Munka és család
Az abortuszpolitika és a népesedés
2011-06-22
Az etikai kérdéseken túl a legerősebbnek tűnő érv az abortuszok betiltása mellett, hogy azzal a népességszám növekedése érhető el. Vajon ténylegesen van ok-okozati összefüggés az abortuszpolitikai eszközök és a születésszám között?
Fakanál vagy traktor?
2011-05-25
Fél évszázada még konyha-család-templom (Kinder-Küche-Kirche) hármasából szinte ki sem lépő konzervatív nőszerep és a férfiakat fizikai munka terén is leköröző - akár bányásznak vagy éppen traktorsofőrnek is elsőrendű nő-koncepció között folyt a vita. Mára a munka és család viszonyának kérdése sokkal összetettebb lett, és már nem csak a nők szerepe és lehetőségei vetődnek fel a magánélet és munka egyensúlyának kérdéskörében. Hiszen a legtöbb nő és férfi Európában, így nálunk is egyaránt dolgozik, ugyanakkor a magánélethez kapcsolódó feladatok sem tűntek el. Kérdés, hogy milyen állapotra, vágynak az emberek ezen a téren, és ezt az állapotot mennyiben segíti elő az intézményrendszer.
A férfiak részesedése a házimunkából
2011-05-24
A házimunka életünk szerves részét képezi, amelyből az együtt élő felek közösen kiveszik részüket. A nők emancipációja során a házimunka végzése már nemcsak a nő feladatává vált, a férfiak mindinkább részt vesznek benne. Ez elsősorban a nők kereső tevékenységével kapcsolható össze: miképpen ők is kiveszik a részüket a pénzkeresésben, úgy a férfiaktól is elvárt a ház körüli munka. A következőkben Blaskó Zsuzsa: Nők és férfiak – keresőmunka, házimunka című 2006-os tanulmánya alapján mutatom be a férfiak részvételét a házimunkában.
Megjelenítve 1 - 7, összesen 3





