Salva Vita, egy alapítvány a fogyatékkal élõkért
Mi több, egy alapítvány a fogyatékkal élõk minél jobb színvonalú munkahelyi integrációjáért. A névválasztás kérdésénél nem véletlenül eshetett a választás a salva vita latin szókapcsolatra, mely magyarul biztonságos életet jelent. Ugyanis a Salva Vita Alapítvány tevékenysége nem hasonlítható egy szimpla munkaközvetítõ iroda mûködéséhez. Munkájuk lényegesen összetettebb. A fennállásának tizenötödik évfordulóját február 6-án, a Zeneakadémián ünneplõ alapítvány mûködésérõl Vincze Zsuzsanna program koordinátorral beszélgettem.
Vincze Zsuzsanna
SzocHáló: Mivel is foglalkozik a Salva Vita Alapítvány?
Vincze Zsuzsanna: A Salva Vita Alapítvány 1993 óta foglalkozik értelmi sérült és autizmussal élõ emberek integrált munkahelyen való hosszú távú elhelyezésével, de 2005 óta bõvítettük a célcsoportunkat látássérültekkel is.
SzH: Milyen programokkal dolgoztok?
VZs: Két programunk van: a Munkahelyi Gyakorlat és a Támogatott Foglalkoztatás A munkahelyi gyakorlat elsõsorban speciális szakiskolákba vagy speciális készségfejlesztõ szakiskolákba járó gyerekek számára lett kidolgozva. Ez azt jelenti, hogy az ott tanuló értelmi sérült gyerekek kipróbálhatnak hónapokon keresztül többféle munkahelyet, ahol tapasztalatot szerezhetnek a munka világából és tesztelhetik önmagukat, képet kaphatnak arról, hogy mi az, amiben õk jók és melyik az a terület, ami érdekli õket.
A Munkahelyi Gyakorlat programunkat továbbfejlesztettük, kiterjesztettük felnõttek számára is. Vannak olyan felnõtt munkavállalók, akiknek semmiféle munkahelyi tapasztalatuk nincsen, ezért nekik egy úgynevezett Családi Munkahelyi Gyakorlat programot indítottunk. Ezek a családból érkezõ felnõttek, ugyanúgy, mint a szakiskolába járó gyerekek kipróbálnak számos munkahelyet két hónapon keresztül, ezáltal õk is képet kapnak saját képességeikrõl. Emellett a gyakorlati oktatás mellett minimális elméleti képzést is kapnak a munkavállalással kapcsolatban, mint például az önéletrajzírás vagy akár a helyes viselkedési minták ismerete egy adott munkahelyen.
A másik programunk egy komplex munkerõ-piaci szolgáltatás, melyet Támogatott Foglalkoztatásnak hívunk. A TF speciális szolgáltatás, mindenképpen egyénre szabott, és az ügyfelekre partenerként tekintünk. Ezt a partnerséget az is alátámasztja, hogy munkakeresés megkezdésekor szolgáltatási szerzõdést kötünk ügyfeleinkkel, amelyben ugyanúgy le vannak írva az õ kötelezettségeik, vállalásaik, mint az alapítványunké. Ezáltal keretbe ágyazódik a folyamat.
Miután megállapítottuk, hogy az ügyfél valóban a mi ügyfelünk, egy pszichológus komplex felmérést végez vele. Ez után dönti el mindkét fél, hogy éppen az általunk nyújtott szolgáltatás lesz-e a megfelelõ ügyfelünk számára. Amennyiben igen, a szerzõdés aláírása után megkezdõdik a munkakeresés folyamata. Elsõként kiderítjük, hogy a munkavállaló milyen jellegû munkára vágyik és mik a céljai. Mindehhez kialakítunk egy egyéni fejlesztési tervet, mely azt mutatja meg, hogy ezeket a célokat milyen ütemezéssel tudja elérni az ügyfelünk. Az álláskeresõvel folytatott munka során így kialakul egy ún. „munkavállalói profil”, ami alapján körvonalazódik az a munkahely, illetve munkakör, ami számára megfelelõ lenne. Ezek után olyan munkahelyet próbálunk találni, ahol ügyfeleink és a munkáltató elvárásai találkoznak. Mindennek az a célja, hogy ügyfeleink hosszútávon legyenek alkalmazva, ami a két oldal illeszkedése nélkül nem elképzelhetõ.
A munkahelyen elkezdõdhet a betanítás folyamata, ami szintén a foglalkozási tanácsadó közremûködésével történik. Ez mindenkinél eltérõ ideig tart. Ezután sem fejezõdik be maga a TF folyamat, mert folytatódik az utókövetés, ami a legutolsó lépcsõ, általában egy-két évig tart. Az utókövetés során nemcsak a munkavállaló, hanem a munkaadó is fordulhat hozzánk segítségért.
Szolgáltatásaink harmadik ága, az értelmi- és látássérülteket foglalkoztatásának érdekében, a munkaadó attitûdjének formálása, ami munkáltatói fórumok keretében történik. Itt megoszthatják tapasztalataikat azok, akik már foglalkoztatnak megváltozott munkaképességû embereket azokkal, akik még nem tettek hasonló lépéseket, de szeretnének. Azoknak a munkaadóknak a hozzáállásán is sokat lehet változtatni ilyen módon, akik nem nyitottak a fogyatékkal élõk foglalkoztatására.
