Család, Gyermek, Ifjúság - 2002/5. - Tartalomjegyzék

Hiperkinetikus gyermekek iskolai integrációját akadályozó tényezezõk

Thomas A. Edison (1847-1931) a villanykörte és a fonográf feltalálója, aki soha nem sajátította el az alapvetõ készségeket, az írást vagy a számolást.
Auguste Rodin (1840-1917) szobrászmûvész, aki egész életében képtelen volt helyesen írni és számolni.
Albert Einstein (1879-1955) kilencévesen tanult meg olvasni, az írás még felnõttkorban is nehézséget jelentett a számára. Az iskolában reménytelen esetnek tartották.
Sír Winston Churcillnek (1874-1965) iskolai bizonyítványai szerint siralmas eredményei voltak.
Harvey Cushing (1869-1939) orvoskutató, agysebész, Purlitzer-díjas író, aki képtelen volt a legegyszerûbb szavak helyes leírására, kéziratai számtalan helyesírási hibát tartalmaznak. Csak néhány híresség, akiket a szakirodalom mint hiperkinetikusokat, és/vagy részképesség zavarosokat tart számon. Az itt közölt tanulmány a mai magyarországi állapotokról ad összefoglaló elemzést.

Integrációs kísérletek

Mindazok, akik speciális szükségletû gyerekekkel és családjaikkal dolgoznak, tapasztalják, hogy a sérült gyermek megszületésével, az ebbõl fakadó fájdalom, kétségbeesés, tanácstalanság miatt a szülõk eleinte többnyire kiszorulnak a társasági életbõl, gyakran a tágabb családból, baráti körbõl is. Önmagában az a tény, hogy elindulnak óvodát, fejlesztési lehetõséget keresni gyermekük számára, azt jelenti, hogy megtették az elsõ lépéseket a visszakerülés irányába: tartozni fognak egy intézményhez, kapcsolatba kerülnek szakemberekkel, hasonló sorsú családokkal. Elmondásuk szerint ambivalens érzések dúlnak bennük: megkönnyebbülés, öröm találni egy olyan óvodát, ahol van “helye” a gyermeküknek, de azzal, hogy speciális óvodába kerül a gyermek, bizonyos mértékig elmélyül a szülõkben az a tudat, hogy most már hivatalosan is a “sérültek társadalmához” tartozik.

Pillanatkép a kanadai gyermekvédelemrõl