SzocHáló hírek



Szavazz a legjobb filmekre!

2010-07-28

A Kurt Lewin Alapítvány "Önkéntességgel a roma integrációért" című videópályázatára beérkezett tíz pályamű a látogatók szavazatai alapján kerül díjazásra. A pályázó filmek mind romák és nem romák együttműködésében megvalósuló önkéntes akciókhoz kapcsolódóan jöttek létre, példát mutatva a társadalom más széles csoportjai számára. Hiszen a jövőnk valóban azon múlik, hogy mennyiben vagyunk képesek együttműködni egymással, és felelősséget vállalni


Megfélemlítéssel lehetetlenítette volna el a rendőrség a melegfelvonulást

2010-07-20

Nem volt hajlandó kordonokat állítani a rendőrség, csak lebegtették, hogy milyen módon fogják védeni a Meleg Méltóság Menetet, teljesíthetetlen feltételekhez kötötték a biztosítást. Amikor a szervezők kitartottak eredeti terveik mellett, előkerültek a kordonok, és a rendőrség végül megfelelő módon biztosította a felvonulást. A szélsőjobboldaliak nemcsak a menetet, hanem az utána tartott Rainbow Partyt is támadták, és két melegverés is történt a felvonulás estéjén. A szervezők panaszt tesznek a rendőrök viselkedése miatt.

fotó: www.walkwithpridenow.com

Most aztán igazán! - A TASZ civil szervezetek csatlakozását várja

2010-07-19

Most aztán igazán szükség van a segítségedre, hogy megvédjük az emberi jogokat és megállítsuk a HIV/AIDS terjedését!


Az egyházi iskolák és a szegregáció

2010-07-12

L. Ritók Nóra

Egy HHH tanulóktól mentes iskola megszervezésének receptje. Szükséges hozzávalók: Végy egy olyan települést, ahol legalább egy, önkormányzati fenntartású iskola működik, mondjuk társulásban, és integrált oktatást valósít meg. Olyat, ahol sok a gondot jelentő, HHH, főleg cigány gyerek. És ahol van gyerek, bőven. Nem HHH is. Szükséged lesz még egy a törvények szerint iskola alapítására, fenntartására alkalmas egyházra, esetleg alapítványra.

A szerző portréja

Malaccal teljes - pozitív történet a Dialektus Filmfesztiválon

2010-06-30

SzocHáló | Németh Ádám

Hatodik alkalommal rendezték meg a Dialektus - Európai Dokumentum- és Antropológiai Filmfesztivált Budapesten. Az érdeklődők az ötnapos eseményen két városban, hat helyszínen válogathattak a legkülönfélébb antropológiai- és dokumentumfilmek közül. Számos izgalmas szakmai program mellett 15 európai ország 43 dokumentumfilmje versenyzett három kategóriában. Itt mutatták be a 39. Magyar Filmszemle legjobb dokumentumfilmjét is, a Malaccal teljes-t.


Autizmus – egy kérdés, amely mellett nem sétálhatunk el

2010-06-22

AIESEC | Szabó Melinda

Az autizmussal diagnosztizált emberek számának folyamatos növekedésével a világnak egy olyan problémával kell szembenéznie, amelyről még nem tud eleget, amelytől a legtöbb ember idegenkedik. A nemzetközi statisztikák szerint ma 10 ezer ember közül 20 születik autistának, mintegy 75 százalékuk férfi. A számok is alátámasztják, hogy ezzel a kérdéssel igen is foglalkozni kell, nem fordíthatunk neki hátat.


Süteményt osztottak a hajléktalanok

2010-06-17

A „RÉS” Alapítvány 15. születésnapja alkalmából a szervezet Női Éjjeli Menedékhelyének lakói valamint a balassagyarmati Vöröskereszt szállóján élő hajléktalanok önkéntes munka keretében sütöttek süteményeket, és osztották szét a budapesti járókelők között. A Kurt Lewin Alapítvány „100 legszegényebb” programjához is kapcsolódó akció bizonyította, hogy a társadalom legnehezebb helyzetében lévő csoportjai is képesek tenni valamit környezetükért. Ehhez azonban elengedhetetlen szükséges, hogy helyzetbe hozzuk őket, és nem csupán tehetetlen áldozatokként viszonyuljunk hozzájuk. Ennek feltétele, hogy a hajléktalanok és a társadalom más csoportjai közeledjenek egymáshoz, és nem a sztereotípiákon keresztül tekintsenek egymásra.

Süteménykészítés a RÉS Alapítvány női szállóján

Megjelenítve 1 - 7, összesen 214

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Következő >


Más világ?! - a láthatatlan emberek

2010. május 26-án ismét megrendezésre...

Propaganda vagy mozgalom?! – milyen a hiteles csr kommunikáció?

2010. március 24-én Propaganda vagy mozgalom?...