A gyermeknek csak joga, a családnak csak kötelessége van? Kézikönyv a gyermekjogi egyezmény alkalmazásához
A „Kézikönyv a gyermekjogi egyezmény alkalmazásához” című szakmai kiadványt a „Jó gyakorlatok a gyermekvédelemben” című program 2009. évi, konferenciával egybekötött, ünnepélyes díjkiosztó ünnepségén tartott sajtótájékoztatón ismerhettük meg, amelyet a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, Gyermek-és Ifjúságvédelmi Főosztály és a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet Gyermekjóléti és Gyermekvédelmi Főosztály szervezett. A kiadvány ismertetésén kívül a családok és a gyermekek védelmének alapvető problémáival is szembesülhettek a résztvevők.
A fotó illusztráció.
A Gyermekjogi Egyezmény 20 éves születésnapja kapcsán megjelent kiadványt Dr. Herczog Mária, az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának tagja, a könyv szerkesztője ismertette. A kiadványt a Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület adta ki egy CD melléklettel együtt, amelyen a teljes könyv megtalálható. A sajtótájékoztató során dr. Herczog Mária nem csak a kiadványról beszélt, hanem alapvető társadalmi problémákra is felhívta a figyelmet.
2006-ban a Gyermekjogi Bizottság ajánlásokat tett arra vonatkozóan, hogy a gyermekek és a velük foglalkozó szülők és szakemberek hogyan ismerhetik meg jobban a jogaikat. Mindenképpen fontos, hogy a gyermekjogi panaszok kivizsgálásra lehetőség legyen, a gyermekek véleményét is figyelembe kell venni és tiszteletben tartani. Az egyezményt minden csoportnak ismernie kell, akár rövidített formában el lehetne juttatni a résztvevőkhöz. Folyamatos és szisztematikus képzésre lenne szükség a szakemberek között, hogy valóban megfelelő segítséget tudjanak nyújtani.
A Gyermekjogi Egyezményének három legfontosabb része a 3P-nek nevezett elv, amely a provision (ellátás), protection (védelem) és participation (részvétel) szavak kezdőbetűiből ered. Az ellátás joga egy olyan pozitív jog, amely nélkülözhetetlenné teszi, hogy a gyermekek számára biztosítsák a megfelelő életkörülményeket. A védelem olyan negatív jog, amelyben biztosítják a gyermekeknek, hogy az őket érő negatív hatásoktól megvédik. A részvétel joga biztosítja, hogy a gyermekeket érintő kérdésekben az ő véleményüket is kikérik.
Az Emberi Jogok Nyilatkozata is tartalmazza azokat az alapvető elveket, amelyben a gyermekeknek is részesülniük kell. A gyermekek is emberek, nem pedig mini felnőttek mini jogokkal. Az egyén jogai nem sérthetik mások jogait, a jogok biztosítása a garanciája mások jogainak és a kötelezettségek megtanulásának, felelősségvállalásának is. A gyermeki jogok alkalmazása a legjobb lehetőség arra, hogy felnőve mindenki ismerje jogait és másokét is tiszteletben tartsa, hiszen ezt látta, tanulta, tapasztalta.
A részvételi demokráciában nevelkedett gyermekek Dr. Herczog Mária szerint hozzászoknak ahhoz, hogy részt vehetnek a döntéshozatalban. A médiamegjelenések azonban sokszor totális félreértésre adnak okot, hogy a szülőknek mi a kompetenciájuk és mi nem. Akinek gyermeke születik, az automatikusan nem válik egyből kompetens szülővé. A „szülőség” folyamatosan fejlesztendő terület. A pedagógusok azonban sokszor azt várják a szülőktől, hogy náluk jobban neveljenek, holott valójában a tanár az a szakember, aki ehhez igazán ért. Erre a problémára az lehet megoldás, ha a szülők folyamatosan képzik magukat. Azonban nem vezet eredményre, ha a szülőkkel szemben folyamatosan csak elvárásokat támasztunk, de szakmai, pedagógusi segítséget ehhez nem kapnak. Olyan programra lenne szükség, amely a családok integritását is figyelembe veszi, ilyen program azonban jelenleg nincs. Úgy gondolom, nélkülözhetetlen lenne, ha a szülőket folyamatosan megerősítenénk kompetenciájukban, de az ehhez szükséges segítséget a pedagógusoknak és a szakembereknek kell tudni megadni.
