A Romaversitas Alapítvány monitoring vizsgálata

2011-05-30

A Kurt Lewin Alapítvány végezte el a magyarországi Romaversitas Alapítványt monitorozó kutatást 2010-2011-ben a Roma Oktatási Alap megbízásából. A tanulmányban többek között az Alapítvány céljait, történetét, hatását, szolgáltatásait, követelményeit, operatív működését, anyagi helyzetét, erősségeit és gyengeségeit, valamint a problémái megoldására tett főbb változtatási javaslatokat vizsgáltuk.

A Romaversitas Alapítvány a felsőoktatásban tanuló roma fiatalok számára nyújt anyagi és szakmai támogatást: a szervezet diákjai részére képzési és ösztöndíj programot biztosít. Az Alapítvány 1996-os megalakulása óta körülbelül 200 roma hallgatót segített tanulmányai befejezéséhez. Programja a diákokkal éveken át tartó, összetett, intenzív foglalkozáson alapul, a szervezet működtetői szerint ugyanis nem elég csupán pénzbeli támogatást nyújtani a hátrányos helyzetű roma egyetemi vagy főiskolai hallgatók számára, az anyagi segítség mellett a tanulmányi sikereiket növelő, készségeiket és önbecsülésüket fejlesztő körülmények biztosítása is szükséges.

A program során a fiatalok a tanév tíz hónapja során ösztöndíjban részesülnek, emellett tankönyvtámogatást kapnak. A pénzbeli juttatásokon túl szakmai képzésben vesznek részt, amely szabadegyetemi keretek között zajló csoportos foglalkozásokat, illetve a diákok személyes igényein alapuló egyéni fejlesztési elemeket tartalmaz. A szervezet továbbá nyelvtanulási lehetőséget, közösségi programokat, illetve egyéb szolgáltatásokat is biztosít.

Kutatásunk első részében desk research, mélyinterjús, fókuszcsoportos valamint kérdőíves módszertant alkalmaztunk, illetve elkészítettünk életút-interjú alapú esettanulmányokat is. A kutatásban az Alapítvány munkatársait és kapcsolódó szakembereket, valamint a programban résztvevő jelenlegi és már végzett diákokat szólaltattunk meg. A kutatás második, összehasonlító fázisában a programba jelentkezett, de fel nem vett diákokkal telefonos (majd online) kérdőíveket készítettünk. Ezen kívül, további összehasonlítás céljából a Roma Oktatási Alap Roma Memorial University Scholarship Program (RMUSP) elnevezésű ösztöndíjának támogatottjaival, illetve a támogatásra pályázott, de azt el nem nyert diákokkal online kérdőívet tölttettünk ki. A felsorolt kvalitatív és kvantitatív módszerek együttes alkalmazása révén törekedtünk az Alapítvány programjának minél részletesebb és átfogóbb áttekintésére.

A kutatás során összegyűjtött adatok elemzéséből kiderül: a Romaversitas jelenlegi és végzett hallgatóinak túlnyomó többsége első generációs értelmiségi. A válaszadók szüleinek iskolai végzettségéről, jelenlegi lakhelyéről, valamint a diákok jövedelmi helyzetéről szerzett adatok arra engednek következtetni, hogy a felsőoktatási tanulmányok elvégzése mind oktatási, mind lakhatási, mind anyagi szempontból mobilizációs hatással bír – lakhatási szempontból különösen a Romaversitas diákjaira vonatkozóan.

A Romaversitas programját a válaszadók többnyire hatékonynak, sikeresnek tartják. A diákok szerint leginkább új barátok megismerésében, az egyetemi tanulmányok sikeres elvégzésében, a jövőjük szempontjából fontos kapcsolatok biztosításában, a roma értelmiségivé válás konfliktusainak feloldásában támogatja őket az Alapítvány. A végzett diákok számára a program szintén a roma értelmiségivé válás konfliktusainak feldolgozásában, új barátok megismerésében, a szakmai tudás felépítése során illetve a saját elképzelések megvalósításában bizonyult fontosnak. A végzettek többsége szerint azonban a Romaversitas nem járult hozzá, hogy jó fizetésük és jó munkahelyük legyen.

A program fő problémájaként a megkérdezettek többsége az anyagi nehézségeket emelte ki, amely a szervezet történetét folyamatosan végigkísérte. Működését tekintve az Alapítvány független, non-profit civil szervezet, melynek fenntartását főként pályázati források biztosítják. Az Alapítvány munkatársai szerint szükséges lenne egy komoly támogató szervezet, amelyre hosszú távon, folyamatosan számíthatnak, vagy egy olyan pályázat kiírása, ami kifejezetten a működésüket támogatja, azonban ez jelenleg nem biztosított.

A pénzügyi bizonytalanság megoldása mellett a kutatásban résztvevők többek között a következő változtatási pontokat, javaslatokat emelték ki:

  • Az évek óta változatlan mértékű ösztöndíj emelése;
  • A négyhetes szabadegyetemi foglalkozásokból eredő oktatásbeli problémák miatt gyakoribb találkozások szükségessége;
  • Az idegen-nyelvi készségek további fejlesztése, több nemzetközi program szervezése;
  • A nyári időszakban is a diákokra való odafigyelés folytatása, mert ebben az időszakban derül ki, hogy el tudják-e kezdeni a hallgatók a tanévet. Néhány résztvevő ezért nyaranta is legalább havi egyszeri találkozást javasolt, valamint folyamatos anyagi támogatást ebben az időszakban is;
  • A végzett diákokkal való kapcsolattartás jelenleg nem megoldott, szükséges az utánkövetés szervezettebb biztosítása;
  • A honlap korszerűsítése, a világhálóban rejlő lehetőségeket jobb hasznosítása;
  • A kommunikációs problémák kiküszöbölése, a média illetve az internet adta lehetőségek kihasználása érdekében egy jó PR-os vagy marketing-es csapat összeállítása, akik csak ezzel a témával foglalkoznának;
  • Hosszú illetve rövidtávú stratégia kidolgozása;
  • A program résztvevői számának növelése, és több hasonló elven működő program indítása egyéb nagyobb városokban.

 Az elkészült tanulmány angol és magyar nyelven egyaránt elérhető:

A Romaversitas Alapítvány monitoring vizsgálata

Evaluation Research of Romaversitas Hungary

 

 


cikk értékelése
0 (0 szavazat)

A Tesco és a Sanofi az idei Good CSR díjazottak

Budapest, 2011. december 8. Átadták a Good...

Átadták a CSR Hungary Díjakat

Átadták az idei CSR Hungary díjakat: 2011....