Az egyenlő munkáért egyenlő bért elve az Európai Unióban
2004. május 1-jén napján a Magyar Köztársaság is az Európai Unió teljes jogú tagja lett. Ez a jogrendszerünk szinte minden területén változást hozott – nem kivétel ez alól az esélyegyenlőség területe sem. Az Európai Unió kiemelt súlyt fektet a jogalkotásában a nők és a férfiak esélyegyenlőségének megvalósítására, ezen a téren több jogszabály és még több bírósági határozat született már az integráció eltelt 50 évében. Ezek legtöbbje – az Unió céljaiból, szerkezetéből adódóan – a nők foglalkoztatása, munkavégzése során tapasztalható diszkriminációval foglalkozik.
Nézzük meg, hogy ebben a körben hogy szabályozza az EU az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét!
Megjegyzés: A cikkben többször utalok az EU jogszabályaira és a közvetlen hatály elvére. Ezekről a témákról itt és itt olvashattok.
A Római Szerződés eredeti 119. Cikke
Az Európai Gazdasági Közösséget megalapító Római Szerződés eredeti, 1957-ben hatályos 119. cikke kimondta, hogy „a nőknek és a férfiaknak egyenlő munkáért egyenlő bér jár”.
Ezt a lakonikusan rövid szöveget a szerződő államok csak azért fogadták el, hogy az egyes államok közötti versenyt ne torzítsák el a bérek különbségei. Az az állam ugyanis, amely nem követi ezt az elvet és megengedi, hogy a nőket kisebb bérért foglalkoztassák, versenyelőnyhöz jut azokkal az államokkal szemben, ahol a nőknek ugyanannyit (tehát többet) kell fizetni. A befektetők ugyanis azokat az államokat részesítik előnyben, ahol kevesebbet kell bérekre kifizetni – ezek pedig azok az államok lesznek, ahol a nőknek be kell érni kevesebbel.
Látható, hogy ez a rendelkezés még egyáltalán nem az emberi jogok biztosításáról szólt, nem az esélyegyenlőség, a szociális egyenlőség megvalósítását tűzte ki célul, hanem csak gazdasági okokból jött létre és a közös piac előmozdítása volt a célja. A Szerződés mentségére el kell mondani, hogy a kezdetekben még csak gazdasági együttműködés volt a tagállamok között és fel sem merült szociális, emberi jogok érvényesítése.
A Defrenne II. eset (1971) – a Római Szerződés 119. cikke közvetlen hatállyal bír
A belga Gabrielle Defrenne a Sabena légitársaságnál dolgozott mint utaskísérő, nevéhez három jogeset is fűződik.
A II. számot viselő esetbeli tényállás szerint Defrenne kisasszonynak nyugdíjba kellett mennie 40. életéve elérésekor, munkaszerződése ugyanis így rendelkezett. A férfiakra ugyanez a korlátozás nem vonatkozott, így ők bérelőnyt élveztek, hiszen 40 éves koruk után is dolgozhattak.
A belga munkaügyi bíróság előzetes döntéshozatali eljárás során az Európai Közösségek Bíróságához fordult a 119. Cikk alkalmazásával kapcsolatban.
A Bíróság pedig kimondta, hogy a Szerződés egyenlő bért megállapító 119. Cikke közvetlenül hatályos, mégpedig az állam és az állampolgárok között is (vertikálisan) és az egyes állampolgárok, magáncégek között is (horizontálisan). Defrenne tehát hivatkozhat erre a cikkre a munkaügyi perében és a belga bíróságnak alkalmaznia kell az ügy eldöntése során.
A Bíróság azt is kimondta, hogy ez a cikk nem csak egy egyszerű, gazdasági célokat szolgáló rendelkezés, hanem annál sokkal több: a Közösségek egyik alapja és fontos szociális célokat is betölt.
A bíróság egyben kijelentette, hogy a 119. Cikk közvetlen hatályára nem lehet visszamenőlegesen hivatkozni, csak a jövőre nézve. Ennek csak gyakorlati oka volt: ha minden nő tömegesen beperelte volna a munkáltatóját és a Római Szerződés megszületése (1957) óta eltelt időre vonatkozóan bérkülönbözetet követelt volna, abba valószínűleg összeomlott volna a tagállamok gazdasága…
A 75/117/EGK irányelv a férfiak és a nők egyenlő bérezésére vonatkozó jogszabályok közelítéséről
A 119. Cikk kifejezetten szűkszavú volt, számos kérdést (mi a bér? mi számít egyenlő munkának? stb.) nyitva hagyott. Ezeknek a hiányoknak a pótlására hozta meg a Tanács a 75/117/EGK irányelvet a férfiak és a nők egyenlő bérezésére vonatkozó jogszabályok közelítéséről.
A Tanács egyetértett ugyanis a Bírósággal abban, hogy a bérek egyenlősége nem csak gazdasági, hanem szociális kérdés is. A Római Szerződést viszont igen körülményes lett volna módosítani, egy irányelvet viszont könnyű volt kialakítani, ahhoz nem kellett mindegyik tagállam hozzájárulása.
Az irányelv kimondja, hogy „az egyenlő, illetve az egyenlő értékű munka esetén a nemek közötti hátrányos megkülönböztetés megszüntetését az jelenti, ha az a bér valamennyi alkotórésze és feltétele vonatkozásában megvalósul”.
