Építs házat!

2010-02-08

SzocHáló | Volenszky Hajnalka

A Habitat for Humanity az Amerikai Egyesült Államokból indult ki, ahol az önkéntességnek nagy hagyománya van. Az 1996 óta Magyarországon is tevékenykedő szervezet célul tűzte ki, hogy önkéntesek, vállalatok segítségével házat épít a rászorulóknak. A vállalati önkéntesség kultúrája még gyerekcipőben jár, de a Habitat lehetőséget kíván teremteni a közös munkára, lehetőséget teremtve, hogy a dolgozók is érezzék a vállalatok társadalmi felelősségvállalásának fontosságát.

1996-ban Magyarországra érkezett Jimmy Carter és 500 önkéntes, akik egy hét alatt 10 házat húztak fel Vácott az arra rászorulóknak. Magyarországon eddig 200 család vett részt a programban. A szervezet céljairól és eredményeiről, a vállalati önkéntességről Sümeghy Györggyel, a szervezet országos igazgatójával beszélgettem.

Az Egyesült Államokban a házhoz szükséges építőanyagokat is adományokból szerzik be, nálunk azonban ennek nincs még akkora kultúrája, hogy erre lehetőség legyen, bár több nagyvállalat is hozzájárul az építkezésekhez festékkel, műszaki cikkekkel.

A szervezet fő programjai közé tartozik az otthonteremtési program, amely során az arra rászoruló családok önkéntesek segítségével, de saját munkájuk beleadásával építik fel otthonaikat. Az így elkészült otthonok jóval a piaci ár alatt készülnek el. Az építkezést a Habitat finanszírozza, az elkészült házat pedig nyereség nélkül adja tovább a rászoruló családnak, akik a ház önköltségi árát a szervezet által támogatott megfizethető hitellel fizetik meg.

A pályázó családoknak három feltételnek kell megfelelni ahhoz, hogy házat építsenek neki. Az első feltétel a rászorultság, amely lehetőséget teremt arra, hogy a létminimum környékén élő családok jussanak építési lehetőséghez. A második feltétel a visszafizetés képessége, amely során a pályázó család anyagi körülményeit megvizsgálva fény derül arra, hogy az önköltségi árat hogyan tudják finanszírozni. Mélyszegénységben élő családoknak ez a program nem tud segíteni. A rászoruló családnak önrészre is szüksége van, amelyet eddig a szociálpolitikai támogatás tudott fedezni, de a támogatás megszűnésével a lakásépítési programra jelentkezők nem tudnak önrészt felmutatni, így a program jelenleg szünetelni kényszerül. A harmadik feltétel az együttműködési készség, amelynek keretében az építő családnak 1200 órányi munka önerőt írnak elő. Ezt azonban nem a csak a családnak muszáj teljesíteni, hanem besegíthet a kapcsolati rendszer is, barátok, szomszédok.

Az egyéni felújítási program keretében nyílászárók cseréjével, a szigetelés javításával és egyéb munkálatokkal segítik a rászoruló családokat, hogy otthonaik színvonalát növelni tudják.

Az önkormányzati felújítási program keretében az önkormányzati szociális bérlakások felújításával lehet az életszínvonalat javítani.

Társasházi felújítási program során olyan társasházaknak segítenek kedvezményes hitellel és műszaki tanácsadással a felújításában, amelyek lakói a régóta esedékes munkálatokat nem tudják önerőből megoldani.

A vállalatok a társadalmi felelősségvállalás jegyében saját munkájukkal és anyagi támogatással is hozzájárulhatnak a program sikerességéhez. A vállalatoknak lehetőségük nyílik arra, hogy megmutassák, a profittermelés mellett a közösségek támogatása is fontos cél. Bár a vállalatok sokszor úgy gondolják, a csapatépítésre fordított idő csak pénzkidobás, nem vezet eredményre, de annak ennél sokkal árnyaltabb szerepe van. A közös élmények, a vezetővel való együtt kalapálás lehetőséget teremt arra, hogy a cégnél dolgozók jobban megismerjék egymást. Az építkezés során megismerkednek a családdal is, akinek a házat építik, így az önkéntes munka személyesebb, és látják a munkájuk eredményét. A közös munka élménye, az irodán kívüli kapcsolatok javulása miatt a dolgozók motiváltabban mennek vissza a munkahelyükre, jobb teljesítményre lehetnek képesek. A vállalatok szempontjából az adakozás, önkéntesség jó marketing is lehet.

A lakásépítések ugyan jelenleg szünetelnek, ennek oka, hogy a rászoruló családok a megszűnt szociálpolitikai támogatás miatt nem tudják előteremteni a szükséges önrészt. Az intézmények építésére, lakásfelújításra, társasház felújítására azonban mindig van igény.

Egyéni önkénteseket a Habitat főként a kampányidőszakban tud foglalkoztatni.

Amennyiben érdeklődik a szervezet további tevékenységei iránt, az alábbi linken talál több információt:

http://www.habitat.hu


cikk értékelése
2.00 (1 szavazat)
címkék: