Fókuszban a globalizáció: pedagógiai eszközkészlet tanároknak
Megjelent az Artemisszió Alapítvány tanulmánykötete, ami elsősorban tanároknak kíván segítséget nyújtani abban, hogy a globalizáció témakörét feldolgozzák diákjaikkal tantermi keretek között.

A kötet nyolc fejezetből áll és olyan központi témák köré szerveződik, mint a nemzetközi fejlesztés, a mezőgazdasági termelés, a világkereskedelem, a migráció és a társadalmi mozgalmak. A tipikus magyar jelenségek világszintű folyamatokhoz kötésével azt kívánják megmutatni, hogy hogyan függnek egymástól a globális és a helyi tényezők.
Hiszen a globalizáció nem csupán absztrakt fogalom, hatásaival mindennapi életünkben számtalan alkalommal szembesülünk. Fogyasztóként az áruk széles tárházából választhatunk, melyek közül számosat a világ túlsó felén állítottak elő – elég, ha csak a mindennapi élelmiszerekre, ruházatunkra, elektronikai cikkeinkre gondolunk. TV-nézőként, rádióhallgatóként a globális médiaipar termékeivel kerülünk kapcsolatba, akár a brazil szappanoperákról, akár a zenei kínálatról beszélünk. Magyar állampolgárként nem csupán Magyarországon, de az Európai Unióban is szavazati joggal rendelkezünk, és életkörülményeinket immár hazai és uniós rendelkezések egyaránt szabályozzák. Turistaként bejárhatjuk az egész világot, de legalábbis az Internet segítségével virtuálisan bebarangolhatjuk azt. Mindennapjaink során egyre gyakrabban kerülünk kapcsolatba külföldiekkel, munkahelyünkön, családunkon, barátainkon keresztül. Nyilvánvaló, hogy a huszadik század második felétől fogva az áruk, az információ és emberek áramlása korábban nem látott mértéket öltött, melynek következtében a világ népei egyre inkább kölcsönös függésben élnek.
A világ tehát látszólag kisebb lett a globalizációnak köszönhetően. De egyben bonyolultabbá is vált, hiszen a globalizáció számos, ellentmondásos gazdasági, társadalmi, környezeti és politikai hatással jár. Míg a világ gazdasága, gazdagsága nő, addig egyre nagyobb a szakadék a szegények és a gazdagok között. A kultúrák sosem látott keveredése mellett felerősödnek a nacionalista, vallási, etnikai és politikai fundamentalista mozgalmak. A technológiai fejlődés mellett mindennap egyre aggasztóbb környezeti katasztrófákról hallunk. A demokrácia világméretű térnyerése mellett a hagyományos politikai berendezkedés elveszteni látszik szerepét, a nemzetállam egyre több feladatát a piac, illetve nemzetközi szervezetek veszik át. A fentiek is mutatják, hogy a globalizáció megkívánja, hogy a jelenséget teljes komplexitásában, annak minden ellenmondásával együtt vizsgáljuk.
Az iskoláknak kulcsszerepe van abban, hogy a felnövekvő generáció megértse a mai világ komplexitását, és felelősséget vállaljon azért, hogy egy élhetőbb, igazságosabb, emberibb világot teremtsen. „A Világ az Iskolában – Tanulmányok a globalizációról tanároknak” című kötet célja, hogy támogatást nyújtson a tanároknak a globalizáció témájának tantermi feldolgozásához. A kötet rövid áttekintést ad a globalizációnak a gazdaságot, politikát, és társadalmi életet érintő egyes hatásairól mind a nagyvilágban, mind Magyarországon. Elsősorban azokra az összefüggésekre kívánja felhívni a figyelmet, hogy ezek a világot átszövő jelenségek, folyamatok hogyan érintik az emberek mindennapi életét itthon és a világ különböző pontjain.
A kötet elsősorban pedagógusoknak szól, de fiatalok iskolán kívüli nevelésével foglalkozó szakemberek, képzők, ifjúsági munkások is haszonnal forgathatják. A pedagógusok, nevelők kivételezett és egyben felelősségteljes helyzetben vannak, mivel munkájuk során sok fiatallal találkoznak. Képzői és nevelői feladatuk, hitvallásuk megkívánja, hogy munkájuk során ne csupán ismereteket adjanak át, de egyben segítsék a jövő generációjának tagjait, hogy felnőttként eligazodjanak, és helyt tudjanak állni ebben az ellentmondásokkal terhes világban. Mindemellett feladatuk, hogy a fiatalok fel-, és elismerjék a jövő iránti felelősségvállalás és a társadalmi szolidaritás értékeit. A mai fiatalok gondolkodásmódja, cselekedetei határozzák meg, hogy milyen lesz a harmadik évezred. Ennek alakításában a tanárok és más fiatalokkal foglalkozó szakemberek aktívan vesznek részt, osztoznak a közös felelősségben a jövőt illetően mind magánemberként, mind pedig szakértőként. Az egyén személyes fejlődése, fejlesztése mellett a világra való nyitottság és a jelenségek, folyamatok kritikus elemzése, vizsgálata teszi a fiatalokat képessé, hogy természeti, gazdasági és emberi környezetünk alkotó szereplőivé váljanak, és mindezek fejlesztése az iskola és az iskolán kívüli nevelés feladata is.
A kötet az Európai Unió által támogatott Iskolák a világért című projekt keretén belül jött létre, melynek célkitűzése, hogy a szegénység elleni küzdelemmel kapcsolatos témákat bevezesse az iskolai oktatásba, és ezáltal járuljon hozzá egy igazságosabb Észak-Dél viszony kialakításához. A projekt a fejlett (Északi) és fejlődő (Déli) országok közötti kapcsolatokat és függőségeket a mezőgazdasági termékekkel folytatott kereskedelem példáján keresztül illusztrálja, mivel a mezőgazdasági termelés és kereskedelem létfontosságú szerepet tölt be a legtöbb fejlődő ország gazdaságában. Ennek megfelelően a mezőgazdaság kérdésköre a kötetben is hangsúlyosan jelenik meg. Annak érdekében, hogy a globalizáció hatásait a lehető legsokrétűbb módon tárgyaljuk, így a mezőgazdaság mellett a kötetben foglalkozik a globalizációt övező gazdasági, politikai és kulturális kérdésekkel is. Ezen belül kiemelten kezeli a globalizáció Magyarországra és a fejlődő országokra gyakorolt hatását, illetve a migráció témakörét. A kötet szándékoltan nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az elemzéseken túl cselekvési alternatívákat is felmutasson mind közösségi, mind egyéni szinten.
Természetesen a tárgyalt témák korántsem kimerítőek: többek között a városiasodás, a fegyveres és etnikai konfliktusok, valamint a klímaváltozás témakörei mind szorosan összefüggnek a globalizációval. A kötet terjedelme azonban nem tette lehetővé, hogy minden egyes témával kiemelt módon foglalkozzon, így kötet kiindulópont és egyben kedvcsináló minden érdeklődő számára.
A tanulmánykötet kiegészítéseként ajánljuk a szintén az Artemisszió Alapítvány által összeállított „Mi közöd hozzá? Fiatalnak lenni a globalizált világban” című 2008-ban megjelent oktatási segédanyagot, mely a jelen tanulmánykötet által érintett témákban a mindennapi iskolai gyakorlatba beilleszthető játékos foglalkozásokat tartalmaz, kiindulópontot kínálva ahhoz, hogy a diákokat gondolkodásra késztessük és cselekvésre ösztönözzük.


