A magyar lakosság eladósodottsága
A gazdasági válsággal párhuzamosan a magyar lakosság eladósodottságáról is sokat olvashattunk mostanában. Amíg az eladósodottság szintjérõl folyó viták borzolják a kedélyeket, nem ártana szembenéznünk az okokkal, melyek következtében komoly pénzügyi kockázatok jelentek meg. Az eladósodottság szintje ugyanis vitatható, ám dinamikája nem.
A legfõbb okok a rendszerváltásra vezethetõk vissza. A gazdasági átalakulás óta ugyanis kevés idõ telt el ahhoz, hogy a magyar lakosság pénzügyi kultúrája megfelelõ fejlettségi szintet érjen el. Az alacsony szintû pénzügyi kultúra velejárója a hiányos tájékozódás, mely erõn felüli eladósodáshoz vezethet. Ráadásul a szintén rendszerváltáshoz köthetõ nyugati fogyasztási minták átvétele is csak rontott a helyzeten. Magasabb életszínvonal, de milyen áron?
Az eladósodott háztartások ellenálló képességét jövedelemtartalékuk mértéke, pénzügyi megtakarításaik és reálvagyonuk nagysága határozza meg. Az MNB által 2007. januárjában az eladósodott háztartások körében végzett kérdõíves felmérésbõl kiderül, hogy a kockázatok mértékét tekintve a különbözõ fejlettségû területek között jelentõs különbségek vannak. Az elmaradottabbnak tekinthetõ észak-alföldi és az észak-magyarországi régióban magasabb a kockázatos háztartások és a kockázatos hitelállomány aránya, miközben jóval kedvezõbb a helyzet a Budapestet is magában foglaló Közép-Magyarország és Nyugat-Dunántúl esetében. Jelenleg 217 településen van adósságrendezési eljárás: ezek között 5 megyei jogú városban, 39 kisvárosban és 175 községben.
Jelenleg még a hitelállomány dinamikus bõvülése tapasztalható, ám a reáljövedelmek csökkenése miatt a fizetõképesség fenntarthatósága már középtávon is kérdéses. A romló fizetõképesség a nem teljesítések egyre növekvõ számában csapódhat le, melyre a bankok akár hitelkínálatuk szûkítésével is reagálhatnak. Ennek hatására a lakossági hitelpiaci dinamika megtorpanhat, a gazdaság növekedése pedig tovább lassulhat.
Az 1998 és 2004 közti idõszakban nagy ütemû fogyasztási célú eladósodásnak lehettünk tanúi. A piaci mechanizmusok létrehoztak egy 1998 elõtt gyakorlatilag nem létezõ fogyasztási hitelpiacot. Jelenleg a fogyasztási hitelek 50 százalékos aránnyal rendelkeznek a teljes háztartási portfólióból, mely magasnak tekinthetõ. A háztartások kamat- és törlesztõterhének döntõ része is fogyasztási hitelekbõl származik. Gondoljunk csak a nagy értékû mûszaki vagy háztartási cikkekre vagy éppen a gépkocsikra!
A lakossági hitelezéssel szorosan összefüggõ kérdés a megtakarítások alakulása. A jelenlegi tendencia csökkenést mutat a megtakarításokban, miközben a hitelfelvételek száma dinamikusan nõ. Megtakarítások nélkül a lakosság a jövõben is hitelekhez lesz kénytelen nyúlni, amennyiben halaszthatatlan kiadással találja magát szemben. Ez a körülmény akár adósságcsapdához is vezethet. A legnagyobb probléma a már említett fejletlen hazai pénzügyi kultúra, melynek következtében egy-egy csábítónak tûnõ ajánlat is felelõtlen hitelfelvételeket eredményezhet.
Könnyen elõfordulhat, hogy pár hónapon belül minden tizedik magyar állampolgár neve szerepel a rossz adósok listáján. A legutóbbi statisztikák szerint több mint 900 ezren vannak, akik nem tudták fizetni hiteleiket, és ebben a statisztikában még nem szerepelnek az utolsó negyedév adatai.
Tölgyessy Péter szerint Magyarország az átlagosnál jobban ki van szolgáltatva a jelenlegi válságnak, mivel az induláskor hatalmas adósságot örököltünk a Kádár-korszaktól: 1989-ben az egy fõre jutó adósság nálunk volt a legmagasabb. Ezt 2001-ig sikerült csökkenteni ezt az értéket, ám utána beindult egy rettenetes költekezési szakasz, amely szinte a válságot megelõzõ idõszakig tartott.
A magyarországi lakossági eladósodottság korántsem öltött drasztikus méreteket nemzetközi viszonylatban, ám nem árt foglalkozni a kérdéssel. Kezdetben segíthetne a megfelelõ tájékoztatás. Sokat jelentene például, ha a lakosság nemcsak interneten keresztül tájékozódhatna a PSZÁF (Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete) által közzétett banki hitelkonstrukciók összehasonlító táblázatáról. Ezen informálódási lehetõséggel ugyanis a pénzügyi kérdésekben amúgy is tájékozottabb fogyasztók élnek, így az csak tovább erõsíti a társadalmi különbségeket. Milyen felületek jelenthetnének tájékozódási lehetõséget? A televízió, a nyomtatott sajtó vagy a köztéri plakátok? Figyelemfelkeltéshez megfelelnek, de részletes tájékoztatást nem adnának, ennek már mindenki maga kénytelen utánajárni.