Az utcákon masírozó, egyenruhás, engedély nélküli szervezetek tagjainak haragját és dühét csak akkor tudjuk megérteni, ha felkutatjuk a gyerekkorukból származó problémák gyökerét és ezt feltárva talán orvosolható az a szélsőséges viselkedésmód, amely egyre gyakrabban van jelen a mindennapjainkban.
Folyamatosan felmerül az a kérdés, hogy a társadalomnak joga van-e beleszólni a család életébe. Már a kötelezővé tett iskolába járás is egyfajta beleszólás, tehát valamilyen szinten társadalmi szükség, hogy a családok aktív résztvevői legyenek a demokráciának. Az egyéni felelősség a gyermeknevelés területén oly mértékben megnövekedett a társadalomban, hogy ez sokakat elriaszt attól, hogy szüljenek. Amíg régen a nagycsaládok, vagy akár egy egész falu együtt, egymást segítve nevelt fel egy gyermeket, addigra ez mára csak és kizárólag a szülők felelőssége lett. Ez a közösségi feladat megszűnőnek látszik, paradigmaváltás következik be, amely során csak a szűk család lesz felelős a gyermek sorsáért. A szülőség elviselhetetlen teherré válhat, miközben folyamatos a társadalom nyomása, hogy a „rendes ember gyereket szül”. Ugyanakkor nem cél az, hogy tökéletesen professzionális szülőket „neveljünk”, mert akkor elvesznek az ösztönös reakciók és sérül az érzelmi biztonság. A szülővé válás nem anyagi jólét függvénye, nem ott születik a legtöbb gyerek, ahol a legjobbak az anyagi körülmények. Hogyan lehet a szerepeket összehangolni, hogy a munkán és a családon kívül a család tagjainak legyen egyéni életük is? Hogyan lehet olyan társadalmi rendszert létrehozni, ami mindenkinek jó? A gyermekeket olyan kompetenciákkal kell felruházni, hogy később is nyitottak legyenek és alkalmazkodni tudjanak a társadalom normáihoz.
Magyarországon gyakori probléma, hogy „minden külön dobozban van”, mintha a gyermekekkel foglalkozó szakmák között nem lenne összefüggés. Az iskolai büfékben hiába vonják meg a cukrokat a gyerekektől, ha ez csak kampányjellegű, és otthon a családok ugyanúgy eszik a cukrot, mint korábban. Az ilyen programok csak akkor vezethetnek valódi eredményre, ha ezt a teljes rendszeren keresztülvezetik.
A szerepek összekeveredése által egyre több kérdés vetődik fel. A társadalomnak szüksége van munkaerőre. De mire van szüksége a családban élő gyereknek? Ez nem a családok érdeke, hanem a gazdaság érdeke. A család nem lehet politikai, gazdasági cél. De vajon mit szeretnének valójában a szülők? És mit szeretnének a gyerekek? Ezt még eddig soha nem mérte, kérdezte senki. Az ellentmondásra jó példa, hogy a WHO a legalább fél évig tartó szoptatást tartja iránymutatónak, miközben a szülési szabadság összesen 14 hét. Bár vannak alternatív próbálkozások például a részidős foglalkoztatásra, de ha az anya csak 4 órában dolgozik, akkor csóró nyugdíjas lesz belőle.
A társadalmi problémákra nem kaphatunk azonnal megoldást, de folyamatos fejlesztéssel és figyelemmel egyre jobb lehetőségeket teremthetünk egy élhető, gyermekbarát világra.
A kiadvány letölthető:
http://www.csagyi.hu/hu/nyertes-palyazatok/van-jogod/kiadvanyok
