Kortárs képzési programokkal a demokratikus ifjúságért
A tizenéves fiatalok sok információt, szempontot és magatartásformát inkább átvesznek saját kortársaiktól, mint a felnőtt tanároktól, akik sok szempontból távoliak, esetleg kevésbé hitelesek számukra. Magyarországon ennek ellenére még alig vannak olyan képzési programok, melyeket középiskolások tartanak társaiknak. Ezért készített a Kurt Lewin Alapítvány kortársképzéssel foglalkozó európai szervezetek együttműködésével hiánypótló információs anyagot. A jó gyakorlatokat és hasznos szempontokat tartalmazó gyűjtemény hozzájárul ahhoz, hogy a hazai civilek is minél több hatékony kortárs képzési programot indíthassanak a jövőben.
A „Kortárs képzési programokkal a demokratikus ifjúságért” címmel megjelent elektronikus kiadványban több európai szervezet tapasztalatai, szempontjai kerültek összegyűjtésre. A németországi RAA Sachsen és a Német Gyermek és Ifjúsági Alapítvány a cseh Diákok a Rasszizmus Ellen, a holland központú Anna Frank Alapítvány valamint a magyarországi Haver Alapítvány képviselői a tél folyamán több napos szakmai műhely keretében kezdtek el dolgozni a segédanyagon.
A szervezetek a rasszizmus, társadalmi integráció és demokrácia témaköreihez kapcsolódó kortárs képzési programjai olyan érzékeny témákat hoznak közelebb a fiatalokhoz, amelyeket felnőtt pedagógusok sokszor kevéssé hatékonyan tudnak kommunikálni a tizenéveseknek. A kortárs képzési programok ugyanakkor nem csak a képzők életkora terén különböznek az iskolai óráktól, hanem módszertanukban is. A kortárs képzők ugyanis az iskolai formális oktatás, többnyire egyirányú kommunikációja helyett a diákokkal beszélgetve, őket mozgatva, közös vita keretében hatnak a fiatalokra. A nem formális oktatásban a tanár és a diák szerepek egyenrangúak, mindkét fél tanulhat a másiktól, illetve vitatkozhat vele, hiszen minden lehet vita tárgya, nincs egy igazság. A cél minden esetben a személyiség kibontakoztatása, a kritikus gondolkodás és az együttműködés fejlesztése, egymás megismerése és a különböző vélemények elfogadása, tiszteletben tartása.
„A demokratikus magatartásmód, az előítéletek vagy éppen a hátrányos helyzetű társadalmi csoportokhoz való viszony aligha változhat meg felszólításra, vagy száraz, objektív ismeretek befogadása által. A fiatalok közös munkája, vitája és élménye azonban a diákok attitűdjeire és viselkedésére is hatással van, nem csupán a lexikális tudásukra.”- mondta a megjelenő kiadvány kapcsán Széger Katalin, a Kurt Lewin Alapítvány programvezetője. A jó gyakorlat gyűjtemény megjelenésével párhuzamosan a civil szervezet saját kortársképzési programjának beindításán dolgozik, mely a diákok társadalmi felelősségvállalásának növelését tűzi ki céljául.
A kiadvány magyarul elérhető itt >>>
Angolul elérhető itt >>>

Ez a projekt az Európai Bizottság támogatásával valósult meg – This project is supported by the European Commission
A projekt tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Bizottság vagy a MOBILITÁS véleményét, mely intézmények felelőssége a projektre nem terjed ki. – The content of the project does not represent the opinion of the European Commission or the Mobilitás which institutions do not take any reponsibility over the project.


