Az EU magyar tükörben
Kezemben egy könyv, alig kétszáz oldal. A Budapesti Kommunikációs Főiskola tankönyvei közül Ágh Attila könyve Magyarország az Európai Unióban – Az aktív Európa – politika kezdetei címmel. Rövid tankönyv, súlyos tartalommal. Nincs mellébeszélés, töltelék szöveg. Szakmailag nagyon igényes munka.
A könyv elsősorban a felsőfokú képzésben résztvevő diákságnak szól, de haszonnal forgathatja mindenki, aki elmélyültebb ismereteket akar szerezni az EU-ról. A szerző saját definíciója szerint monográfiát írt, ami kimerítően jár körül egy témakört jelesül az europaizálás folyamatát alapvetően a történelmi institucionalizmus módszerével. E megközelítés szerint egy korábbi korszak intézményrendszere jelentősen megszabja a következő időszakok mozgástereit és lehetőségeit A szöveg monográfiához illően tudományos, az angol szakkifejezések magyar megfelelőjét kellően megadja, de nem érthetetlen tudományos bikkfanyelven ír, így lesz ez egy általános műveltségű érdeklődő számára is érthető és élvezhető.
Az első fejezet magában foglalja az EU intézményi fejlődését a keleti kibővítés során. A II. fejezetben ismerteti az EU alkalmazkodás követelményrendszerét. A III. fejezet Europaizálás Magyarországon címmel áttekinti a külső és belső alkalmazkodás folyamatait, a magyar intézményrendszer teherpróbáját, annak eredményeit. A IV. fejezetben áttekinti az EU-s intézményrendszert a pártoktól a központi kormányzatig, azok átalakulását és alkalmazkodását az európaizálás követelményrendszeréhez. Az utolsó fejezetben a reformkényszert kiemelve a közigazgatás átfogó reformjáról, a jövő megtervezéséhez szükséges intézményi változásokról és az új Európa-politika kialakításának a kényszereiről ír.
A szerző deklarált célja, hogy könyve ne csak leírja a folyamatokat, hanem kritikával és önkritikával mutassa be. Egyik oldalról a csatlakozó országok – köztük hazánk – intézményi felkészülésének, majd EU-tagi alkalmazkodásának hiányosságait. Mindezzel megérthetőbbé tesz minket – feltéve, ha a régi tagországokból is olvassa valaki, aminek nincs nyelvi akadálya, hiszen a szerző e tárgykörben angol nyelven is megírta könyvét. A másik oldalról az EU bővítési politikájának gyengeségeit, a régi tagországok tevékenységének „szervezett improvizálás” jellegét. Segít megérteni az EU stratégiáját, annak változását és mozgató rugóit, a döntési folyamatokat azok miértjeit, s ezzel leküzdeni a félreértéseinket.
Ágh Attila – ami tankönyvnél még ritka is – bemutatja, hogy az EU milyen „tükröt” tár elénk, ami bizony sokszor igaztalan és híján van az empátiának, s ugyanakkor igyekszik közép-európai új EU-tag szemszögből vizsgálni az európaizálás folyamatát és így „tükröt” tartani önmagunk és az EU elé.
Nem kétséges voltak illúzióink az EU-s csatlakozással, s ilyenek voltak az EU részéről is, s volt egymás félreértése is. A könyv leírja miként jött el a kijózanodás pillanata, s hogyan vált a csatlakozás kemény üzleti tárgyalássá. A csatlakozó államok megtapasztalhatták a fölényességet, a számító kicsinyességet is, s az „olcsó kibővítés” megnyilvánulásait. Megdöbbentő adatot közöl a szerző: „az EU a GDP-jének 0,15 százalékát fordítja a keleti kibővítésre 2004 és 2006 között, ami minden EU15 (a szerző így jelöli a régieket) állampolgárnak 15-20 euróba kerül évente”. Nem véletlen a következtetése, hogy a csatlakozó országok a maguk erejéből lettek úrrá gazdasági válságaikon a 90-es évek közepén.
Az írás eloszlatja illúzióinkat, hogy az EU elsődleges célja lett volna a bővítés. Maga is lassan és késve érzékelte a kétpólusú világ fennállásának agóniáját és a vég közelségét, s így a bővítés a kelet-európai országok vágyai ellenére teljesen másként fejeződött be, mint indult. A könyv részletesen tárgyalja az EU-alkalmazkodás követelményrendszerét. Külön kitér a Visegrádi csoport tevékenységére, ami bizony meglehetősen akadozó együttműködést jelent. Ennek a történelmi háttér, az eltérő kormányzati arculat és az egyoldalú nyugati igazodás az oka. Kezd világossá válni, hogy az EU-tagság a V4 országokat a stratégiai gondolkodásra és a sokoldalú együttműködésre kényszeríti.
A mű részletesen taglalja a magyar EU-intézményrendszer kérdését. A szerző az EU-csatlakozás hatását olyan mérvűnek ítéli, hogy a „második államalapítás” kifejezést használja. A változások zuhatagában és az őrült média viharban nem is vesszük észre, hogy történelmi időket élünk. Ágh Attila leszögezi, hogy Magyarország teljes jogú EU tagként való sikerét az dönti el, hogy „képes-e végrehajtani – a második reformhullám megvalósításaként – az egész intézményrendszer komplex, átfogó reformját.”
Megfogalmazza az Európa-politika lényegét, amit nem árt többszörösen felidézni: „első lépésben a közvetlen alkalmazkodás, a második lépésben pedig már a hatékony tagsághoz szükséges teljes intézményi reform stratégiája.” Igen fontos megállapítások, mert bizony úgy tűnik a magyar társadalom mentalitásának nem az alkalmazkodás a fő eleme. A példaként felhozott esetek között a szerző megemlíti, hogy a központi kormányzat EU-szerveinek kiépítése hogyan szenvedett jelentős késedelmet pl.: a SAPARD-hivatal átadása, vagy a mezőgazdasági, valamint a környezetvédelemi követelmények negligálása.
Ebben a sorban említendő a könyv lezárása után a most bekövetkező, de már régóta esedékes közigazgatási reform könyörtelen véghez vitele. A mű tudatosítja, hogy általános a reformkényszer az országban. Olyan „érinthetetlen” intézményekhez kell hozzányúlni, mint pl.: a megyerendszer. A szerző az előfeltételek terén a „minimális konszenzus megteremtése a főbb politikai erők között” követelményét említi, amit valljuk be őszintén - nem látunk.
A könyv elsősorban oktatásra szolgál. Remélhetőleg olyan ifjú szakembereket nevel, akik már személyükben is alkalmasak nemcsak a tanulásra, hanem az alkalmazkodásra, így az aktív Európa-politika megvalósítására. Az érdeklődőknek sok hasznos elengedhetetlen információt ad a könyv. Ráadásul olvasható, sőt élvezhető.
Kell ennél több?
Századvég Budapest, 2006. 208 old., B/5 2625 Ft ISBN 963 7340 19 X
