A státus- vagy kedvezménytörvények - közülük is elsősorban a magyar jogszabály - elfogadása az utóbbi évtized egyik legérdekesebb elméleti vitáját generálta Európában. A vitában kutatók, politikusok, nemzetközi szervezetek hivatalnokai, államok és nemzetközi szervezetek szálltak síkra nemegyszer igencsak eltérő véleményük védelmében. A státusdiskurzus meglepő módon nem is annyira a jogszabályok konkrét rendelkezéseiről, mint inkább a nemzetfogalom értelmezése, a nemzetközi jog alapelvei, a hátrányos megkülönböztetés elvének tartalma és más elméleti kérdések körül folyt. A vita végső tanulságait nehéz lenne levonni, mivel a vitában részt vevő felek sokszor elbeszéltek egymás mellett. A téma iránt érdeklődők mindeddig csupán az elméleti vita hozadékaihoz férhettek hozzá, mert az egyes államok jogi szabályozásairól készült elemzések nem mindig álltak a rendelkezésükre. Ebből a célból ajánljuk az olvasó figyelmébe ezt a hiánypótlónak szánt kötetet, mely az elméleti kérdések egyidejő tárgyalása mellett elsőként nyújt átfogó képet a kelet-közép-európai és részben a kelet-európai országok, valamint más így vagy úgy érintett államok modell értékűnek tartott szabályozásairól. 255 oldal, puhafedél, ár: 2490.- Ft ISBN: 9639567515 Kiadó: Gondolat Kiadó
cikk értékelése
0 (0 szavazat)
címkék:
Európa Jog

A Tesco és a Sanofi az idei Good CSR díjazottak

Budapest, 2011. december 8. Átadták a Good...

Átadták a CSR Hungary Díjakat

Átadták az idei CSR Hungary díjakat: 2011....