A Tesco és a Sanofi az idei Good CSR díjazottak
2011-12-09
Budapest, 2011. december 8. Átadták a Good CSR program idei elismeréseit. A felelős vállalatok közösségének tagjai közül a Tesco és a Sanofi vehetett át díjat a 2011. év legjobb „B”, valamint „C” típusú fenntarthatósági jelentésének elkészítéséért.
felelős vállalatok közösségeként létrejött Good CSR programot idén negyedik alkalommal szervezte meg a B&P Consulting. Ebben az évben hét vállalat – MKB Bank, Ringier Kiadó, Sanofi, SPAR Magyarország, Tesco, WWF, B&P Consulting – csatlakozott ahhoz a programhoz, amely valamennyi tagja számára elvárásként fogalmazza meg GRI alapú fenntarthatósági jelentés elkészítését, vagyis a vállalatok saját társadalmi, gazdasági és környezeti működésének bemutatását. Az elkészített jelentések minden évben több kategóriában versenyeznek a Good CSR díjakért.
2011-ben a Tesco és a Sanofi vehetett át díjat a Good CSR 2011 program díjkiosztóján. Az elismeréseket a program keretében elkészített „B”, illetve „C” típusú fenntarthatósági jelentéseik alapján ítélte oda a független szakmai zsűri, amelynek tagjai Liptay Gabriella kommunikációs szakértő, a Magyar Telekom volt kommunikációs igazgatója, Gerencsér Balázs, a NIOK Alapítvány igazgatója, valamint Kőszegi András, a BrandTrend cégvezetője voltak.
A 2011. év „B” típusú fenntarthatósági jelentéseinek legjobbja a Tesco jelentése, amely 64 indikátor segítségével mutatta be a vállalat társadalmi és környezeti teljesítményét. A „C” típusú fenntarthatósági jelentések között a Sanofié lett a legjobb, amely 44 indikátor révén tette átláthatóvá a cég eredményeit. Gerencsér Balázs beszédében kiemelte, hogy a program során elkészített és beadott fenntarthatósági jelentések évről évre egyre magasabb színvonalúak, meglátása szerint azonban a jelentések csak akkor érhetik el céljukat, ha a vállalatok a valóságban is etikusan működnek.
Braun Róbert, a Good CSR programot létrehozó B&P Consulting társtulajdonosa az eseményen elmondta: „Churchill megnyerte a második világháborút, az erről írt könyvéért pedig irodalmi Nobel-díjat kapott. Elvei és hite mellett még akkor is kitartott, amikor a világ egészen más irányba látszott fordulni. Bár a CSR ügye napjainkban egyre inkább háttérbe szorul, ha a vállalatok kitartanak amellett, amit fontosnak tartanak – nevezetesen a társadalmi felelősségvállalás ügye mellett –, akkor előbb utóbb győztesei lesznek ennek a csatának.”
A Good CSR program keretében idén is megjelent a társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos témákat közérthetően feldolgozó KÖZÖSEN magazin. Az interjúkat és érdekes történeteket bemutató kiadvány, a díjátadón készült fényképek, valamint további információ a www.goodcsr.com oldalon érhetők el.
B&P Consulting
Közép-Európa legnagyobb magyar tulajdonú marketing stratégiai tanácsadó cége, mely öt főbb területen nyújt kutatás alapú, folyamatvezérelt tanácsadást & implementációs szolgáltatásokat: branding, csr, public affairs, reputáció- és tudásmenedzsment; különösen fontos, hogy ügyfeleinket a jelen mellett a jövő kihívásaira is felkészítsük innovatív termékekkel, szolgáltatásokkal, gondolkodással és tudással.
2
Innovatív kutatási módszereink jelentik tanácsadási tevékenységünk alapját és egyúttal tükrözik azt, amit a brandingről, a csr-ről és a reputációról gondolunk. Testreszabott, illetve nagyobb mintán elvégzett kutatásaink segítségével vállalati ügyfeleink, valamint a marketing és kommunikációs szakma számára biztosítunk újfajta megközelítésmódot, mérési eszközöket és ezekhez kapcsolódó implementációs szolgáltatásokat.
További információ:
Temesvári Bernadett
B&P Consulting
T: (+