Egyenlő jogok az egészséghez



Sterilizációs erőszak

2009-12-11

SzocHáló | Veszprémi Anton

Egy független felmérés során 2001-ben arra lettek figyelmesek a kutatók, hogy nagyon sok roma nő számol be erőszakos sterilizációról a közép-kelet-európai térségben, különösen a „cigányok éhséglázadásáról” hírhedté vált Kassa megyében. A jelentés szerint több száz nőt fosztottak meg a szülés lehetőségétől fenyegetéssel, erőszakkal, vagy egyszerűen a tudtuk nélkül tették meddővé őket. Lassan 2010, Szlovákia ismét figyelmeztetést kapott az ENSZ-től ez ügyben.


HIV prevenció – Kinek érdeke a drogfogyasztók védelme?

2009-12-11

SzocHáló | Illés Márton

Más, divatosabb megbetegedésekkel szemben – pl.: H1N1 – sokkal kevesebb figyelem összpontosul a hosszú távon halálos kimenetelű HIV fertőzésre. A fertőzöttek száma az elmúlt években csak kevéssé növekedett Magyarországon, a prevenció ugyanakkor szintén mérsékeltebbé vált – véli Dr. Rácz József, a Kék Pont Drogkonzultációs Központ igazgatója, akinek szervezete, egyebek között a HIV által fokozottan veszélyeztetettek körében is kiemelten hátrányos helyzetű droghasználók prevencióját végzi. Az alapítvány által december 1-jén, az AIDS világnapján rendezett konferencián a józsefvárosi intravénás drogfogyasztói szcénák HIV és hepatitis veszélyeztetettségére kívánták a szervezők felhívni a figyelmet, és ráébreszteni a döntéshozókat arra, hogy a probléma kezelését nem szabad tovább halogatni. Miután a szakmai vitán a kerületi önkormányzat részéről senki sem jelent meg, felvetődik a kérdés, hogy vajon ki miért lehet érdekelt abban, hogy az intravénás droghasználók ne váljanak HIV- illetve hepatitisz-fertőzöttekké.

Drogszemét a Kálvária tér környékén

Az Emberi Jogok Napja és a betegjogokAz Emberi Jogok Napja és a betegjogok

2009-12-10

Dr. Antal Géza

1948. december 10-én az ENSZ közgyűlésén elfogadták az emberi jogokról szóló egyetemes nyilatkozatot. Ennek emlékére az ENSZ 1950. december 4-i közgyűlése december 10-ét az Emberi Jogok Napjává nyilvánította. A dokumentum – amelyet a világ összes állama ratifikált – az emberi jogok egyetemessé válásának kezdetét jelentette, s megnyitotta a sort az ilyen tárgyú szerződések, további egyezmények előtt.

Minden betegnek van joga

Megjelenítve 1 - 7, összesen 3


Más világ?! - a láthatatlan emberek

2010. május 26-án ismét megrendezésre...

Propaganda vagy mozgalom?! – milyen a hiteles csr kommunikáció?

2010. március 24-én Propaganda vagy mozgalom?...