Bárki lehet munkatárs
Mi kell ahhoz, hogy egy gazdasági szervezet szolgáltatásai pár év alatt 150 millió felhasználóhoz jussanak el a világ számos pontján? Hatalmas pénzügyi tõke és alkalmazotti gárda? Nem feltétlenül. Néhány cél mentén szervezõdõ aktív, lelkes közösség is képes lehet erre. Ezt példázza a Mozilla, mely az ezredforduló óta megkerülhetetlen szereplõjévé vált a világhálónak. Ennek magyarázata fõként a szervezet innovatív open-source modelljében keresendõ.
A 90-es évek végére, amikor egyre különfélébb tartalmak, felugró hirdetések és kémszoftverek jelentek meg a weben, a nethasználók körében egyre meghatározóbbá vált az igény a biztonságos, saját elvárásaikhoz szabott, általuk alakított webes szolgáltatásra. A Mozilla erre a meglévõ igényre kívánt választ adni, amikor az egyéneket a világháló segítségével megszólította és közösséggé szervezte. A kezdeményezés 2003-ban szervezeti formát is öltött, amikor megalakult a Mozilla Alapítvány, mely célkitûzései között a gazdasági értékteremetés mellett a társadalmi hasznosságot, a soknyelvûség és az eltérõ lokalitások optimalizálását, a kockázat minimalizálását és megbízhatóságot hangsúlyozta; egy olyan világ közös felépítésére invitált, amit „te és a szomszédaid szeretnének”.
Hogyan vehetnek azonban részt a Föld eltérõ pontjain élõ, különbözõ munkahelyeken dolgozó emberek ebben az "építkezésben"? A klasszikus vállalati szervezeti formák között aligha, hiszen a számtalan lelkes érdeklõdõ nem válhatott mind alkalmazottá. Ráadásul a Mozilla, méreteit tekintve, kifejezetten apró szervezet, mely két éve még csupán 25 munkavállalót foglalkoztatott, és most is csak 120-at, ami kevés egy mamut rendszer mûködtetéséhez, fejlesztéséhez. Õk azonban hittek abban, hogy a nyitott, felhasználói igényekre reagáló rendszer felépítésébõl nem szabad kihagyni a virtuális közösség tagjait, akik többek között számtalan innovatív ötlettel gazdagíthatják mûködésüket. Ennek köszönhetõen jelenleg több tízezer önkéntes segíti munkájukat, ami Mitchell Baker, a Mozilla vezetõje szerint többet ér, mintha egy szilikonvölgyi profi csapat dolgozna számukra.
Persze az önkéntesek tömegét nem lehet a hagyományos vállalati hierarchia eszközeivel irányítani és motiválni. Ezért nem vesznek fel olyan alkalmazottakat, akik az olyan kérdésekre, hogy „Mit csinálsz, ha egy önkéntes nem ért veled egyet”, azt válaszolná: „Én vagyok a felelõs, így én döntök”. Náluk ugyanis az alkalmazotti státusz nincs összefüggésben a vezetõi pozícióval. Így sokszor az önkéntesek alakítanak ki új programokat. Tévedések persze elõfordulnak, de Baker szerint egy egészséges közösség jelentõs önkorrekcióra képes. Állítása szerint, ha olyan emberek vannak körülötted, akikben bízol, és valami épp nem tetszik a számodra, általában jobb, ha hátrébb lépsz egy lépést, és csak kérdéseket fogalmazol meg, nem pedig kritikát. „Ha csak leállítanád õket, azzal elvesztenéd a kreatív gondolataikat”. Ezeket az embereket ugyanis nem pénzzel vagy hierarchikus utasításokkal motiválod, hanem azzal, hogy örömteli munkában vehetnek részt, és létrehozhatnak valami hasznosat, amit magukénak éreznek.
A demokratikus jellegbõl adódóan a döntéshozatal, illetve az egyes munkafolyamatok sokszor jóval lassabbak itt, mint egy hierarchikus berendezkedésû szervezetnél. Ugyanakkor a végeredmény a különbözõ szempontok ütköztetésének, a többoldalú kontrollnak köszönhetõen minõségi és valóban a felhasználók igényeihez szabott. A mûködés módja és a kifelé közvetített üzenetek így összhangban vannak. „Viszont, ha mást csinálsz, mint amit kifelé kommunikálsz, akkor halott vagy” – véli Baker.
A Mozilla azonban nagyon is élõ. Sõt, a Mozilla Firefox a piacvezetõ, Microsoft által üzemeltetett Internet Explorer legnagyobb riválisa világszerte. A Mozilla esete bizonyítja, hogy a klasszikus kapitalista kereteken túllépve az alapítványi forma és az önkéntesek foglalkoztatása ma már komoly piaci potenciált jelenthet.
