatívákat beleálmodtuk a félidei állapotokba, mind a kétszer kiderült, hogy az akkor kivehetõ erõviszonyoknak nem sok közük volt a késõbbi voksolás végeredményéhez.
Megjelenítve 1 - 7, összesen 11