SzH: Mennyire van igény a fogyatékkal élõk cégek általi foglalkoztatására?
VZs: Egyre inkább növekvõ igény mutatkozik erre amellett, hogy bizonyos létszám fölötti cégek kötelesek alkalmazni megváltozott munkaképességû embereket. A mi szolgáltatásaink jó lehetõséget nyújtanak arra, hogy ezeket a kvótákat a cégek teljesítsék. Akadnak azonban olyan munkáltatók is, akik elõítéletesek a fogyatékkal élõ munkavállalókkal szemben. Ezek az érzéseik azonban általában elmúlnak, amint megtapasztalják, hogy milyen is ezekkel az emberekkel együtt dolgozni.
SzH: Milyen érvek szólnak a fogyatékkal élõk alkalmazása mellett és ellen?
VZs: A fogyatékkal élõk lojálisak munkahelyükhöz, emellett nagyon motiváltak munkájukban. Kevesebbet hiányoznak, kevesebb balesetet okoznak, mivel betartják a szabályokat, és nagyon jó munkaerõnek bizonyulnak a mások számára unalmas, monoton munkák esetében. A többségi társadalom szempontjából nagyon fontos, hogy jelenlétükkel képesek egy jobb munkahelyi légkör megteremtésére. Ellenérvekrõl azért nem igazán tudunk, mert programunk elvégzése során minden hátráltató, nehezítõ tényezõre fény derül, ami alkalmatlanná tenné ügyfelünket az adott munka végzésére.
SzH: Mivel tudjátok mindezen elõnyök mellett a munkáltatókat motiválni a fogyatékkal élõkkel való együttmûködésre?
VZs: Azzal tudjuk még motiváltságukat erõsíteni, hogy készítettünk egy, a térségben egyedülálló ún. SROI (Social Return on Investment, magyar nevén a Befektetés Társadalmi Megtérülése) kutatást, mely egy nagyon jó mutatót eredményezett. Ily módon egy fogyatékkal élõ elhelyezésébe befektetett 1 forint öt év alatt 4,77-szeresen megtérül. Ez az, amivel jelenleg egyaránt érvelni tudunk a társadalom és a munkáltató felé, a sérültek alkalmazása mellett.
SzH: Mekkora az igény a munkavállalók részérõl a foglalkoztatottá válásra?
VZs: Alig tudjuk tartani a lépést, olyan nagy számban jönnek hozzánk ügyfelek. Leginkább a pénzszerzés és a függetlenedés vágya az, ami miatt felkeresnek minket. Egyre inkább próbáljuk szolgáltatásainkat vidéken is terjeszteni. Néhány vidéki nagyvárosban is alkalmazzák már ezt módszert, lehetõséget adva ezzel a Magyarország más területein élõ megváltozott munkaképességûeknek is. Nagyon megnyugtató, hogy nem csak Budapesten és agglomerációjában foglalkoznak ilyen módon fogyatékkal élõkkel.
SzH: Mivel lehet ösztönözni az ügyfeleket a munkakeresésre?
VZs: Az a tapasztalatunk, hogy amennyiben nem kellõ mértékben motivált egy álláskeresõ, akkor nem érdemes forszírozni, hogy elhelyezkedjen. Ha mégis erõltetetik ezt, akkor már vagy a folyamatban elakad az alulmotivált álláskeresõ, illetve munkahely találása esetén is csak nagyon kevés ideig tud dolgozni az adott helyen. Ennek megváltoztatására nem nagyon vannak eszközeink, ez belsõ indíttatáson múlik.
SzH: Milyen szempontok alapján választjátok ki a munkaadókat ügyfeleiteket számára?
VZs: Az álláskeresés mechanizmusa alapítványunknál is a megszokott módon zajlik, úgy, mint az újságokban és internetes oldalakon való böngészés. Természetesen elõször nem hangsúlyozzuk, hogy fogyatékkal élõ munkavállalóról van szó, mert sokkal nagyobb arányban utasítanának minket így vissza. Ezzel pont azt szeretnénk elérni, hogy ne alakuljon ki elõítélet, hogy elõször találkozzon a munkáltató az ügyfelünkkel és csak azután döntsön. Vannak olyan munkaadók is, akiket mi nyerünk meg a fórumok vagy a média jóvoltából.
SzH: A Tesco 2007-ben a Salva Vita Alapítványt választotta az év támogatottjának. Mekkora segítséget jelent ez az alapítvány számára?
VZs: A pénzbeli finanszírozás mellett a programjaink konkrét támogatását is jelenti mindez. Ez abban nyilvánul meg jelenleg, hogy a szakiskolákban mûködõ Munkahelyi Gyakorlat programunknak a Tesco is terepévé válik, vagyis a Tesco kötelezi áruházait, hogy megváltozott képességû embereket alkalmazására. Azonban a Tesco támogatása is leginkább azt bizonyítja, hogy legalább akkora szükség van a fogyatékkal élõk munkájára, mint bárki máséra.
A cikk a “Honfoglalás az esélyegyenlõségért” program keretében készült. A program megvalósulását az Egyenlõ Esélyek Mindenki Számára Európai Év -
2007 keretében az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatja.