Ez a rendelkezés azért jelentős, mert a Római Szerződés „egyenlő munka” fogalmát csak kifejezetten szűken lehetett értelmezni, csak akkor, amikor pontosan arról a munkáról volt szó, pontosan ugyanazon feltételek mellett. Az Irányelv viszont bevezeti az „egyenlő értékű munka” fogalmát, ami sokkal tágabb összehasonlítást tesz lehetővé.
Az Irányelv egyben kötelezővé teszi a tagállamoknak, hogy minden olyan rendelkezést töröljenek el, amely sérti az egyenlő bér elvét.
Az Amszterdami Szerződés (1999) által módosított 119. Cikk
Több lépcsőn keresztül tehát a kizárólagos gazdasági szemlélet megváltozott, a Bíróság joggyakorlata és az egyes szerződésmódosításokat követően már kialakult az Unió (korábbi nevén Európai Közösségek) szociális, emberi jogi szerepvállalása is.
Ennek a jegyében módosította az Amszterdami Szerződés (1999) a 119. Cikket, egyben a számozását 141. §-ra módosította.
„141. (1) Minden tagállam biztosítja annak az elvnek az érvényesülését, hogy a férfi és női munkavállalókat az egyenlő, vagy egyenlő értékű munkáért egyenlő bér illeti meg.
(2) Bérezésen értendő minden olyan szokásos alap- és minimálbér, illetve fizetés, valamint minden olyan egyéb juttatás, amelyet a munkaadó a munkavállalónak ez utóbbi alkalmazása miatt közvetlenül vagy közvetetten, pénzben vagy természetben fizet.
A bérezés egyenlősége nemek közötti megkülönböztetés nélkül annyit jelent, hogy
a) az azonos munkáért járó teljesítménybért ugyanazon mértékegység alapján állapítják meg
b) az idő szerinti bérezés azonos munkakörben dolgozók számára azonos legyen.”
Mit tehet az EU-ban, aki a neme miatt kevesebb bért kap?
Az Amszterdami Szerződés a nemek közötti egyenlőséget az Európai Unió egyik legfontosabb alapelvének ismerte el. Ennek érvényesülését a tagállamok hatóságai és a közösségi intézmények is kötelesek segíteni.
A hazai jogvédelmi eszközökről itt olvashatsz.
Az uniós polgárt több eszköz is segíti, hogy a diszkrimináció ellen felvegye a harcot.
1. A nemzeti bíróságok
Ha az uniós polgárt diszkrimináció érte, akkor először a tagállamok által biztosított jogorvoslati lehetőségeket kell igénybe vennie. Ez elsősorban a bírói utat, azaz a pert jelenti. Amennyiben az eljáró nemzeti bíróság nem biztos abban, hogy a tárgyalt intézkedés sérti-e a közösségi jogot vagy sem, az ügyben az Európai Bíróságtól kérheti a közösségi jog értelmezését, ez az ún. előzetes döntéshozatali eljárás. Magyarországon már több tucat esetben fordultak a bíróságok az EU Bírósághoz jogértelmezésért.
2. Az Európai Bizottság
Lehetőség van arra is, hogy a munkavállaló közösségi szinten érvényesítse jogait. Panasszal fordulhat az Európai Bizottsághoz, amely magyarázatot követelhet a tagállamok hatóságaitól. Felszólíthatja őket a jogsértés abbahagyására. Ha ezt nem teszik meg, a Bizottság az Európai Bíróságnál pert indíthat a tagállam ellen. Adott esetben még bírságot is ki lehet szabni a tagállammal szemben, erről a Maastrichti Szerződés (1992) rendelkezik.
A Bizottság Szociális ügyek és Foglalkoztatás Főigazgatóságán belül működik az esély-egyenlőséggel foglalkozó szervezeti egység (unit), amelynek feladata a közösségi esélyegyenlőségi politika alakítása. Szintén a Bizottságon belül működik a Nőügyi Tájékoztató Központ, amely köteles tájékoztatni a nőket a közösségi politikákról és elősegíteni a konzultációt a nőket érintő kérdésekben. Az Egyenlő Esélyek Konzultatív Bizottsága a tagállami szervezetek és a szociális partnerek képviselőit tömöríti, és tanácsadó szerepe van az egyenlő esélyek kérdésében.
3. Az Európai Parlament
Petíciót (panaszt) lehet intézni az Európai Parlamenthez, illetve fel lehet keresni az illetékes, választott európai parlamenti képviselőt, aki az ügyben kérdést intézhet a Bizottsághoz és a Tanácshoz.
Az Európai Parlamentben működik a Női Jogok Bizottsága, amely jelentős szerepet vállal a közösségi politikák befolyásolásában. (A közösségi szakpolitikák befolyásolását nevezik mainstreaming-nek). A Bizottság jelentéseket készített a nők elleni erőszakról, a női munkanélküliségről és a nők egészségi állapotáról stb.
4. Az Európai Ombudsman
A közösségi állampolgárok felkereshetik panaszukkal az Európai Ombudsmant is. Az ő hatásköre nagyjából megegyezik a magyar ombudsman (hivatalos nevén: állampolgári jogok országgyűlési biztosa) jogállásával.
A cikk a „Honfoglalás az esélyegyenlőségért” program keretében készült. A program megvalósulását az Egyenlő Esélyek Mindenki Számára Európai Év -
2007 keretében az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatja.
